Külpol

Kulturális hírek

A Magyar Művészetért díj idei kitüntetettjei: Csomós Mari színművész, Dienes Gábor festőművész, Dubrovay László zeneszerző, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó néptáncos, a Ghymes együttes, Győrfi Sándor szobrászművész, Gyurkovics Tibor író, Szabó István filmrendező, a posztumusz díjazottak pedig Hamvas Béla író, illetve a Herendi Manufaktúra részvénytársaság.n VELENCEI GÁTRENDSZER Több mint tízévi vita után az olasz kormány elfogadott egy 2,6 milliárd dolláros tervet, melynek segítségével megóvhatják Velencét a tenger árhullámaitól: egy mobil gátrendszert építenek ki az Adriai-tenger ágyában, a velencei lagúnák bejáratánál. A terv olasz rövidítése a zsidó népet a Vörös-tengeren átvezető Mózesre utal: Modulo Sperimentale Elettromeccanico (MOSE), megvalósítása hat-nyolc évet vesz igénybe.
  • 2001. december 13.

Argentin gazdaság: Csődközelben

Amunkanélküliségi ráta hivatalosan 15 százalék körül jár, amit ugyanekkora mértékű alulfoglalkoztatottság egészít ki, vagyis a munkaképes lakosság közel egyharmada képtelen teljes munkaidőben elhelyezkedni. Ehhez képest az októberi időközi parlamenti választásokon a populista pártok kudarcot vallottak, és a kicsi baloldali csoportok is csupán két mandátummal lettek erősebbek. December eleje óta pedig egy új meglepetés: a bankszámlákról hetente legfeljebb 250 dollárt - vagy pesót - vehetnek föl a tulajdonosaik. Ezzel egyidejűleg a külföldre irányuló átutalások összegét havi ezer dollárban korlátozták. És mégsem hallunk tömegtüntetésekről, általános sztrájkokról, a tömeghisztéria pedig - mint az elmúlt hét végén - legfeljebb a kiürült pénzfelvevő automaták környékére korlátozódik, bár alighanem éppen azokra, akiknek az a bizonyos 250 egység messze felülmúlja a havi keresetüket.
  • - kovácsy -
  • 2001. december 13.

Cyber hírek

Fogamzásgátló tapasz Az amerikai élelmiszer- és gyógyszer-engedélyezési hatóság (FDA) engedélyezte az első, bőrön át felszívódó fogamzásgátló tapasz kereskedelmi forgalmazását. A tapaszt a jövő évtől vásárolhatják meg az amerikai nők, egyhavi adag ára a fogamzásgátló tablettákhoz hasonlóan 40 dollár körül lesz.n Pedofilrazzia Tizenkilenc országban több mint 130 gyanúsítottat tartóztattak le és vádolnak pedofil anyagok közzétételével.
  • 2001. december 6.

Kulturális hírek

MAGYAR INTÉZET NEW YORKBAN Magyar Kulturális Központ kezdte meg működését New Yorkban: a Márton András vezette új intézmény a főkonzulátus épületében található.n EUR"PAI FILMDÍJ Habár Gothár Péter és Babos Tamás révén a legjobb rendező és operatőr kategóriában is az idei Európai Filmdíj jelöltjei között szerepelt a Paszport, a szombati berlini gálaesten másokat szólítottak színpadra. A képünkön látható francia Jean-Pierre Jeunet romantikus vígjátéka, a Le Fabuleux Destin d´Amélie Poulain kapta a legjobb film és a legjobb rendező, továbbá a közönség díját, s a legjobbnak ítélt operatőr, Bruno Delbonnel is ebben a produkcióban dolgozott.
  • 2001. december 6.

Izraeli merényletek: Csapásirány

van -, a következő események előzték meg. Egy ismert Hamasz-vezető meggyilkolása (ezt a házára helikopterrel kilőtt rakétával végezte el az izraeli hadsereg), Ariel Saron izraeli miniszterelnök bejelentése, miszerint egy hét erőszakmentességért cserébe hajlandó tárgyalni a palesztin állam létrehozásáról, illetve Saron elutazása Washingtonba, ahol épp ez utóbbiról kellett volna elmélkednie Bush elnökkel. A merényletek azonban nemcsak értelmetlenné tettek minden tárgyalást, de könnyen lehet, hogy az egyik felet, Arafatot végképp kiemelték a játékból.
  • Gadó János
  • 2001. december 6.

Megyei önkormányzati választások Szlovákiában: Negyedház

Arra azért jó volt a voksolás, hogy Vladó ismét beköszönjön, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig túlnyerje magát. Elemzők szerint a választók háromnegyedének magatartása tükrözi leginkább a szlovákiai hangulatot. Az emberek általában kiábrándultak a politikából és a kormánypártokból, elhidegültek a közügyektől. Hogy egyáltalán

Cyber hírek

Kína szigorít A kínai hatóságok 17 ezer internetkávézót bezárattak, és további 28 ezer helyen rendelték el megfigyelőszoftverek telepítését (4,5 millió kínainak mintegy 94 ezer üzlet biztosít internet-hozzáférést), amiért nem szűrték a cenzúra hatálya alá eső külföldi híroldalakat vagy a pornográf tartalmat. Az 1,3 milliárd lakosú országban összesen 27 millióan interneteznek.n Gravitációs térkép A Föld gravitációs mezeje nem teljesen egyenletes: a földkéreg tömegeloszlásának különbségei apró eltéréseket okoznak a tömegvonzásban.
  • 2001. november 29.

