Német katonák Afganisztánban: A gonosz árnyéka

szerző
Gergely Márton
publikálva
2001/48. (11. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

llgegenwärtig - mondják náci történelmükre a németek, vagyis a múlt állandóan jelen levő, minden helyzetben felfedezhető. Spiegel, amit az amerikai zónában Washington pénzügyi segítségével alapított egy elkötelezett baloldali fiatalember, idén tavasszal húszrészes sorozatba kezdett Hitler hosszú árnyéka - múlt jelenléte címmel.

Mintegy ötszáz oldalnyi cikk, tanulmány és interjú jelent meg a témában. z agyonbombázott és bűnösnek bélyegzett Németország már fényévekre tűnik a gazdaságilag erős és demokratikus köztársaságtól - írja a sorozat bevezetőjében a lap szerkesztője. Mégis olyan közel vannak még egymáshoz. nyilvános vitákban tovább él Hitler, legyen szó a kényszermunkások kárpótlásáról, Németország önképéről, a kormányzat politikai mozgásteréről, a neonáci mozgalmak elleni fellépésről vagy a NTO-ban vállalt katonai szerepről a Balkánon és fganisztánban.

mosógép

" náci múltunkat természetesen sosem feledik el szomszédaink, akik aggodalommal, kellemetlen érzésekkel és bizalmatlansággal figyelik az egyesített Németország törekvéseit, a régi-új főváros kiépítését és az erősödő neonáci mozgalmakat" - írja a lap. bevezető megállapítása szerint a múlt állandó jelenlétének első és legfontosabb oka Hitler személye. " Führer árnyéka egyre hosszabbá és élesebbé válik az idő múlásával, szörnytettei egyre nagyobb borzalmat keltenek az emberekben" - állapította meg a hetvenes évek derekán Joachim Fest német történész, a Hitler-jelenség leghíresebb kutatója. Spiegel arra kereste a választ, hogy miért nem halványulnak el a náci diktatúra bűnei. Fest 2001-es válasza szerint "Hitler a gonosz megtestesítője a modern világban, vele azonosítják az emberek mindazt, amit taszítónak, embertelennek, kegyetlennek tartanak. Még hosszú karrier áll előtte."

Ezzel kell együtt élnie a német politikának. Balogh ndrás, az ELTE jelenkori egyetemes történelem tanszékének professzora a Népszabadság november 10-i számában azt nyilatkozta: "Mivel az US nem tud minden kötelezettséget vállalni, jó néven venné, ha növekedne a világban Európa, azon belül is elsősorban Németország szerepe."

Schröder és baloldali-zöld kormánya azonban nehezen durálja neki magát a globális, világpolitikai igények érvényesítésének. jelenlegi szociáldemokrata kancellár az első elődei sorában, aki a háború után nőtt fel. Konrad denauer ellenálló volt a náci diktatúra alatt, Willy Brandt emigrált, Helmut Schmidt főhadnagyként szerelt le a háború végén, Helmut Kohl ugyanekkor romokat és hullákat szállított a felégetett Ludwigshafenben. Schröder 1998-ban, megválasztását követően többször kijelentette: elérkezett az idő, hogy pontot tegyen Németország ötvenéves Canossa-járására. Úgy gondolta, makulátlan életrajza feljogosítja, hogy "normalizálja" országa külpolitikáját, és erősebb szerepet vállaljon Európában. Pár év alatt megtanulta: "Rövid időn belül egyetlen kancellár sem függetlenítheti magát a múlttól." Hitler ugyanis ott kísért, amikor Schröder hazatér az idén átadott kancelláriába. berliniek által óriás mosógépnek nevezett modern épületet oda építették, ahová a Führer is kijelölte leendő rezidenciáját. z épület a legnagyobb kormányfői hivatal egész Európában. Bár üveghomlokzata az átlátható demokráciát szimbolizálja, sok német polgárban rossz érzéseket kelt. kancellár nem vett részt a mosógép tervezésében, udvarias megfogalmazása szerint "nem ez a kedvenc" épülete - mégis ez hatalmának jelképe. Spiegel egyik cikkének szerzője szerint a legfontosabb kérdésre csak az idő adhatja meg a választ: "Vajon a kancellária nem Európa - az óriás Oroszország után - legnépesebb államának friss hatalomvágyát, gazdasági érdekeinek erőteljes képviseletét szimbolizálja-e?"

