Hazamegyek, szisszentek egy sört - Vedel a magyar reggel, délben meg este

Lelki betevő

Egészségünkre!

Sör és uncsi?” – kérdi Krusovszky Dénes főhősétől a Hatcsöcsűnek nevezett kocsmában barátja, Tuba az Akik már nem leszünk sosem című regényben, Lente Bálint pedig, velem ellentétben, egyből tudta, hogy miről is van szó, s azt gyanítom, hogy a Lelki betevő olvasóinak nagyja is így lett volna ezzel. Mindezt úgy, hogy regénynek egyébként nem központi eleme az alkohol, de ott van csomó történetben, szervesen illeszkedik a cselekménybe, olyannyira, hogy annak, aki azért olykor iszik, igazából fel sem tűnik.

Ugyanezt a feltűnésmentességet lovagolta meg egy kamu Instagram-profil is, amely fél év alatt 110.000 követőt gyűjtött be mindössze azzal, hogy egy helyes nő a legkülönbözőbb, de viszonylag megszokott helyzetekben készített magáról fotókat. Medence szélén, parkban üldögélve, múzeumban, tóparton, tengerparton, motorcsónakban, sivatagban, naplementében. Najó, talán nem is annyira megszokottak a helyzetek, a különleges mindenesetre nem a helyszín volt, hanem az, hogy a kitalált Louise Delage a képek mindegyikén valamilyen alkoholt fogyasztott. Mint kiderült, a tudatos profilépítés célja az volt, hogy felhívja az alkoholizmusra, azon belül is a nők alkoholfogyasztására a figyelmet.

Szintén a láthatatlan alkoholizmussal foglalkozik a Jóbarátok második évadjának egyik epizódja, amelyben boldog Bobról derül ki, hogy talán a kelleténél több alkoholt fogyaszt és mintha olyan helyzetekben is inna, amikor az nem igazán tűnik adekvátnak. Mondjuk állatkertben.

Hogy Magyarországon mekkora történelmi hagyománya van az alkoholizmusnak, arról Legát Tibor írt a Magyar Narancsba, arról pedig, hogy mekkora probléma az alkoholizmus ma Magyarországon, hogy ez hogyan érinti a nőket és a fiatalokat, arról Horváth Bence írt a 444.hu-ra, szóval nem hiába indította el a Száraz Novembert a Kék Pont Alapítvány és nem hiába kerül idén a női alkoholfogyasztás a fókuszba.

És hát valóban, az alkoholfogyasztáson kívül nem nagyon van még olyan jelenség Magyarországon, amely ekkora társadalmi és állami elfogadottságnak örvendene, és amely ennyire független lenne társadalmi rétegtől, gazdasági státusztól és szociális beágyazottságtól.

Hogy kicsit ennél sarkosabban fogalmazzak, iszunk reggel, iszunk délben és iszunk este. No meg persze éjjel és hajnalban. Sokan, sokszor, sokat. Hazamegyek, szisszentek egy sört. Bedobunk egy felest? Kocsival vagy? Nem? Akkor mit iszol? Sör és uncsi?

Kocsmaváltó, egyet fizet, kettőt kap, egysörnemsör.

Az alkoholfogyasztás lehet szexi és lehet visszataszító, lehet puha és szelíd, lehet kemény és agresszív, lehet jószagú és lehet büdös, lehet vicces és szomorú, sokféle lehet, de sosem meglepő. Szemben az alkohol elutasításával, ami mindig számos kérdést felvet. Miért? Mióta? De sosem ittál? És nem is fogsz? De mi, ez valami fogadalom?

Éppen ezért nehéz meghúzni a határt az alkoholizmus és a nem alkoholizmus közé, pedig ahhoz elég sok embernek kell elég sokat innia, hogy kijöjjön évente és fejenként a 13,3 liter tiszta (!) szesz elfogyasztása. És ebben benne vannak az újszülöttek és a kisiskolások is, akik nem isznak, de persze a legénybúcsújukat Magyarországon megünneplő, a körúton beerbike-oló angolok is, akik viszont annál inkább.

Sokatmondó, hogy ezzel a mennyiséggel bőven Európa élmezőnyében vagyunk, de ami még sokkoló, hogy az első helyen lévő Fehéroroszország (17,5 liter) és a 25. helyen lévő Egyesült Királyság (11,6 liter) között alig hat liter az eltérés, ami azt jelenti, hogy tényleg mindenki nagyon sokat iszik.

