Külpol

Cyber hírek

Toronyradír A Microsoft Remove WTC Towers nevű javítást adott ki a Flight Simulator 2000 repülőgép-szimulátor játékhoz. A szoftvercég már korábban bejelentette, hogy a Flight Simulator 2002-ben az összeomlott két New York-i torony helyén csak egy üres folt lesz.n Az új Mars-szonda első felvétele A 2001 Mars Odyssey űrszonda több mint 460 millió kilométer megtétele után a múlt héten sikeresen végrehajtotta fékezési manőverét, amelynek végén kialakult egy átmeneti, Mars körüli pálya, majd a repülésirányítók megkezdték a levegőfékezési fázis végrehajtását.

Kulturális hírek

Arundhati Roy indiai írónőnek ítélték a párizsi Kultúrák Világakadémiája idei nagydíját:n MEGHALT KEN KESEY 66 éves korában elhunyt Ken Kesey amerikai író, aki elsősorban Száll a kakukk fészkére című, 1962-ben megjelent, 1963-ban színpadra írt, 1975-ben Milos Forman által filmre vitt első regénye révén vonult be a háború utáni amerikai irodalom legnagyobbjai közé. Abban, hogy az irodalmi életbe való berobbanását követően a hippikorszak kultikus alakjává is vált, főszerepet játszott az, hogy 1964-ben, második regénye, a magyarul ez idáig nem olvasható Sometimes a Great Notion megjelenésének évében Merry Pranksters (Vidám Kópék) nevezetű baráti körével egy pszichedelikus színekre festett, 1939-es évjáratú autóbusszal végigcsavarogta Amerikát.
  • 2001. november 15.

Kulturális hírek

Hajdu Szabolcsn HARRY POTTER Vasárnap Londonban tartották a Harry Potter filmváltozata premierjét: a képünkön látható Daniel Radcliffe-fel a címszerepben Christopher Columbus vitte vászonra J. K.
  • 2001. november 15.

Afganisztán háborúi: Észak mindjárt Dél ellen

Aterror atyja november 3-án dzsihádot hirdetett az egész világ és az ENSZ ellen, majd a múlt hét végén - a brit The Sunday Telegraph újságírójának híradása szerint, aki látott egy jobbára az al-Káida harcosai körében forgalmazott home videót az idős mester üzenetével - beismerte, hogy az ő emberei követték el a szeptember 11-ei merényleteket. Bin Ládin eme üzenetei akár mind kétségbeesettebb próbálkozásoknak is tekinthetők az iszlám világ felbujtására valami jó kis világháborúra. Hatástalanságuk viszont bin Ládin politikai vereségéről árulkodik. Ráadásul a vele rokonszenvező rezsimek vagy a nyugati világot sinfölő véleményformálók e vallomás után már arra sem hivatkozhatnak, hogy lehet, nem is Uszáma bin Ládin az elkövető. Bin Ládinnak a tálibokon kívül nem maradt szövetségese.
  • Dobrovits Mihály

Cyber hírek

Tálibbarát atomtudósok A pakisztáni kormány elismerte, hogy őrizet alá helyezett két vezető atomfizikust, mivel titkosszolgálati információk szerint tartani lehet attól, hogy az afgán kormány számára segítséget nyújtanánaknukleáris fegyverek kifejlesztésében.n Magyar internettörvények Gőzerővel folyik az internetet szabályozó törvény előkészítése az Országos Rádió és Televízió Testületnél, és hamarosan a parlament elé kerül a hacker tevékenységet definiáló Btk.-módosítás is - hangzott el az Internet Hungary 2001 konferencia zárónapján. A tanácskozáson Krecz Tibor, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének egyik vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs jogalkotási kényszer, viszont komoly a veszélye annak, hogy a politika a nyilvánosságnak erre a szeletére is rátelepül.
  • 2001. november 1.

Kulturális hírek

NKA-ÁTSZERVEZÉS Ha a kulturális miniszter aláírja, jövőre megszűnik a Nemzeti Kulturális Alapprogram folyóirat szakmai kollégiuma, az irodalmi és könyvkiadási kollégium szépirodalmivá alakul át, s létrejön az ismeretterjesztő kollégium. Jankovics Marcell, az NKA elnöke minderről azért nem kérte ki az átszervezést sérelmező testületek véleményét, mert feltételezte, hogy úgyis elleneznék a változtatást.
  • 2001. november 1.

Izrael a minisztergyilkosság után: Véres kilátások

az izraeli kormány idegenforgalmi miniszterét, Jeruzsálem a következő követeléseket támasztotta a palesztin hatóságokkal szemben: helyezzék törvényen kívül ezt a szervezetet, tartóztassák le a merénylőket, és adják ki őket Izraelnek. Az NFPF-et törvényen kívül helyezték, az elkövetők után nyomoznak. Azt nem tudjuk, hogy Arafat emberei valóban le akarják-e tartóztatni őket, mint ahogy az sem világos, hogy valóban a Palesztin Autonómia területén bujkálnak-e. De bizonyosan botorság azt várni, hogy a palesztin hatóságok kiadják őket Izraelnek. Az Autonómiát jogilag nem kötelezi erre semmi, és Arafat is bajosan engedhetné meg magának ezt a lépést. A palesztinok szemében Zeevi gyilkosai ugyanis hősök.
  • Konstanty Gebert
  • 2001. november 1.

