Súlyosan megbetegedett XVI. Benedek

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 3.

Lélek

A volt pápa júniusban négynapos látogatást tett haldokló fivérénél Regensburgban. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta Olaszországot, amióta 2013-ban lemondott.

XVI. Benedek emeritus pápa súlyosan megbetegedett azt követően, hogy hazatért szülőföldjéről, Bajorországból, ahol haldokló fivérét látogatta meg.

A Passauer Neue Presse című német napilap Peter Seewaldra, a visszavonult katolikus egyházfő életrajzírójára hivatkozva azt írta, hogy a 93 éves vallási vezető övsömörben szenved azóta, hogy visszatért Rómába. A vírusfertőzés XVI.Benedek arcát érinti, és erős fájdalmakkal jár.
Seewald szerint az emeritus pápa egészsége meglehetősen törékeny. Bár memóriafunkciói rendben vannak, hangja erőtlen és alig hallható.
XVI. Benedek júniusban négynapos látogatást tett haldokló fivérénél Regensburgban. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta Olaszországot, amióta 2013-ban lemondott. Bátyja, Georg Ratzinger július 1-jén hunyt el 96 éves korában.

XVI. Benedek – született Joseph Ratzinger – visszavonulása óta a Mater Ecclesiae nevű vatikáni kolostorban él. 2005-ben választották pápává Szent II. János Pál utódjaként. Az elmúlt hatszáz évben ő volt az első katolikus egyházfő, aki lemondott. Utódjává Ferenc pápát választották.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.