Újranyit a Louvre

  • narancs.hu
  • 2020. július 4.

Lélek

40 millió eurós bevételkiesést okozott a járvány a múzeumnak.

Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.

A járvány miatti bezárás több mint 40 millió eurós bevételkiesést okozott a Louvre-nak - közölte Jean-Luc Martinez, a múzeum igazgatója, aki arra számít, hogy az intézmény három évig pénzügyi nehézségekkel fog küzdeni.

„A közönségünk nyolcvan százalékát elveszítjük. A látogatóink háromnegyede külföldi. Jó, ha a közönség 20-30 százaléka visszatér a nyáron, naponta maximum 4 és 10 ezer közé várjuk a látogatók számát” – jelezte múlt heti sajtótájékoztatóján az igazgató. Ezért egyelőre attól sem kell tartaniuk a látogatónak, hogy esetleg nem engedik be őket a tömeg miatt, mint ahogy az egyes nyári napokon történni szokott.

A Michelangelo-galéria a párizsi Louvre múzeumban a létesítmény sajtóbejárása alatt, 2020. június 23-án.

A Michelangelo-galéria a párizsi Louvre múzeumban a létesítmény sajtóbejárása alatt, 2020. június 23-án.

MTI/AP/Christophe Ena

A kiállítótér hetven százaléka, mintegy 45 ezer négyzetméter lesz hétfőtől látogatható. A legnépszerűbb termek, így az egyiptomi gyűjteményt bemutató szárny is megnyílik. A legtöbb nagy múzeumhoz hasonlóan interneten előzetes foglalás ajánlott a Louvre látogatásához, de az igazgató szerint érdemes helyben is próbálkozni a bejutással, mert maradtak még üres idősávok. A június 15-én elindított internetes rendszerben az első tíz napban 12 ezer belépőjegyet vásároltak, elsősorban júliusra.

Az intézményben kötelező lesz a maszkviselés, és az előre meghatározott útvonalakon kell a látogatóknak haladniuk annak érdekében, hogy minél kevesebb ember útja keresztezze egymást. Aki egyszer kijött a múzeumból, már nem mehet vissza, és egyelőre sem a ruhatár, sem a múzeumi kávéház nem lesz nyitva.

A Mona Lisa előtt továbbra is engedélyezett a szelfizés, de csak a földön matricával megjelölt helyekről, azért, hogy ne alakuljon ki lökdösődés a Louvre legnépszerűbb alkotása előtt. A Louvre rövidebb, úgynevezett felfedező útvonalakat is megnyit, amelyek ingyenesen és előzetes foglalás nélkül végigjárhatók a múzeumban, a fiatal közönségnek pedig ingyenes tárlatvezetetéseket ajánlanak. Ezek célja a látogatók visszacsalogatása a múzeumba.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.