Tudomásunk szerint szolgáltatóháznak nevezik azokat a nagyméretű, többnyire földszintes hombárokat, melyek elsősorban panellakótelepek és vidéki városközpontok jellegzetes objektumai. A XI. kerületben, a Fehérvári úton, az Andor utca kereszteződésében két ilyet húztak fel valamikor a múlt században, s az egyikben - többek között - éttermi szolgáltatás is helyet kapott, ami a legnagyobb örömünkre jelenleg is működik. Négy Évszaknak hívják, nem lehet eltéveszteni: egy virágüzlet és festékbolt között tartja a frontot.
Az elnevezéstől persze meglódul a fantáziánk. A "szenzációs négyes" nemcsak a magyar kártya főnökeit jelenti, nem is csupán holmi pizza jelzője, hanem maga a mindenség. Ám régóta tudjuk: "változnak az évszakok". A sláger most is fülünkben zsong, jajong, a műremeket minden porcikájában átélő Balázs Fecó jellegzetes vonásai jelennek meg belső mozivásznunkon, sőt előkerül egy másik idézet is, "most éppen tél, a szokásos évszak", mégis miután belépünk a fotocellás (!) ajtón, rögtön tudjuk: vége a dalnak. A félhomályban elfelejtett karácsonyi díszletek próbálják feldobni a tipikusnak mondható masszív sörözőbútorok barna melankóliáját, de nem maradhat titok, hogy az angyal már rég lelépett. A hely nevére a falra szerelt, nagyméretű, kovácsoltvas (?) installáció emlékeztet: szőlőfürt, napocska, fenyőfa, a tavaszt már elfelejtettük. Komoly bajban lenne az angol fordító, azt mégsem írhatná, hogy ez a Four Seasons.
Udvarias, de láthatóan fásult főúr áll rendelkezésünkre, az étlapnak van egy cseppet sem titkos záradéka az "évszaknak megfelelő" fogásokkal. Természetesen ebből, vagyis a "téli ajánlatból" választunk, ki enne ilyenkor gyümölcssalátát? De a káposztaleves (500 Ft) - ha nem is minden további nélkül - már megteszi. Egy perc sem telik el, már az asztalunkon a közepes méretű tál, tartalma sűrű és vörös, de nem kell mindjárt az alvadt vérre gondolni. Valószínű, hogy a káposztalevesre is áll, ami töltött és székely rokonára - felmelegítve jó -, hiszen kifejezetten kellemes, kellőképpen összeállt, a szavatossági időn inneni dologban van részünk, ami - a nyilvánvaló mikrózás ellenére is - egyenletes hőmérsékletű. De mielőtt dicshimnuszunk kiteljesedne, Ikarosz jelentkezik: Houston, baj van a virslivel! Egyértelmű, hogy utólag került a levesbe, ám ettől még feltűnőbb, hogy egyáltalán nincs íze.
Persze a fűrészporos hordó csak a legritkább esetben robban fel, viszont annak, hogy felmelegített frissensültet tesznek az asztalra, beláthatatlan következményei lehetnek. Nos, a szintén jóval idő előtt érkező mangalicapecsenye párolt káposztával és sült krumplival (1700 Ft) annyira friss, mint egy leszázalékolt testnevelő tanár. A krumpli fáradtságára, íztelenségére, a párolt káposzta langyos érdektelenségére mentségül szolgálhat a szakács menyasszonyának depressziója, a gázvita vagy a bal lábbal kelés, de az a három, pecsenyének mondott zsírszagú korong egyetlen szóval jellemezhető: botrány. Ha abból indulunk ki, hogy az érdekeltek minden követ megmozgatnak a mangalica népszerűsítésének érdekében, nem lehet más magyarázatunk, mint az, hogy a Négy Évszakban a fakanalat nem is a séf, hanem a nagyipari sertéstenyésztő lobbi mozgatja.
Mivel az ízfelejtőnek szánt párizsi túrós palacsintához (500 Ft) már nem tudunk összeesküvés-elméletet kreálni, legyen elég annyi, hogy egyszerűen csapnivaló.