Kulturális hírek

A Zürich közelében vasárnap lezuhant repülőgép szerencsétlenül járt utasai között volt Melanie Thornton is: a 34 éves amerikai énekesnőn MÉG E HÉTEN LEHETETLEN December 2-ig még megtekinthető az ´szi Fesztivál egyik legjelentősebb kiállítása, a Tadeusz Kantor munkásságát átfogó Lehetetlen, melyet a krakkói Bunkier Sztukival közösen rendeztek meg a budapesti Ludwig Múzeumban. Képeinken egy 1967-es varsói happening, illetve Kantor és az írógép, 1969-ből.n JÖN A GYÛRÛK URA A Warner-féle Harry Potter-film friss bevételi rekordjai megdöntésére készül a New Line Cinema: december 10-én lesz a J.
  • 2001. november 29.

Dániai választások: Fortélyos kényelem

Valami bűzlik Dániában - idézte Shakespeare-t egy svéd lap, miután az ötmilliós Dániában a mérsékelt és a szélsőséges jobboldali pártok törtek előre a múlt keddi parlamenti választásokon. A győztes pártoknak sikerült elhitetniük a jólétben fuldokló dánokkal, hogy az országban élő néhány százezer - főként muzulmán vallású - bevándorló mézesbödönnek tekinti az ország jóléti rendszerét, és csak kényelemszeretetből hagyják el otthonukat.
  • Csurdi Gábor
  • 2001. november 29.

Német katonák Afganisztánban: A gonosz árnyéka

llgegenwärtig - mondják náci történelmükre a németek, vagyis a múlt állandóan jelen levő, minden helyzetben felfedezhető. Spiegel, amit az amerikai zónában Washington pénzügyi segítségével alapított egy elkötelezett baloldali fiatalember, idén tavasszal húszrészes sorozatba kezdett Hitler hosszú árnyéka - múlt jelenléte címmel.
  • Gergely Márton
  • 2001. november 29.

Cyber hírek

Harry Potter Megjelent az első Harry Potter-regényből készült,
  • 2001. november 22.

Kulturális hírek

64 éves korában rákbetegségben elhunyt Fröhlich Györgyi, a Pesti Ferences Nővérek és Testvérek Közösségének tagja, a Magyar Narancs egyik leghűségesebb segítője, "külső munkatársa".n AZ UMELEC KÉPEI E hét végéig, november 25-ig látható a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteményben (Újpest, József Attila u. 4-6.) az a kiállítás, amely az Umelec című, kéthavonta, cseh és angol kiadásban megjelenő prágai művészeti magazin szervezésében mutatja be az elmúlt évtized cseh fotográfiáját ismert, illetve befutásra érett fiatal művészek alkotásain keresztül.Az ugyanitt működő Blitz Galéria november 29-én rendezi őszi aukcióját, melyet Magyarország eddigi legnagyobb, kortárs műveket is felvonultató árveréseként harangoznak be, hiszen a múlt század elején készült és ma már klasszikusnak számító huszonkét alkotás mellett 158 kortárs mű is kalapács alá kerül.
  • 2001. november 22.

Afganisztán: Háborúra honderű

Alábadozás jelei mellett azonban mutatkoznak még a betegségéi is. Északon Dosztum tábornok csapatai november 23-ig adtak haladékot a Kunduz városába szorult táliboknak. Ha addig megadják magukat, akkor kegyelmet kaphatnak, ha nem, akkor ebben ne is reménykedjenek. A tálibok közül sokan elszántak; mutatja ezt az is, hogy a városban kamaszokat állítottak a falhoz csak azért, mert nevetgéltek, megszegvén ezzel az iszlámnak a komolyságra vonatkozó előírásait. Sajtójelentések szerint azonban vannak tálibok, akik hajlanának a megadásra, ám a soraik között lévő külföldi önkéntesek őket is terrorizálják. A pakisztániakból, arabokból, csecsenekből álló különítmény tagjai tudják, hogy rájuk nem vonatkozna a kegyelem, agyonvernék őket azok, akiken idegenként az iszlám nevében basáskodni akartak.
  • D. M.
  • 2001. november 22.

Cyber hírek

Lenyúlás és hírzárlat Az SZDSZ regisztrációs kérelmet nyújtott be a www.lenyulas.hu internetes domainre, amelyen ifjúsági szervezete, az Új Generáció a jelenlegi kormányzat korrupciós térképét szeretné a közvélemény elé tárni. Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő ugyanakkor a www.hirzarlat.hu címen tette közzé azokat a dokumentumokat, amelyekkel az SZDSZ állítólagos lenyúlásairól kívánja lerántani a leplet.n Alternatív univerzumok flopin A Pandromeda nevű szoftvercég (www.pandromeda.com) olyan programot dobott piacra, amellyel néhány óra alatt új naprendszereket hozhatunk létre: bolygókat óceánokkal, hegyekkel, nappal és akár több holddal is.
  • 2001. november 15.