tűrés a présben

Táncolunk a gép előtt

  • rés a présen
  • 2020. április 26.

Interaktív

Mint azt már minden sznob tudja, a március 11-én meghozott kormányrendelet miatt március 12-től a kisebb színházak, játszóhelyek is bezártak. Így már független előadásokat, lakásszínházi performanszokat, múzeumi balettetűdöket sem tudunk ajánlani, ellenben megszaporodtak az internetes élő közvetítések, lehet kalandozni az absztrakt expresszionizmus világában ingyen letölthető applikáció segítségével, archív Beckett-előadások lettek elérhetők, s hozzáférhetővé vált egy rakás régebbi színházi felvétel, művészfilmtár és sok izgalmas tudományos archívum is. A lakásukba visszavonult alkotók egyre-másra találják ki, hogy mivel üssék el kreatívan az időt: közösségi üvegfestéssel, mesélődélutánokkal… A kortárs táncosok online táncórákat tartanak, színházak tartják meg a soron következő bemutatóikat, csak épp üres nézőtér előtt, azonnal kilőve az eseményt a virtuális térbe, ahol tán még többen is nézhetik, mint eddig.

Az online szórakozáshoz adunk most néhány tippet, remélve, hogy hamarosan megint jelentkezhetünk a hagyományos ajánlókkal is.

Novotny Anna komolyzenei PR-szakember az elsők között reagált a helyzetre az Élő közvetítések koronavírus idején nevű csoport megalakításával a Facebookon. Varga Judit zeneszerző lett a társszerkesztője, és Haifától Svájcon át Biharkeresztesig a világ minden részéről csatlakoztak hozzá a magyarok. A külföldi operaközvetítésektől a határon túli színházak online bemutatóin át a Csukás-mesék otthonról közvetített felolvasásáig sok ajánlat kerül fel naponta. Izgalmas, amikor a különböző színházak hirdetik meg, hogy egy bizonyos időpontban leadnak a YouTube-csatornájukon egy felvételt, amelyet csak real time lehet nézni. S még ha nem is látjuk a többieket, sok száz, illetve ezer emberrel együtt ülhetünk a monitor előtt, hogy aztán kommentekben megbeszélhessük a látottakat. Ebben a csoportban bukkant fel a Fellini összes filmtár és a Cirko Gejzír mozi különleges ajánlata is.

A mindennapi kortárs táncról például Nagy Csilla, a Cipolla Collectiva tagja gondoskodik DANCING HOME – home office dance nevű Facebook-csoportjában. Minden reggel 8-kor ide jelentkezik be élőben a táncos, aki egy ráhangolódás és bemelegítés után szabad táncra invitál körülbelül 30 percben. Több ezer érdeklődő nézi, s valószínűleg jó páran csinálják is. Esélyes, hogy néhányan majd az élő workshopokra is kíváncsiak lesznek később.

A színészek felolvasnak vagy a tanulásban segítenek, de van, aki konyhaművészkedik inkább. A Mit főzzek karantén idején? Jókai Ági receptgyűjtője nevű csoportban levesek főnek, teljes kiőrlésű tésztaételek készülnek, a színésznő pedig meggyőzően konyhafilozofál is, miközben kontya alá üt a gőz.

Ingyenes online előadás a #koronavirus címszó alatt található mindennapi hasznos, tudományos vírusértesítőnk. Ez az online esemény a TEDxYouth@Budapest és a HVG Szemináriumok & Konferenciák szervezésében valósul meg. Élőben megy a soron következő, de később is megnézhető a www.facebook.com/tedxy/ oldalon. Molnár Orsolya evolúcióbiológus tartotta az első szeánszot a vírusok és a járvány természetéről és a DAMA protokollról, békebeli, írásvetítős hangulatban.

A teljesen kezelhetetlenek és a minden hülyeséget megosztók számára pedig Várkonyi Judit színházi PR-os privát zeneórái fokozzák az őrületet…

 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.