Magyar Narancs: Miért épp ő?
Oliver Stone: Mert kulcsfontosságú figura. "riási befolyással volt a világra, nagyobbal, mint Nixon és Kennedy együtt. Túlreagálta szeptember 11-ét. Háborút indított, aminek a hossza dühítő, az ára őrületes, az oka pedig mondvacsinált. A 70-es évek óta Európában mindenütt történnek terrortámadások. De minden ország rendőri szinten kezelte.
MN: Miért az apjához fűződő viszonyából próbálja értelmezni Bush alakját a filmben?
OS: Sikerült elérnie azt, amit az apjának nem: újraválasztották. De mit kezdett vele? Van benne valami John Wayne-szerűség. A cowboy állhatatossága, aki sosem lép vissza. Akkor sem, ha tévedett. Sosem szabadkozik, nem kér bocsánatot. Szorult belé még egy adag fajankóság is. Nem úgy fest, mint egy tanult ember. És Amerika reagált erre a figurára. Ami szomorú. Tükörképe annak az Amerikának, amely a maga túlzásaival cowboyállam módjára fejezi ki magát a 21. században. Bush ezt a fafejű, arrogáns mentalitást képviseli. Nem pusztán ostoba, hanem gigantikus egóval bíró idióta. Ami még veszélyesebb. Az első felvonás a tékozló fiú meséje. Negyvenévesen a család fekete báránya. Kész csőd: képtelen hosszabb ideig helytállni bármilyen állásban, nem tudja eltartani magát, apja árnyékában létezik! A második felvonás a tékozló fiú visszatérése. Aki a puszta akaratával megváltoztatja az életét. Elnök lesz. Holott mindenki arra számított, hogy fivére, Jeb (a nála hét évvel fiatalabb floridai kormányzó - K. L.) lesz a befutó. A harmadik felvonás Ikaroszé. Látjuk az arroganciáját, hogyan manipulálja az igazságot, hogy bevonulhasson Irakba. Túl nagy harag vezérelte, túl magasra szállt. Lezuhant.
MN: Írt egy álomjelenetet is: az éjszakai jelenésben az öreg Bush leszólja a fiát, amiért szégyent hozott a Bush névre.
OS: A név kétszáz éves. Öt generációra visszamenőleg politikusok és közéleti alakok népesítik be. Olyanok, mint a Kennedyek. Ez az egyetlen jelenet a filmben, aminek nincs tényszerű alapja. Csak annyiban, hogy a köreikben lévő emberektől tudom, idősebb Bush nagyon mérges volt az iraki manőver miatt. Nem értett egyet vele! Utána persze hivatalosan mellé állt. Azért kellett ez az álomjelenet, mert nem tetszett, hogy végig egy olyan figurával foglalkozunk, aki nyolc év alatt nem bán meg semmit. Akkor legalább a tudattalanjából szedjünk elő valami kételyt!
MN: 'szintén szólva Josh Brolin alakítása láttán először éreztem empátiát Bush iránt...
OS: Ne hozza az ideológiai cókmókját a moziba! Az európaiak nagyon lenézően kezelik, és viccet csinálnak belőle. Én persze értem a viccet. De figyeljen, én például az iraki háború miatt utáltam meg. De túlléptem ezen, sosem becsültem le Busht. Egy évben születtünk, és ugyanakkor jártunk a Yale-re. Kiegyensúlyozott portrét kellett nyújtanom róla: megmutatni, miért szeretik őt annyian. A déli államokban azért népszerű, mert istenhívő és családcentrikus. Az ottaniak szemében tisztességes, jóravaló ember. Filmkészítőként az a feladatom, hogy empatizáljak vele, ami nem feltétlenül jelent szimpatizálást. A beszédeiben széttrancsírozza a nyelvet, állandóan küzd vele. Ja, nevetséges. De nem ez az igazi Bush. Mi megmutatjuk, hogy Bush az, aki reggel úgy néz bele a tükörbe, hogy tetszik neki, akit lát. Hisz abban, amit csinál, hatalmas az önbizalma. És ezt megetette a világgal: önkényúrhoz illően ráerőltette a nézeteit a világra, akár egy ókori diktátor. Nem tartom olyan zavaros elmének, mint Nixont, habár a két elnökség között vannak hasonlóságok. Nixoné nagyszabású, Bushé tragikomikus. Mindkettő becsapott, megcsalt ember.
MN: Bush látta a filmet?
OS: Harmadkézből vett hírek szerint megnézte, és tetszett neki az alakítása. Nem tudom.
MN: Képesek a politikai filmek megváltoztatni a világot?
OS: Azok után, hogy három filmet készítettem Vietnamról, mégis kétszer belementünk az iraki háborúba, nem ringathatom magam illúziókban.
MN: Hisz a szeptember 11-i terrortámadást övező összeesküvés-elméletekben?
