Újabb bírálatot kapott Magyarország az Európai Parlamenttől: hiányolják a nőket a politikai döntéshozatalból

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. március 27.

Külpol

Pedig tudhatnák, hogy Magyarországon nőügyekkel nem foglalkoznak.

Több okból is bírálják a magyar helyzetet az Európai Parlament (EP) nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottságának (FEMM) véleménytervezetében, amelyet a testület keddi brüsszeli ülésén ismertettek.

A Maria Noichl szociáldemokrata jelentéstevő által előterjesztett dokumentumban sajnálatosnak nevezték a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos szakpolitikák újraértelmezését és leszűkítését a családpolitikára, illetve rámutattak, hogy Magyarországon alacsony a nők aránya a politikai döntéshozói pozíciókban.

Vajon mire gondolhattak?

Vajon mire gondolhattak?

 

Mint írták, a külföldről támogatott civil szervezetekről elfogadott jogszabály aggasztó hatással van számos létfontosságú nőjogi szervezet jövőbeli működésére.

A téma azért szerepelt a napirenden, mert az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi különjelentéséhez a FEMM is csatolni fogja véleményét.

(MTI)


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.