Kultúra

rés a présen: Szabó Réka társulatát, a Tünet Együttest még nem rendezte vendégrendező Hogyan kerültél képbe a Katasztrófa Maratonra, kinek az ötlete volt a kilenc ismeretlen Beckett színpadra állítása? Simon Balázs: Réka ebben az évben nem tudott új produkcióra gondolni Peer Krisztián ajánlott (valószínűleg), hogy én leszek a megfelelő személy Beckett rövid színdarabjaira évek óta készülök Egytől egyig remekművek, Beckett pontosan ragadja meg a lét legalapvetőbb kérdéseit Rá kellett döbbennem, ilyesmit kerestem évek óta, az a feladat is izgatott (felháborított), hogy ezeket a darabokat a szerző végakaratának megfelelően pont úgy és csakis úgy mutassuk be, "ahogy le vannak írva" rap: Hogy épül fel a darab, van-e benne tánc, menynyi a szöveg, zene? SB: Nagyon kevés az, ami nem Beckett, de munka közben bukkantak fel meglepő finomságok rap: A Szorongás Orfeum óta a tavaly nyári Zsámbéki Bázison készített Utca-szak produkció kapcsán lehetett hallani rólad SB: Na jó, azért csináltam e kettő között is előadásokat Igaz, hogy mostanában kevés olyan dologhoz volt közöm, ami elkészült, és amire büszke is lennék Magasra került bennem a léc, nehezen dolgozom, és nem elégszem meg részeredményekkel rap: Lesz még Utca-szak előadás? SB: Remélem, maradtunk, ahogy voltunk, és kora tavasszal felújíthatjuk a Musztafa, gyere haza! című előadásunkat, hogy modern, nagyvárosi, közösségi terekben tesztelhessük a fertőzetlen közönséget rap: A Tünet Együttessel való közös munkád, illetve a továbbiak hogy alakulnak? SB: A minap egy barátom, miután megnézte az összpróbánkat, így fogalmazott: "ebből az előadásból teljesen hiányzik mindaz, amilyen iránybama a világ tart" Volt, aki azt mondta, hogy nem látott évek óta ilyen nehezen befogadható előadást, más meg azt, hogy ha őt nyomasztani akarják, akkor azonnal unatkozni kezd Ezzel szemben én úgy érzem, hogy a darabok követhetők (hála az aprólékos nyelvi-lektori munkánknak), és egyáltalán nem sötétek, bár igaz, hogy néhol nehezen találtuk a nekünk olyan fontos szikrázó humort Persze az is lehet, hogy én öregszem, és véletlenül valahogy sosem elsősorban azt keresem, ami a néző kedvére tesz Elhatároztam, hogy legalább egy évig nem csinálok új előadást Bevallom, alaposan elegem van a színházból, illetve magamból a színházban . .

Tudomásunk szerint szolgáltatóháznak nevezik azokat a nagyméretű, többnyire földszintes hombárokat, melyek elsősorban panellakótelepek és vidéki városközpontok jellegzetes objektumai.

A tunéziai kollégával jóba lettünk. Megy a főzőcske oda-vissza, arab és magyar specialitásokkal ismertetjük meg egymást felváltva (kedvence a tarhonya).

KILENCEN AZ OSCARÉRT Kialakult a kilences lista, melyet majd a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt ötre szűkítenek le: nincs rajta Bollók Csaba alkotása, az Iszka utazása, viszont az osztrák Götz Spielmann, a kanadai Benoit Pilon, a francia Laurent Cantet, a német Uli Edel, az izraeli Ari Folman, a japán Yojiro Takita, a mexikói Roberto Sneider, a dán Jan Troell és a török Nuri Bilge Ceylan reménykedve várhatja a jelöltek bejelentésének napját, január 22-ét.