Reichstag

Országa múltjával idén nyáron szembetalálta magát a német diplomácia vezetője is. Joschka Fischer izraeli útja során különleges ajánlatot kapott rafattól: a palesztin vezető bejelentette, hogy szívesen találkozna Peresz izraeli külügyminiszterrel - Berlinben. Fischer a kamerák előtt nem utasíthatta vissza az ajánlatot, de esze ágában sem volt Berlinbe szervezni a közel-keleti békekonferenciát. z a hír, hogy Izrael megnyitotta új berlini nagykövetségét, "Visszatérés a gyilkosok városába" szalagcímmel jelent meg egy német újságban. Szövetségi Köztársaság kormányhivatalai ez év végéig visszaköltöznek a Harmadik Birodalom egykori fővárosába, ahol 1933-ban máig tisztázatlan körülmények között leégett a Reichstag: Hitler a kommunista veszélyre hivatkozva még az oltás befejezése előtt bejelentette a weimari köztársaság alkotmányának hatályon kívül helyezését. Ezzel Németországban kezdetét vette a náci terror. Tizenkét évvel később egy szovjet fotós már az ostrom után küldött fel két orosz katonát a Szovjetunió zászlajával a Reichstag ormára, hogy megkomponálja a Harmadik Birodalom bukásának leghíresebb képét. Tavaly óta ebben az épületben ülésezik a Német Köztársaság parlamentje. z újjáépítés terveit elkészítő angol Norman Foster kibelezte a házat, és mindössze egyetlen faldarabot hagyott meg eredeti formájában. képviselők az ülésterembe menet cirill betűs falfirkákkal szembesülnek: "Itt járt Szása!"

Hol vannak a katonák?

z afganisztáni bevetés mellett döntő koalíció bázisa jelentős részben pacifista. Zöldek egykor, még ellenzékben a NTO-tagság felmondását követelték, sőt a szociáldemokrata frakcióban is akadt húsz képviselő, akik nem támogatták a mostani katonai akciót. Schröder nem akarta, hogy Németország új világpolitikai fellépését a jobboldal szavazataival kezdje meg - a 3700 katona bevetését viszont a kormánykoalíció szavazataival nem tudta volna átvinni a törvényhozásban. Inkább hazardírozott, és a kérdést bizalmi szavazással kötötte össze. Döntsenek a szociáldemokrata és zöld képviselők: akarják-e folytatni a kormányzást, és lenyelik a háborús részvételt, vagy nemet mondanak a bevetésre, és vállalják a kormány bukását?

sokak által egyszerű zsarolásnak nevezett politikai húzás sikeresnek bizonyult. parlamentben két hete mindössze négy zöld képviselő szavazott nemmel, egy szociáldemokrata pedig kivált frakciójából, ő függetlenként folytatja. Schröder és Fischer azonban nem nyugodhatott meg: pártjaik a múlt héten tartották éves kongresszusukat. szociáldemokraták látványos egységben vállalták a rájuk kényszerített szerepet. Zöldek bázisa viszont a szombati ülés előtt egyértelműen a katonai bevetés ellen lépett fel. " pacifizmus nem egyenlő az antimilitarizmussal" - szálltak velük vitába a kormányzás során a reálpolitika elveit benső meggyőződéssé desztilláló zöld képviselők. bázis azonban még mindig jobban hasonlít az egykori tiltakozó ellenállókra, mint egy kormánypárt hátországára. Fischer Rostockban megcsillantotta karizmatikus szónoki képességeit, és a kongresszus végül besorolt mögé. De Schröder még nagy árat fizethet világpolitikai ambícióiért. zöldek ugyanis csak mint kisebbik rosszat fogadták el az afganisztáni szerepvállalást, azért, hogy megőrizhessék az eddigi eredményeket, és távol tartsák az erősen jobboldali bajor Stoibert a kormányzástól.

