"Ezt a két verset Ó, rinocérosz című, készülő könyvem részeként nem most, hanem hónapokkal ezelőtt írtam. Természetesen nem gondoltam, és nem vártam, hogy amit bennük leírtam, konkrét valósággá válik. A vírus számomra akkoriban metafora volt. "
A Végtelen-fjord prófétái című regényéért 2013-ban megkapta az Északi Tanács Irodalmi Díját. A magyarul nemrégiben megjelent A szellemidéző és a tiszteletes pedig e mű előzményregénye, középpontjában Hans Egede, az első grönlandi misszionárius alakjával. Kim Leinével a könyv születéséről, a kolonializmus bűneiről, a nők helyzetéről, a grönlandi sámánokról és szellemekről.
Kátai Tamás címbe foglalt coming outja, miszerint a naiv művészek szellemi rokonának tartja magát, nem okozott meglepetést. Kátai autodidakta, aki egyedül, a számítógépe segítségével rakja össze a lemezeit, mégis olyan beláthatatlan világokat teremtő, kozmikus zene születik, amely világviszonylatban is egyedülálló
A legrafináltabb mégis az ebben a kötetben, hogy szinte sosem tudhatjuk, mikor állunk szemben természetfeletti eseményekkel, és mikor puszta szemfényvesztés az egész.
Számtalan példát lehetne mondani, amikor egy zenekar angolul kezd dalokat írni, majd egy-két szárnypróbálgatós album után fokozatosan az anyanyelvük felé fordulnak. De az már sokkal ritkább, hogy a folyamat fordítva zajlik le.
A legtöbben a Young Folks című fütyülős slágerről ismerik a zenekart, amelynek tagjai: Peter Morén énekes-gitáros, Björn Yttling basszusgitáros-producer és John Eriksson dobos kereken 20 éve zúdítanak ránk keserédes indie-pop-rock dalokat.