Georges Feydeau A hülyéje című, röhögtetésre kiforszírozott komédiáját "lánykori nevén" - A balek - valahogy mindig végtelenül untam. Hisz voltaképp nem más ez, mint a szokásos csikicsuki bohózat, amelyben mindenki csal és mindenkit csalnak; aki nem és akit nem, az meg hülye, de a többi is az. Az Örkény Színházban Mácsai Pál Hamvai Kornél - már Egerben is sikeres előadássá lett - fordításában vitte színre - igazi csikicsukiban.

Immár a harmadik "elnökfilmjénél" tart. JFK meggyilkolásának és Nixon életútjának feldolgozása után elérkezett George W. Bushhoz. Hosszú beszélgetésünket a torinói filmfesztiválon kezdtük, és a theszaloníkin folytattuk. Kriston László

A hazai internetezők elég széles körében lett az elmúlt pár évben fogalom az Olaszországban élő Merényi Dániel által rajzolt abszurd képregénysorozat, a Napirajz (http://napirajz.hu/). A Gébics eszpresszó, Szultán, Röné és társai ma már klasszikusokká váltak, a Napirajz évfolyamaiból tavaly novemberben pedig már a második kötet készült el. A rajzok alkotójával az újpesti panelrengetegben sikerült leülni, ami már önmagában is külön szociotrip: a beszélgetés kezdete előtt például egy (valószínűleg csempészett) parfümökkel seftelő, lepattant alak talált meg minket, aki az árukészletét egy nyolcvanas évekből itt felejtett babakocsiban szállította magával.

Teljes meglepetés, ha egy fim - legyen az honi vagy külhoni - arról szól, hogy egy házasságban minden rendben van. Német filmek esetében pedig szilárdan meg voltunk róla győződve, hogy ilyen nincs is.

Az Óriás zenekar története talán ismert: a csapat az Annabarbi feloszlása után született, annak egykori gitáros-énekese és basszusgitárosa (Egyedi Péter és Örményi Ákos) főszereplésével. Az már csak a bulvárfaktort erősíti, ha továbbmegyek, és elárulom, hogy eleinte még Hortobágyi László, az Isten Háta Mögött dzsesszkonzis metáldobosa (aki egyébként a Jön három dalában és a koncerteken is vendégszerepel, csak ma már billentyűsként) is játszott az Óriásban: őt azóta az egykori Sun Workshop ütőse, Nagy Dávid váltotta.

A butoh, ha jó, olyan, mint amikor táncolnak a kövek, könnyedén meghajolnak a felhőkarcolók, udvariasan vigyorog a festett halál. A műfaj fiatal, az ötvenes évek Japánjában született, az akkori, nyugati táncot és a no színházat "majmoló" kortárs ellenében.

Tüdővész nélküli Traviata-történet az a szinte operettbe hajló lírai komédia, melyet a Metropolitan Opera HD-közvetítése révén a pesti szerencsések a MűPa Előadótermében szombat este megtekinthettek. Az egyidejűleg a Bartók rádió programján is szereplő darab kimondottan ritka madár a repertoáron, s ezúttal nemcsak gusztusos, de ráadásul szexepillel és attraktivitással gazdagon megáldott előadásban tárta fel könnyed és frivol erényeit.

Egyre ritkább az olyan vígjáték, amin tényleg betegre röhögheti magát az ember. Néha megmosolyogjuk ugyan a Fűrész-széria egy újabb részének világ körüli sikerét, de már nagyon jólesne valami fertőző kacagás.

"Fényképezőgép vagyok, nyitott rekeszszel..." - határozza meg magát a töredékekből összeálló mű Christopher Isherwood nevű elbeszélője, aki - mint erre a rövid bevezető előzékenyen figyelmeztet is - nem azonos a hasonló nevű szerzővel. De alapvetően hagyományos elbeszéléseket olvasunk - viszont amiről szólnak, nagyon is huszadik századi: hogyan, s eleinte milyen észrevétlenül szivárog, mászik, majd masírozik bele a történelem a mindennapjainkba.