Cyber hírek

Hírverseny A szeptemberi terrortámadás óta az amerikaiak 48 százaléka az interneten szerzi be a híreket, derül ki az ABC News felméréséből. Negyven százalékkal nőtt a vezető híroldalak látogatottsága: a CNN 24,8 millió olvasóval 141 százalékot javított az előző hónaphoz képest, az MSNBC.com 22,2 millió, a Time.com 9,5 millió, az ABC News 8,99 millió, a NYTimes.com 8,96 millió, míg a Washingtonpost.com 6,8 millió látogatót regisztrált.n Felfegyverezték a Predatorokat Az amerikaiak most először vetettek be felfegyverzett távirányítású repülőgépet, miután Hellfire típusú tankölő rakétákkal látták el RQ-1 Predator típusú kémrepülőgépeiket.
  • 2001. október 25.

Kulturális hírek

KONCERT AZ ÁLDOZATOKÉRT Lapzártakor csak óhajtó módban fogalmazhattunk, de remélhetőleg rendben zajlottak le a hétvégén New Yorkban, Washingtonban, Nashville-ben, Atlantában és Dallasban azok a koncertek, amelyeken popzenészek (többek között Paul McCartney, Elton John, David Bowie, Eric Clapton, Billy Joel, Michael Jackson, Rod Stewart, Mariah Carey, Ricky Martin, Lee Ann Womack, Peter Frampton, a fél U2, a Destiny´s Child, az ´N Sync, a Backstreet Boys, az Aerosmith, a Styx, az REO Speedwagon, a Bad Company, a Journey, a Lynyrd Skynyrd, a Kansas és a Who tagjai) léptek fel. A 20 millió dollár körül remélt bevételt a szeptember 11-i amerikai terrortámadás áldozatai hozzátartozóinak szánják.n HAIKU ÉS LEHETETLEN "Archaikus őszi pillanatokat" szerez a sétálóknak az Artpool Művészetkutató Központ október 19-től november 4-ig, a Budapesti ´szi Fesztivál idején: a művészi haiku 18.
  • 2001. október 25.

Cyber hírek

Online gabonapiac Az Agriportal.hu elindította az első hazai elektronikus gabonaárverést, amelyen több mint tízezer tonna étkezési búza, sörárpa, tavaszi árpa és kukorica került felajánlásra - adta hírül az Index. A portál fejlesztői a gabonapiacon kialakult helyzetre való tekintettel egyelőre ingyenesen biztosítják kereskedelmi szolgáltatásaikat az ágazat szereplőinek.n Bert és bin LÁdIn A bangladesi Dhakában rendezett bin Ládin melletti szimpátiatüntetésről készült fényképeken olyan poszterek láthatók, melyeken oda nem illő figura jelent meg: Bert a Sesame Streetből.
  • 2001. október 18.

Kulturális hírek

Londonban, a Christie´s árverésén 88,3 ezer fontért talált vevőre John Lennon levele, amelyet Paul és Linda McCartneynak írt 1970-ben, a Beatles feloszlása idején. A keserű, hatoldalas levél az előző héten nem kelt el, ezért ismételten aukcióra bocsátották.n FRANKFURT A görög fókuszpont helyett az Amerika elleni terrortámadás és Afganisztán bombázása nyomta rá bélyegét a hétfőn véget ért 53.
  • 2001. október 18.

Cyber hírek

Linux a hadseregben Linuxos számítógépekkel támogatja a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Informatikai Kormánybiztossága a Magyar Honvédség 11 helyőrségét. A MEH összesen 352 számítógépet, kabinetenként egy szervert és egy projektort, a szükséges Linux operációs rendszert és a kapcsolódó irodaautomatizálási programokat, valamint a Microsoft programkörnyezet licenceit biztosítja.n Energiatermelő magfúzió Már csak karnyújtásnyira vagyunk a fúziós energia gyakorlati hasznosításától - állítják brit tudósok, akik a jövő fúziós reaktorainak prototípusán dolgoznak.
  • 2001. október 11.

Kulturális hírek

Hétfőn, a fővárosban fogható FM 88,8-on megkezdte közösségi célú adását az első magyarországi roma rádió: a Narancs egykori munkatársa, Kerényi György által vezetett Rádió C hét évre kapott frekvenciaengedélyt. Az ORTT-pályázat elbírálását vetélytársa, a Tilos Rádió bíróságon támadta meg, de az ügyet még nem tárgyalták.n DÍJ Makai József, az Origo jelenlegi és a Magyar Hírlap egykori munkatársa, a Narancs korábbi főszerkesztője (képünkön baloldalt), Gömöri Endre, a Figyelő munkatársa és Pálffy István, a TV 2 műsorvezetője kapta a Hemingway Alapítvány igényes újságírói tevékenységet honoráló, idei Pethő Sándor-díját; a Dr.
  • 2001. október 11.

Cyber hírek

Honlaptörés Magyar számítógépkalózok hétfő délután fél hatkor feltörték a Nemzetbiztonsági Hivatal honlapját, és az oldalon saját üzenetüket helyezték el. A megváltoztatott oldalon a "Pistikéék" aláírást használó csapat globalizációellenes szöveget helyezett el.n Háromdimenziós lézertérkép a WTC romjairól Az amerikai légügyi hatóság engedélyezte az EarthData légi térképész cégnek, hogy másfél kilométer magasságban naponta átrepülve a World Trade Center romjai felett, lézertérképet készítsen a terepről.
  • 2001. október 4.