1928 szeptemberében egy amerikai kritikus, Willard Huntington Wright – S. S. Van Dine művésznéven maga is krimiszerző – megírta a Twenty Rules for Writing Detective Stories (Húsz szabály detektívtörténetek írásához) című kiáltványát, amelyhez szigorúan tartották is magukat az alkotók. Ennek 8. pontja így hangzik: „A feladott rejtély megoldásában ki kell zárni minden természetfölötti erőt és körülményt.” Nincs kibúvó. Noha a krimi királynője, Agatha Christie több szabályt is felrúgott – nyilván ezekből kerültek ki aztán a legnépszerűbb történetei –, de a misztikummal még ő sem mert ujjat húzni.
| ||
Ezért is figyelemre méltó Az utolsó szeánsz, hiszen találunk benne túlviláginak tűnő detektívtörténeteket – bizony, a kis bajszos belga és a minden lében kanál vénkisasszony sem hiányozhat –, valóban misztikus elbeszéléseket, amelyekből egyértelmű: Agatha Christie hátborzongató horrorszerző is lehetett volna, ha épp úgy hozza kedve.
Valójában már az összes novella megjelent magyarul, egy kivételével, pedig A kéneus felesége a szerzőtől szokatlan, szívfacsaró és higgadt bosszúsztori, amelyet talán még Tarantino is megirigyelne. Szintén erős, és a műfajon belül figyelemreméltó a Sir Arthur Carmichael különös esete, amelyben egy háziállat szelleme kísért, A baba című novella önjáró játékszere meg mintha az Annabelle-filmek előképe lenne.
A legrafináltabb mégis az ebben a kötetben, hogy szinte sosem tudhatjuk, mikor állunk szemben természetfeletti eseményekkel, és mikor puszta szemfényvesztés az egész.
Fordította: Borbás Mária, Sipos Katalin és mások. Helikon, 2019, 436 oldal, 3999 Ft