Mindezzel együtt Németország szerepe most felértékelődhet. héten Berlinben tartják az ENSZ afganisztáni konferenciáját, és kiszivárgott hírek szerint az amerikaiak német és török katonai erőkre bíznák a romba döntött ország békés rendezésének feladatát. Schröder a legjobb úton halad, hogy Németország számára megszerezze az ENSZ Biztonsági Tanácsában az állandó tagságot. németek többsége azonban változatlanul aggódik. Túlságosan erős Hitler árnyéka, és "még hosszú karrier áll előtte".

Gergely Márton

z iskola

z osztrák-bajor határ bajor oldalán fekvő Lindenbergben, ahova egy évig gimnáziumba jártam, egyik nap "ismeretlen tettesek" azt írták az iskola kerítésére: "Büszke vagyok, hogy német lehetek." graffiti egy nap alatt tűnt el, az iskolában azonban hetekig tartó vita kezdődött a felirat jelentéséről. Tárgyaltuk irodalom-, etika-, közgazdaság-, biológia- és matematikaórán - Németországban ez az üzenet a neonáci gondolkodás jelének számít. Stolz (büszkeség) szót a németek töröltek a politikából, a felirat még a szigorúan konzervatív bajor környezetben is heves elutasításra talált, olyannyira, hogy a tizenkét ezres lakosú Lindenbergben aktivista diákok még a graffitit elítélő demonstrációt is szerveztek.

mikor az egyik irodalomórán beleszóltam a génmanipulációról folyó vitába, az egyik osztálytársam letorkollt: ne avatkozzak német belügyekbe. Ugyanő volt viszont a szervezője az az évi iskolaünnepségnek, ahol a gimnázium minden nem német anyanyelvű tanulója saját nyelvén mondott verset - de német költemény nem volt. Megdöbbentő volt számomra egy hamburgi emlékmű is. kereszteződés közepén felállított kősziklán a felirat a következő: "Ezen a helyen négyszáz polgári személy halt meg egy pincében a város bombázása alatt. Legyen ez intő jel, hogy a német polgárok soha többé nem támogathatnak szélsőséges és soviniszta politikusokat."

Idén egy neonáci demonstráció miatt országos szintre emelkedett a büszkeség kérdése. Egy, a német identitást firtató közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a huszonöt év alatti fiatalok többségét egyáltalán nem foglalkoztatja a nemzeti önazonosság kérdése, negyedük egyetért a megfogalmazással, hogy "örülnek, de nem büszkék" németségükre, s csak mintegy öt százalékuk vallotta magát büszke németnek. Ez a hozzáállás viszont valamiféle nehezen tetten érhető frusztrációt is táplál a társadalom egyes szögleteiben. Sejthetően jó páran vannak, akik csak kényszerűen hangoztatják a liberális szólamokat. "Hitler röhög rajtunk a sírjában" - mondta egyik osztálytársam, aki a hagyományosan őskonzervatív ifjúsági szervezetek, a Burschenschaftok egyikének volt tagja. "Árja ideológiája tönkretette az utókor nemzeti öntudatát, aki nem alkalmazkodik a behúzott nyakkal közlekedő német elithez, neonácinak számít." mikor egy évvel később elvitt Münchenben a diákközösség előkelő villájába, minden sarkon fekete Mercedesben ülő alkotmányvédőket (a szélsőséges egyéneket és szervezeteket megfigyelő titkosrendőrséget) vélt felfedezni. Máig nem tudom, hogy akkoriban csak intelligensen rejtegette-e neonáci nézeteit, vagy az államgépezet reagált túl minden nemzeti ideológiát. Utolsó hírem az volt róla, hogy Berlinben egy antifasiszta közösségben, bontásra váró házakban lakik.

német gimnáziumi történelemkönyvek nem a náci diktatúra és a második világháború tényeit és adatait tanítják, hanem annak okait és következményeit. mikor a weimari köztársaságról írtunk dolgozatot, a kérdés nem az volt, hogyan bukott meg a demokrácia, hanem hogy milyen felelősség terheli a demokratikus pártokat Hitler hatalomra jutásában, és mik a mai pártok kötelességei, ha egy szélsőséges és kirekesztő politikai szervezet próbál hatalomra jutni. z iskolában azt magyarázzák el, hogy Hitlert az egész német lakosság választotta, és ezért legfontosabb megismerni a "fajtáját" és védekezni ellene. győztes nyugati hatalmak által elfogadott könyvek ötven éve prédikálják az antimilitarizmust. fegyverkezés és a hatalmi koncentráció vezetett az emberiség legsötétebb rémtetteihez, és mindenkinek állampolgári feladata, hogy ha veszélyt lát, ne a politikusokra várjon, hanem cselekedjen.

