Nem kell feltételes mód, a 100 éves budapesti házak tavaszi ünnepe a fővárosi civil kezdeményezések szimbolikus programja, és kész. Az idei immár az ötödik háztűznéző volt, ezen a hétvégén rendezték.

Hatvan budapesti házba juthattak be akadálytalanul az érdeklődők ezen az olykor napos, olykor esős hétvégén. A lakóházak mellett egy sor közintézményben is megnyíltak a kapuk, sőt még templom is volt, ahová most nem azért mentek a népek, hogy valamiféle szertartáson vegyenek részt. Találomra mi is körülnéztünk.

V., Március 15. tér 6–7.

Noha még szálloda is működik itt, a ház leginkább a Mátyás pincéről nevezetes, ami talán még most (de a 20. század 60-as éveitől a rendszerváltásig mindenképp) a „legmenőbb dáridózós étterem” az idegenbe szakadt magyaroknak. Csakhogy a honvágy elleni küzdelem cigányzenés, gulyásleveses csatatere igazából nem a komcsi vendéglátás kreativitását dicséri, már akkor is vendéglátóhely volt itt, amikor Kádár az illegális kommunista pártban tolta. Amúgy a Mátyás név nem az igazságost takarja, a ház egykori tulajdonosát nevezték Baldauf (Borostyánkői) Mátyásnak.

Fotók: A szerző felvételei

Csakhogy 2015-ben a Baldauf név hallatán egészen más ugrik be. Úgy ám! Baldauf László, a CBA meseautós, békemenetes főnöke... És ezzel meg is érkeztünk a következő helyszínre.

V., Pilvax köz 2–4.

A háztömb Rainer Károly tervei alapján, 1914-ben épült, bécsi szecessziós stílusban, ám ebből ma már alig látni valamit. Az egészet ugyanis a földszint tán a nyolcvanas években épült tükörüveges, irodaházas borzadálya jeleníti meg, ami a Petőfi Sándor utca sarkán egy „zöldfodrászatban”, a másik végén pedig egy hetedhét országra szóló CBA közértben nyilvánul meg. A köztes rész leginkább egy külvárosi hivatal nagyszabásúnak szánt bejáratára emlékeztet – csak a parkoló autók hiányoznak előle. Szóval, inkább menekülőre fogjuk, miután a régi időkre emlékeztető lépcsőházban megcsodáltuk a házban lakó művészek, Tóth Ernő és Tóth Kristóf alkalmi tárlatát.

XI., Bartók Béla út 36–38.

Ez az a ház, amelynek tényleg minden négyzetcentijére jut egy híres művész. Elsősorban az egykori és nemrégiben újranyílt Hadik kávéház miatt, ami olyan volt Budán, mint a Central Pesten: Karinthy, Móricz, Kosztolányi... Azt viszont már kevesebben tudják, hogy itt volt Csontváry-Kosztka Tivadar műterme is, mi több, innen mentette meg a mindenki által ismert képeket 1919-ben Gerlóczy Gedeon, miután a hozzátartozók már majdnem eladták a hatalmas vásznakat – ponyvaként – mindenféle fuvarosoknak. Egyébként a Hadik-házban ma is vannak műtermek, például Baranyai Leventéé, ám a hétvégi házünnepen mindenki festhetett az udvarban, amihez nagyra nőtt szellemek asszisztáltak.

XI., Bercsényi utca 8–10.

Ennek háznak nincsenek nagy nevei, vagy bármi, ami különösen emlékezetessé tenné. Tipikus budai bérház, amiből jó pár van még a környéken, vagy kicsit távolabb, például a Margit körúton. Ám felbuzgott bennünk a nosztalgia, hiszen  gyerekkorunkban, vagyis az 1970-es években az egyik üzlethelyiségében maszek trafik működött, amit egy valódi hadiözvegy üzemeltetett, ráadásul olyan árukészlettel, ami már abban az időben is anakronisztikusnak számított. Volt vetkőző nős tolla és ugyanilyen szipkája, sőt valószínűleg egy nagyobb készletet halmozhatott fel az 1965-ös, VVK-győztes Fradiból gombfociban, hiszen még akkor is azt adta, amikor a konkurencia már az 1974-es vb sztárcsapatait (NSZK, Hollandia és Lengyelország!) árulta. A nénit egy bőrös követte a nyolcvanas években, így rockertanyává változott a Bercsényi 8–10., de a boltost illetően ne gondoljanak még véletlenül se holmi kiöregedett, szakállas pokol angyalára! Egy (akkori) teljesen átlagos külsejű, tisztes kisiparos keresett nagy pénzeket azzal, hogy Beatrice- és P. Mobil-rajongó szerencsétleneknek szabta át dzsekivé a nagypapa térdig érő műbőr kabátját. Ugyanitt ma képkeretező működik.

II., Rómer Flóris utca 34.

Azért érdekes, mert a Rózsadombról sok minden eszünkbe juthat, ám ekkora tömbház aligha. Megtudhattuk, hogy ez az egyetlen olyan épület a környéken, ahol egy négyzetcenti zöld sincs, cserébe jó nagy udvara van, és persze gang. Simán leforgathatnák itt egy Nagykörúton játszódó film belső jeleneteit.

II., Fő utca 70–78.

Andy és Árpád kocsikázása kapcsán legutóbb csak az épület környéke (zsákutca!) került az érdeklődés középpontjába, ám a hírhedt bírósági és a Gyorskocsi utca felőli börtöntömb (a Gestapónak éppúgy megfelelt, mint az ÁVO-nak, és egyebek mellett a Nagy Imre-per helyszíne is volt), tényleg olyan hely, ahová magától ritkán megy az ember. Nos, szombaton erre is sor került, és a látogatók egyebek mellett megtudhatták azt is, hogy az építkezést 1913-ban kezdték el, és közel tíz évig tartott, amíg befejezték. Az első hivatalnokok, akik beköltözhettek, a Pestvidéki Törvényszék és Fogház alkalmazottai voltak, ám nemsokára követték őket a bentlakók, vagyis az elítéltek is. A börtönt 2009-ben bezárták, ám az új kormány 2011-ben megnyitotta, sőt két évvel később bejelentették, hogy maguk a rabok fogják bővíteni. Mi több, ez a legnagyobb férőhelybővítés a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetekben!