Női szeszély, női lélek, asszonyaink biztonsága: állami hölgykonferencia volt a Parlamentben

  • - palosm -
  • 2018. március 8.

Lélek

Nőnapi Hölgy-válasz konferencia Georg Spöttlével, a női szeszéllyel és a női lélek erőforrásaival.

Vessünk egy pillantást arra, hogy a kormány vonatkozó minisztériumának vonatkozó államtitkársága mit virított nőnapra azon túl, hogy a miniszterelnök virágot osztott abban a kantinban, ahol az ebédje készül, és Balog Zoltán megköszönt a Facebookon a nőknek „mindent, amit naponta tesznek értünk, a közösségekért, a családokért”.

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Magyar Női Unió által szervezett Hölgy-válasz elnevezésű nőnapi konferencián – fővédnök: Kövér László – például Novák Katalin családügyi államtitkár és Fidesz-alelnök tisztázta, hogy nők és férfiak hasonlóak, de nem egyformák, „ezért az egyenlőséget, és nem az egyformaságot kell hangsúlyozni”.

false

 

Fotó: MTI

Hogy kiknek adott mérsékelten frappáns választ Novák, nem tudnánk megmondani, de rendben, nem egyformák.

Lássuk a nagyszerű nevű „hölgykonferencia” programját, amit a Magyar Női Unió honlapján találtunk, ehhez fogjuk hozzánézni az eseményről készült MTI-beszámolót.

Rögtön az első programpont felveti a „női szeszély” toposzát – esetleg lehetett volna mindjárt „női hiszti” is, nem? –, és kapcsolja ezt össze a szendvicskészítéssel. Vagy a nassolással, nem tudjuk, és igazából a fene akarja megfejteni, mire gondolhatott az, aki „Női szeszély – reggeli falatkák a Dunai folyosón” címet adta a programnak.

A Ficsak alapítója előhozakodhatott azzal, hogy milyen a „női lélek” – „egy nő életében a legszebb ajándék a gyerek, a gyerekek megszületése pedig nemzeti létkérdés is” –, a Magyar Női Uniótól pedig Batthyány-Schmidt Margit tehetett kísérletet „a hagyományos női értékek” definiálására: „amilyen a nő, olyan a család, és végső soron a társadalom is.” A „női szeszély” emlegetésénél csak „a női lélek” nőnapi megfejtése a rosszabb.

Most szólunk, nem soroljuk fel az egész programot, ehelyett önkényesen válogatunk ki belőle véleményünk szerint problematikus pontokat.

Így jutunk el a kormány egyik kedvenc biztonságpolitikai szakértője, az ufókkal is furcsa viszonyt ápoló Georg Spöttle „Lányaink, asszonyaink biztonsága” című előadásához. Sajnos az MTI-beszámolóból valahogy kimaradt, miről beszélt a morc szaktekintély, sőt az is, hogy ott volt, feltételezésekbe pedig nem szívesen bocsátkoznánk. (Úgyis tudja mindenki.) A lényeg az, hogy túl #metoo-n és zaklatási botrányokon, a nőkkel szemben elkövetett erőszakról és hatalmi visszaélésekről minden jel szerint egyedül ebben a formában esett szó ezen a jeles eseményen.

false

 

Fotó: Georg Spöttle Facebook-oldal

Aztán levezetésként újra előkerült „a női lélek” és annak „erőforrásai” egy párkapcsolati coach előadásában, hogy aztán az egész konferenciát frappánsan zárja le „a lányok, a lányok gasztroangyalok… – büféebéd” nevű programpont.

A Csárdáskirálynővel ugye mellényúlni nem lehet, Orbán Viktor és Balog Zoltán szívéhez is közel áll.

Sajnáljuk, hogy nem voltunk ott, biztosan sokkal többet tudnánk most a női szeszélyről és a női lélekről is.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.