sajtó

folyamatosan foglalkozik a náci bűnökkel, nem hagyja felejteni a társadalmat. Spiegel sorozata egy teljes részt szánt Raoul Wallenberg magyarországi tevékenységének budapesti angyal címmel. cikk nem közölt újdonságokat, inkább csak bemutatta a Németországban viszonylag ismeretlen svéd diplomata jótetteit, és leírta eltűnésének ellentmondásos tényeit. legnagyobb vitát a sorozat ama cikke váltotta ki, amely a második világháború előtti német társadalom antiszemitizmusát vizsgálta. z írás szerint az ország lakossága 1939 előtt nem értett egyet a zsidó polgárok elleni pogromokkal, többségük ellenezte a sárga csillag bevezetését is. Ezzel szemben a zsidók vagyonának elkobzását egyöntetűen támogatták. Sőt a németek ismerősökön keresztül próbáltak tájékozódni a következő kilakoltatás, deportálás helyszínéről, hogy megszerezhessék a legértékesebb vagyontárgyakat. Hamburg városában minden második család rendelkezett zsidóktól elkobzott bútorokkal. És még csak azt sem állíthatták, hogy nem tudták, honnan érkezik az áru: a bombatámadások kárvallottjainak küldött ruhaszállítmányokról a hatóságok nem vágták le a sárga csillagot. Spiegel megállapítása szerint ez a kapzsiság nem bagatellizálható a háborútól szenvedő civil lakosság önvédelmével, hiszen azokon a vidékeken is kifosztották a zsidókat, ahová nem hullottak szövetséges bombák. cikk szerzőjének kutatása alapján a németek sokkal nagyobb hányada tudott a deportált zsidók sorsáról, mint amennyi a háború után bevallotta. Naplófeljegyzésekben több említést talált gázkamrákról, még ha a leírások pontatlanok is.

november eleji ukrán-német világbajnoki pótselejtező előtt az egyik német újság egy megrázó történetet közölt. 1942-ben a megszálló német csapatok börtönbe vetették a helyi Dinamo összes játékosát, mert a futballcsapat hivatalosan a rendőrséghez tartozott, és a focisták rendőrként voltak nyilvántartva. mikor a Gestapo rájött a tévedésre, kiengedte a tizenegy rabot, hogy tizenkét órás robot után készüljenek fel a meccsre a német hadsereg csapatával. kiéhezett és gyenge ukránok az első meccsen 5-1-re lemosták a pályáról a nagydarab árja tiszteket. feldühödött Gestapo nagy hírverés mellett visszavágót szervezett. meccs előtt egy hosszú fekete kabátos SS-tiszt jelent meg az ukránok öltözőjében, és tökéletes oroszsággal közölte: ő lesz a játékvezető. pályán a jól táplált németek alig bírtak a technikás Dinamo-játékosokkal, ezért - a bíró asszisztálása mellett - aprították az ukránokat, ahogy bírták. z ukrán kapus egy különösen kegyetlen ütés következtében elvesztette az eszméletét, így a hadsereg szerzett vezetést. félidőre azonban az ukránok három góllal fordítottak. szünetben egy újabb SS-tiszt lépett az öltözőbe, és megfenyegette a dinamósokat: ne merjék megnyerni a meccset. z ukránok azonban nem hagyták magukat. Véresre rugdalt lábbal, kék-zöldre verve 5-3-ra nyertek. német hadsereget különösen érzékenyen érintette, hogy a meccs 130 ezer nézője, köztük a magyar és román szövetséges katonák is az ukrán csapatnak drukkoltak. tizenegy játékost még aznap letartóztatták. z egyik játékost éjjel agyonverte a Gestapo, a többit koncentrációs táborba vitték. Egy szabotázsakció megtorlásaként később a táborban sorba állított foglyok közül minden harmadikat a helyszínen agyonlőtték: három játékos halt meg azon a napon. Két futballistának sikerült megszöknie; a háborút öten élték túl.

szerző
Gergely Márton
publikálva
2001/48. (11. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...