film - Az igenember

  • Balázs Áron
  • 2009. január 15.

Zene

Egyre ritkább az olyan vígjáték, amin tényleg betegre röhögheti magát az ember. Néha megmosolyogjuk ugyan a Fűrész-széria egy újabb részének világ körüli sikerét, de már nagyon jólesne valami fertőző kacagás.
Egyre ritkább az olyan vígjáték, amin tényleg betegre röhögheti magát az ember. Néha megmosolyogjuk ugyan a Fûrész-széria egy újabb részének világ körüli sikerét, de már nagyon jólesne valami fertõzõ kacagás. A sokak által õstehetségnek, még többek által a humor gumiarcú antikrisztusának tekintett Jim Carrey a 23-as szám setét borzalmai után ismét komolytalanabb vizekre evickélt. Az országos füllentõbõl krónikus igazmondóvá lett Hanta Boy okkal jut eszünkbe; a fásult örök tagadót beszervezi egy igenszekta: a térítést követõen minden szemenszedett hülyeségre egybõl biccentenie kell. Yeszelésre ítélt harsány fõszereplõnk fel- az alpári viccáradat pedig elszabadul. Élni kezd, és nem ismer lehetetlent: futás közben fényképezni, neten ismerkedni, Harry Potternek öltözni (minõ bátorság). Mindez azért nyomokban emlékeztet a keményvonalas Carrey-dolgozatokra, melyek gügyögéseibõl még Rowan Atkinson is sokat tanulhatott, most a meglett szomszéd hölggyel folytatott orális akcióból a Wayans fivérek meríthetnek. Az efféle tréfákhoz - ki gondolná - a Forrest Gump-i ütõdöttségen át vezet a gyermeki bárgyúsággal kikövezett filmbéli út; Carrey mentségére legyen mondva, hogy legalább tisztában van önnön kvalitásának limitjeivel. A szerelmi románcnak álcázott mozi értelmes pillanatait is agyoncsapja a leginkább ittas haverok közötti ökörködések során kiötlött gegek görcsös megvalósítására tett erõfeszítések dühödt elszántsága. Röhögni se merünk.

Az InterCom bemutatója

**

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.