OS: Nem. Ez terméketlen gondolatmenet. A nagyobb konspiráció számomra az, hogy a kormány "ellopta" a kormányzást, pontosabban Irak kérdésével kisajátította, és háborúba ment. Ennél nagyobb konspirációt keresve sem találhatnánk. Mert húsz-harminc befolyásos ember hajtotta végre. Nézze, energiapocsékolásnak látom az egész iraki mizériát, Bush tíz évvel vetette vissza Amerikát a fejlődésben, talán többel is. Bin Ládin nem is álmodhatott volna jobb szcenáriót. Az Egyesült Államoknak hatalmas hadi költségvetése van, a Pentagon állam az államban. Azt a pénzt pedig használni kell valamire. Mi lettünk a világ legnagyobb terroristái. Szégyellem magam azért, amit a hazám tett.
MN: Filmjében világosan megmutatja egy archív felvétel segítségével, hogy amikor meg kellett szavazni az iraki bevonulást, mindenki ott volt, felállt és tapsolt. Hillary Clinton, John Kerry, Ted Kennedy, mindenki.
OS: Ez így van. Nagy volt a konszenzus. Történelmi értelemben fontos, hogy ezt ne felejtsük el. Kétségtelen, amikor háborúba sodródik egy ország, nagyon nehéz ellentmondani. Busht azonban egyenesen imádták azért, hogy elindítja az offenzívát. A kongresszus és a média egyaránt. Az egyik legfurcsább dolog Amerikában a hisztériára való hajlama és a politikai konformizmusa. Félelmet ébreszt bennem. Amikor baj van, mindenki egy irányba fut. Akárcsak a McCarthy-időkben: az ellenség itt van köztünk, a sufniban meg az ágyunk alatt.
MN: Fiatalemberként megjárta Vietnamot.
OS: Összezavarodott, magányos fickó voltam, akinek sok időbe telt megtanulnia, hogyan tudjon beilleszkedni. Én voltam a tipikus hülye amerikai, aki úgy nőtt fel, hogy alig tud valamit a világról. Vietnamban egy kafkai rémálom kellős közepén találtam magam. Rádöbbentem, hatalmas, megállíthatatlan komplexum csinál pénzt a háborúból. Hazatérve már jobban tudtam élvezni az életet, csak az életkorom lassított le e téren. New Yorkban éltem öt-hat évig. Szegényen. Forgatókönyveket írtam. Minden reggel leültem írni. Ahogy akkori példaképem, Hemingway mondta: "Az ember munkabírását az bizonyítja a legjobban, hogy másnaposan is képes dolgozni." Nem kevés ilyen reggelben volt részem.
MN: Szeptemberben bebukott a bankszektor. Hirtelen mindenki előszedte a Tőzsdecápák című filmjét, s benne a Michael Douglas által játszott újkapitalistát. Komoly elemző műsorokban használták szemléltető példának. Megelégedettséggel töltötte el, hogy húsz éve előre látta a rendszer káros mellékhatásait?
OS: Cseppet sem töltött el megelégedéssel. A Tőzsdecápáknak elriasztó erejűnek kellett volna lennie. Apám Wall Street-i bróker volt. Mindig azt mondogatta: "Ezek a filmek nem jók. A pénzember mindig rossz ember bennük." Beleírtam őt a filmbéli apa, Martin Sheen alakjába. De ott van az újfajta bróker is, aki már csak pénzt csinál, de nem épít semmit. A Fox stúdió egy időben tervezte a folytatását, de én nem adtam hozzá a nevem.
MN: Mindig jól belenyúl a robbanékony, ellentmondásos témákba, szinte törvényszerűen kavar botrányt. Ez a szándéka?
OS: Az igazat megvallva rühellem a botrányt. Való igaz, tartózkodom a politikai konformizmustól és a hisztériától. Remélem, hogy a filmjeim vannak annyira gondolatgazdagok, hogy túllépnek bal- és jobboldal ideológiáin. Gyakran mindkét oldalról megkapom a magamét ugyanazért a filmért!
Ellentmondó típus vagyok. Amikor előálltam a JFK-vel, azért szapultak, mert nem fújom a Warren-bizottság álláspontját. Miért tenném? Azt mindenki ismeri. Az a hivatalos duma. Ne vicceljünk már, én a hipotetikus értelmezésekbe másztam bele, az a rengeteg "vagy" és "ha" érdekelt, ami körülvette az esetet. Ellenmitológiát szolgáltattam a hivatalos verzió mellé, ami szerintem egy nagy hazugság volt. Amikor Kubában filmeztem Fidel Castrót, ő is az enyémmel egyező véleményen volt: fizikailag lehetetlen, hogy egy magányos gyilkos golyója végezzen Kennedyvel. A JFK a tömeg megtévesztéséről szóló dolgozat volt. Lee Harvey Oswald világosan kijelentette a kamerák előtt: "Ártatlan vagyok. Megvezettek. Csőbe húztak." Többször is elismételte. Két nap múlva megölték, és a dallasi rendőrséggel folytatott beszélgetése egy az egyben eltűnt.
Amerikában kívülállónak érzem magam. Nagyon militáns ország. Nagy Sándor, a hódító című filmemet például kinevették, mert a főhős és katonái melegek. Hadsereg és melegség, ezt a kettőt az amerikaiak nem tudják összehozni a fejükben. De büszke vagyok a filmre. Anyám huszonötször megnézte! Nem tekintek úgy az életművemre, hogy politikus vagy apolitikus. Jó sztori kell.