Érthetőnek tűnik tehát a Száraz November, illetve annak eszmei elődjei, a Sober October (józan október) és a Dry January (száraz január), amelyek célja, hogy az emberek, ha nem is szoknak le az alkoholról, legalább egy kicsit felmérjék, felismerjék az alkoholhoz fűződő viszonyukat. Hogy mely tevékenységükhöz kapcsolódik szervesen, milyen hangulatban gondolnak rá inkább és melyikben kevésbé, szóval valamiféle tudatosítás kialakítása.

Az persze fontos kérdés, hogy mennyi alkoholfogyasztásról szeretnénk lemondani egy hónap erejéig. A kocaivás, a heti 14 egység és a 28 egység bevitele között igen nagy különbségek vannak. Ha tehát péntek esténként iszom egy deci bort, az kicsit talán más, mintha minden este ájulásig iszom. És hát míg többen a 14 egységet is kockázatos ivásnak nevezik, addig egy angol kutatásba olyan emberek kerültek, akik még heti 28 egység mellett is normális életet tudtak vinni. De miért is ne tudnának, hiszen az csak napi két sör. Egy epésebb sorozat alatt annyi bőven lecsúszik, és akkor hétvégén még nem is volt buli.

Mindenesetre Gautam Mehta, a University College London Máj- és Emésztésegészségi Intézetének munkatársa azt mondja, hogy egy szárazon tartott hónap „nem egy detox, amely visszatekeri az órát”, szóval nem csak az a kérdés, hogy sikerül-e tisztának maradni, hanem az is, sőt, főleg az, hogy mi jön utána. Ha a röpke hónap után ugyanaz a vedelési trend marad, akkor hamar megszűnik a szárazon tartott hónap testsúlyra, inzulinrezisztenciára,májfunkciókra, vérnyomásra gyakorolt jótékony hatása.

Komolyabb, az alkohol hatására kialakult betegségeken (májkárosodás vagy fibrózis) viszont nem változtat egy-egy száraz hónap sem.

Peter Rice addiktológus-pszichiáter, a Scottish Health Action on Alcohol Problems vezetője éppen ezért nem is azt javasolja, hogy tartsunk évente egy-egy hónapot szárazon, hanem inkább azt, hogy heti egy-két napot, talán kisebb erőfeszítés is, de a lényeg, hogy összességében így évi 52-104 nap is alkoholmentes maradhat.

A Guardian-ben a témát körbejáró cikk a kettő kombinációját javasolja, ugyanis már akkor könnyebb beiktatni heti egy-egy almafröccsös napot, ha nem sikerült egy teljes hónapot szárazon tartani. Sajnos azonban ez nem egy általánosan érvényes állítás, ugyanis a kutatási eredmények alapján az derül ki, hogy a résztvevők egyharmada el szokott tűnni, feltehetőleg azért, hogy az alkoholmentes hónapjuk után helyreállítsák a megbillent egyensúlyt.

Akárhogy is, mindenféle kérdés és kétség mellett és ellenére a száraz november igenis fontos kezdeményezés, amelynek az egyik legfontosabb hozománya az, hogy mindez közösségben zajlik. Míg ugyanis az alkoholfogyasztás sok esetben társas tevékenység, az intrapszichés komponensei (az alkoholhoz és az iváshoz fűződő személyes viszony) viszont mégis magányossá teszik a lerészegedéshez vezető utat és magát a lerészegedést is.

A közösség viszont egyrészt megmutathatja, hogy azonos motívumok lehetnek a fogyasztás mögött és azonos küzdelmek lehetnek mögött, a tudatosítás fontossága pedig elvitathatatlan. Ezt már csak fokozni lehet azzal, ha az ember naplót vezet vagy letölt valamilyen, ezzel kapcsolatos mobilapplikációt, amit bár persze át lehet verni, de így még az átverés is jobban tudatosul.

A kérdés innen már tényleg csak az, hogy mi lesz december elsejétől, illetve az, hogy az állam mikor száll ki a pálinkafőzés és az alkoholizmus propagálása mögül. No meg az, hogy mikor kerül be végre az alkohollal kapcsolatos tudatosítás bele a köznevelésbe és mikor lesz végre ciki az alkohollal és az alkoholizmussal viccelődni.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.