Věra Jourová elismerte: Tehetetlenek vagyunk a KESMA-ügyében

  • narancs.hu
  • 2021. május 3.

Külpol

Az Európai Bizottságnak nincs eszköze fellépni a kormánypárti sajtótermékeket tömörítő alapítvánnyal szemben.

Tehetetlenek vagyunk a magyarországi Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) ügyében – ismerte el Věra Jourová.

A bizottsági alelnököt a sajtószabadság napján tartott sajtótájékoztatón kérdezte az Euronews arról, hogy áll a kormánypárti médiakonglomerátum ügyében indított versenyjogi eljárás, illetve miért nem használja a bizottság aktívan a versenyjogi szabályokat a kormányzati befolyás ellen. A bizottsági vizsgálat 2019-ben indult a KESMA ügyében, miután közel ötszáz kormánybarát sajtóterméket ajánlottak fel tulajdonosaik ingyen az alapítványnak.

„Természetesen lenne kedvem ahhoz, hogy fellépjek. De a mostani versenyjogi szabályokat úgy alakították ki, hogy ennél jóval nagyobb ügyeket kapjanak el. És pénzügyi értelemben a KESMA ügye Magyarországon túl kicsi, vagyis az összeolvadás értéke túl kicsi ehhez. A versenyjogi szabályokat az ennél nagyobb ügyekre tervezték” – nyilatkozta a lapnak Věra Jourová.

Az alelnök hozzátette, a KESMA Magyarországon mentességet kapott a nemzeti versenyjogi szabályok alól, ez is nehezíti a fellépést.

„Ez a frusztráció, hogy tehetetlenek vagyunk ebben az ügyben a versenyjogi szabályok alkalmazására, elvezet ahhoz, hogy jobb szabályok meghozatalán gondolkozzunk a jövőben.”

Věra Jourová a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy jövőre javaslatot tesznek az uniós médiapiac jogi szabályozására. Eddig az EU ugyanis kizárólag gazdasági szereplőként kezelte a sajtót, a demokráciához való hozzájárulást jogi értelemben nem vették figyelembe. A jövőre bemutatandó új szabályok ajánlásokat fogalmaznak majd meg az ügyben a tagállamok felé.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”