Megyei önkormányzati választások Szlovákiában: Negyedház

Külpol

Arra azért jó volt a voksolás, hogy Vladó ismét beköszönjön, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig túlnyerje magát. Elemzők szerint a választók háromnegyedének magatartása tükrözi leginkább a szlovákiai hangulatot. Az emberek általában kiábrándultak a politikából és a kormánypártokból, elhidegültek a közügyektől. Hogy egyáltalán
Arra azért jó volt a voksolás, hogy Vladó ismét beköszönjön, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pedig túlnyerje magát. Elemzők szerint a választók háromnegyedének magatartása tükrözi leginkább a szlovákiai hangulatot. Az emberek általában kiábrándultak a politikából és a kormánypártokból, elhidegültek a közügyektől. Hogy egyáltalán

26 százalékos

volt a részvétel,

az nagyrészt a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) rettenthetetlen nyugdíjasainak és az MKP fanatikusainak volt köszönhető.

A legmagasabb részvételi arány éppen a magyarok bástyájának számító nyitrai és nagyszombati kerületben (a kerületek határai és elnevezései megegyeznek a megyékével) volt, de ott is csak 35 százalék körül mozgott. Aki elment is voksolni, nem személyiségekre, hanem pártokra szavazott, pedig sokan reménykedtek abban, hogy az általában túlpolitizált szlovákiai közélet legalább megyei szinteken megtisztul a politikai piszoktól.

Lebőgtek a függetlenek, az öszszesen megszerezhető 401 képviselői helyből csak 18-at kaparintottak meg.

A nyolc megyében egyetlen elnököt sikerült az első fordulóban megválasztani. L´ubo Roman színész, színigazgató, egykori kulturális miniszter a jobboldali pártok, vagyis az MKP, a Dzurinda-féle SDKU, a Demokrata Párt (DS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és Roman anyapártja, az Új Polgár Szövetsége (ANO) jelöltjeként szégyenítette meg a pozsonyiban az alkotmánybíróság volt elnökét, Milan Cicet, aki mögött a baloldali pártok (közülük három a kormánykoalíció tagja) és a HZDS sorakozott fel. A többi hét kerületben második fordulót rendeznek, ebből kettőben az MKP önálló jelöltje is harcba száll. Nagyszombatban Kvarda József tisztségmilliomos, Nyitrán Fehér Miklós parlamenti képviselő végzett a második helyen, mindketten a HZDS körül csoportosuló baloldali koalíció jelöltjével küzdenek meg.

Az MKP másik két elnökjelöltje sem vallott szégyent, hiszen a besztercebányai és a kassai kerületben a harmadikok lettek, éppen hogy lemaradva a második fordulóról. Az ötödik megyefőnökjelöltnek Eperjesen esélye sem volt, arrafelé nem is élnek magyarok. HZDS-ék minden jelöltje bekerült a második fordulóba, kivéve persze a józan Pozsonyt, ahol nem lesz ráadás. A képviselő-választás érdekesebben alakult. Tarolt a HZDS, de.

Erején felül teljesített

az MKP, hiszen a második legerősebb pártként került ki a választásból. A dunaszerdahelyi, a komáromi, az érsekújvári, a vágsellyei, a rimaszombati és a nagykürtösi járásból csupán a párt jelöltjei jutottak mandátumhoz, további hét járásban pedig mindössze egyetlen képviselői helyet veszítettek el. A 116 jelöltből 84 bejutott a megyei önkormányzatba, viszont elvérzett az MKP mind a 21 szlovák jelöltje. Bár már az is némi közhangulatváltást jelent, hogy ennyien vállalták jelöltetésüket a magyar párt színeiben, vagy éppen fordítva: ennyi szlovák elindítására szánta el magát az MKP. A Bugár Béla vezette párt egyedül kormányozhat majd Nyitra megyében - a mandátumok hatvan százalékát birtokolva -, egyetlen ellenfele a maradék mandátumokat (egy kivételével) megszerző HZDS lesz. Nagyszombatban harmincöt, Besztercebányán harminc, Kassán az SDKU-val és a mindenütt máshol a HZDS-szel koalíciót kötő Smerrel 42, míg Pozsony megyében a már említett ötös koalícióban 87 százalék jutott a magyaroknak. (Az eredmények elolvashatók angolul is a www.statistics.sk weboldalon.)

További kellemes meglepetést is hozott a voksolás: háttérbe szorultak a szélsőséges nemzeti pártok, merthogy már kettő is akad belőlük. Az annak idején a "Budapestre tankkal!" csatakiáltást kiötlő Ján Slota már elhagyta a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS), és megalakította a Valódi Szlovák Nemzeti Pártot (PSNS). Az Anna Malíková nevével fémjelzett SNS összesen két mandátumot (igaz, egyet Nyitra megyében) csípett, míg Slotáék hármat. Vérzik a nemzeti szív, ketten együtt egyszázalékos eredményt tudnak felmutatni. Kellemetlen viszont, hogy a jelenlegi jobboldali kormánypártok és a jövőbeni Meciar-ellenes koalíció (az MKP kivételével) is alulteljesített. Csak hagyományos fellegváraikat, a két nagyváros megyéjét, Kassáét és Pozsonyét irányíthatják. Dzurindáék 1998-ban azzal nyertek, hogy mozgósították az először választókat, ez most nem sikerült, de komolyabb gond, hogy azokat sem tudták az urnák elé csalogatni, akiket három éve még igen. A fiatalok gyorsan felejtették el a választás édes ízét. Öt megye lett Meciaré. Csupán abban reménykedhetnek az européerebb szlovákiaiak, hogy Vladó ezzel kifújt, jövőre más szelek jönnek divatba. Ebben Szlovákiában ma csak a magányos hosszútávfutó, Dzurinda miniszterelnök hisz.

Túlnyerte magát az MKP

- értékelték többen is a megyei választásokat. Öt megyei testületben komoly erőt képvisel, két megyében még akár megyefőnöki poszt is járhat a mandátumok mellé, de pontosan itt hantoltatott el az eb. Már a választások első fordulója előtt is figyelmeztettek az operettnacionalisták: magyarveszély, a magyarok fogják megkaparintani a déli megyéket, és lesz nemulass meg térképrajzolgatás. Bárki nyakát rá, ezeket a húrokat pengetik majd a két forduló között a szlovákabb politikusok. Ez pedig még mindig mobilizáló erő lehet Szlovákiában. A Magyar Koalíció Pártja győzelmi mámora töretlen, vezérei valószínűleg elhitték, hogy a második fordulóba bekerült két megyeielnök-jelöltjük beülhet a főnöki székbe. Ezért lesz a szlovákiai magyarok számára minden bizonnyal kiábrándító a második forduló. Vagy nem.

Jövő hét végén ismét mennek szavazni Szlovákiában. Az sem jó, ha túl sokan, az sem, ha túl kevesen. Az utóbbi ugyanis Meciarnak kedvez, az előbbi meg az MKP-nak nem.

Ma az arany középszer a nyerő Szlovákiában.

Molnár Norbert

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.