A múlt század utolsó harmadának nagy építkezési láza hozta létre a kívül-belül pazar Egyedi-palotát, melyet ma már Benczúr Klubként emlegetünk, és melynek államosítására soha nem került sor. Mióta 1930-ban megvásárolta a Magyar Királyi Posta Jóléti Alapítványa, néhány éve pedig az Antenna Hungária, vidám táviratkihordóktól, telefonszerelõktõl, adásszóróktól, mûvészektõl zajos. Ez volt a Postás Mûvelõdési Központ, a "Postás". Itt jött létre a magyar jazz fellegvára, itt bontogatta szárnyait a méltán elhíresült Apostol zenekar, és ide menekülnek manapság az utolsó földalatti zenék méltatlanul mellõzött képviselõi. Hely és infrastruktúra jut nekik.

Bp. VI., Benczúr utca 27.

Nyitva este tízig, a klub pedig hajnalig

A Kincsem nevû lóról a millennium kapcsán még bizonyára sokat fogunk hallani, de esetünkben azért a ló a lényeges, mert bevételeibõl építették fel gazdái a Benczúr utcai szecessziós bérpalotát, majd késõbb szeszgyártásba fogtak; egyiküket megfojtotta a veje, a másikuk pedig öngyilkos lett. A ló sírja a szabadtéri színpad mögötti kertben található, a gazdáié máshol.

A fenti rémtörténeteken kívül manapság nem zavarja semmi a klubhoz vezetõ út nyugalmát, csak a Free Tibet tüntetõsátor gyertyái lobognak, és az ügyeletes mantrázó hortyog csendesen. A kínai hivatalnokok szokásukhoz híven kussban, fegyelmezetten, összehúzott függönyök mögött gubbasztanak.

A hivatalnokok mára már túltették magukat azokon a szorongásokon, melyek okán 1931-ben dr. Báró Szalay Gábor betegre aggódta magát, mivel a luxuskörülmények itt az otthonban, a szegényes életmód a postáscsaládokban lelki konfliktushoz vezetnek. Mindenki boldog a hiperreprezentatív épületben. Mûsorokat gyártanak, tanfolyamokat hirdetnek, köröket tartanak fenn, de arra most is odafigyelnek (különösen a híres zeneiskola létszámát tekintve, amely a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskolára készít fel, lassan már mint zenemûvészeti szakközépiskola), hogy a "postásgyermekeké" legyen az elsõbbség. A dolgozók nem akármilyen színvonalon tartják fenn az épületet. Persze a kerület kultúraéhes, profiktól jazzt tanulni vágyó fiataljait is fel kell szívnia az óriás, kifogástalanul felújított intézménynek.

A tizenhatezer négyzetméteren két könyvtár, koncerttermek, elegáns és olcsó étterem, kávézó, valamint számos szalon van még, amelyek bõgõpárbajoknak, tárgyalásoknak, szellemi csatáknak adnak helyet az egész emeletet elfoglaló iskolán kívül. A megbonthatatlan terek és az enteriõr miatt nehéz lesz megszervezni a kamaraszínházat, de ez is tervbe lett véve.

Az egyik teremben Bartókot gyûri a leendõ zenei elit, a másikban veszettül jazzdobol a szakadárok tábora, a faliújságok használt multibassz lábeffekteket, Yamaha multifunkci zongorákat hirdetnek kedvezõ áron. Viszont közel a kert, a szabadtéri színpad, ahova jó idõben Binder Károly, Lakatos Ágnes, Vukán György, Dresch, Fellegi Ádám és a jazz meg a klasszik összes konzekvens képviselõje sem rest kivonulni egy rendes zenei piknik erejéig.

Az alagsorban, ahol valaha a Kincsem istállója volt, majd szakszervezeti menyecskék vonultak szépségversenyekre a hatvanas évek új hullámos szereléseiben, valamint verspályázatok díjnyertesei skandálták törékeny magyar soraikat, lett egy pinceklub. A hetvenes években és a nyolcvanas évek elején felfutóban, aztán kicsit lecsengõben, csak éjfélig, gondnok nénivel. De a kilencvenes évekre rendbe jött, köszöni szépen, a hangtestvériség és a halottaikból feltámasztott alternatívok nevében. Klubvezetõje, Zsolt lelkesen szervezi a jazz, a blues, a rock és a földalatti diverzív zenék házát, ef. Zámbótól a Tudósokig, Ági és a Fiúktól Takács Tamásig. Legutóbb a Pop Iván nevû, Bodor Ádám hatására elkeresztelt fiatal zenekar nyomta a Másfélre emlékeztetõ, de lélekkel is megtöltött zenéjét a Buharin fivérek közremûködésével, aztán egy csúcsmeglepetés, a Dyas. Utóbbiak meghökkentõ, világvároshoz méltó, gothicba hajló zenei performance-ot adtak elõ. Kincsem nyerített a sírjában, a kínaiak az igazak tudatlan álmát aludták, a tibeti sátorba pedig megérkezett a váltás.

- sisso -