MN: Mennyire kap szabad kezet Hollywoodban?
OS: Egyre lehetetlenebb kemény témákat beküzdeni a stúdiókba. Megvannak az alapszabályaim: nálam mindig ott van a megjósolhatatlanság a sztoriban, a néző találgatja, mi lesz, és a szaftos dialóg is elengedhetetlen. Sok mindennel megkeresnek. A Mission Impossible-ra is ráment egy évem. Nem tudtam összeegyeztetni az ötleteimet a széria igényeivel. A Bush-filmet függetlenként forgalmaztuk, egyik stúdiónak sem kellett. Első filmemet leszámítva mind a tizenhatot a magam szájíze szerint készítettem, és mindegyiket szerelemből csináltam. A végső vágás jogát is mindig megkaptam. Ehhez alkukat kell kötni. Beáldozok gázsit és mindent. Ami nem valami jó, ha az embernek gyerektartást kell fizetnie a két kölyke után, és el kell tartania a volt feleségét is, mint nekem. Ha belemegyek, hogy bizonyos áron hozzak ki egy filmet, még mindig megadják nekem a szabadságot. Ezt a filmet nagyon olcsón kiviteleztük (25 millió dollárba került - K. L.). Hongkongi, francia és német pénzből dolgoztunk, és mindössze negyvenhat nap alatt forgattuk le az egészet Louisianában.
MN: Bush fejlődési ívében nagy szerepet juttat a vallásosságának.
OS: Az evangélium egyik fő tana, hogy amikor az ember Jézus nevében újjászületik, feladja az egóját. Régi önmagát. Mi ugyan nem illetjük erős kommentárral ezt a kérdést a filmben, a nézőnek kell eldöntenie, mit gondol, de a jelek nem arra utalnak, hogy ez végbement volna Bushban. Az egója hatalmas. Arra játszott, hogy Lincoln és Roosevelt után ő lesz Amerika újabb háborús időkben működő elnöke. A Wartime President. Tudok ám én háborúzni! Oda dobok bombákat, ahova akarok. Legalábbis Dick Cheney ezt mondja nekem. Afganisztán? Az kispályás csatározás. Nagyobb kell! Tudjátok, hova menjünk? Iránba. Meg Venezuelába! Hű, a kubaiakat is utálom! Fűtsünk be nekik is! De azért Észak-Koreát is szívassuk meg! Miután kiderült, hogy nem tudja felmutatni az "ígért" tömegpusztító fegyvereket, újraválasztották. Ennek tetejébe még a gazdaságot is tönkretette!
MN: Ön buddhista. Hogyan látja, mi jobb a világnak: egyház és állam teljes szétválasztása, vagy az, ha spirituálisan megvilágosodott vezetők kerülnek a politika élére?
OS: Ez fontos kérdés. Bush több alkalommal is Isten áldását kérte az iraki támadásra. Ami nekem annyit tesz: megölök valakit egy isten vagy vallás nevében. Az ilyen ember fanatikus. Ha valaki igazán spirituális egyéniség, hogyan gondolhatja, hogy Isten olyan korlátolt, hogy csakis Amerikát támogatja?! Az egyház soha nem szólalt fel ellene! Az igazi spirituális vezető mint olyan felekezetek felett álló személyiség. A dalai láma megértése és toleranciája mérvadó. Nagyon kevés spirituális szervezet engedélyezi a mások istenei iránti toleranciát. A buddhizmus azért jó ebben, mert isten nélküli vallás. A buddhizmus szerint nem létezik isten.
MN: A huszadik század történelméből kit tart igazi spirituális vezetőnek?
OS: XXIII. János pápában nagy tolerancia volt más vallások iránt, de csak rövid ideig volt pápa ('58-63 között - K. L.). Martin Luther King jut még hirtelen az eszembe. Meg John Kennedy, bár őt félig-meddig félreértette kora. Bármelyik vezető, aki a béke felé masíroz, kiérdemli a szavazatomat. Gandhi például: polgári engedetlenség, passzív ellenállás. Hiszek a problémák erőszakmentes kezelésében. Mandela. Willy Brandt. Biztosan találni néhány tucatot belőlük. De ők mind a szellem emberei. Bush ezzel szemben nem szeret gondolkodni. Nem az elemzés embere. Az apja is ilyen. Az önreflexió nem állhatna távolabb tőlük. Az idősebb Bush egyszer kijelentette, ők nem foglalkoznak "psychobubble"-lal, vagyis kétes lélekelemzéssel. Ez teszi őket érdekessé a szememben. Kínosan óvakodnak attól, hogy önmagukba nézzenek. A fia, ahelyett, hogy a másik irányba ment volna, ahogy a fiúkkal gyakran megesik, inkább rákontrázott az apjára abban, hogy megfosztja magát a benső élettől. Egyszer azt mondta: "Nem olvasok, a feleségem olvas fel nekem."
