Egy kicsit erős, de az arányt nézzék meg! – mondta Zoboki Gábor építész a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) pénteki konferencián, amikor a kivetítőn az új Nemzeti Galériára beadott tervét mutatta. Az építész irodája egyike volt annak a jórészt külföldi sztárépítészekből álló csapatnak, amelynek tagjai meghívást kaptak a Liget Budapest részeként megépülő új Nemzeti Galéria tervpályázatára. Ám Zobokiék nem a Városligetbe, hanem a budai várba, a Szent György tér háború után elbontott nyugati felére helyezték az épületet, így kizárták önmagukat a versenyből. (A pályázaton egyébként két első díjat adtak ki. A japán SANAA kínai pagodákat idéző, valamint a norvég Snøhetta két, egymásba tolt ékből álló épületét egyaránt kiemelkedő értékűnek ítélte a zsűri.)
A teremben lévő építészekre célozva Zoboki azt mondta, „ez az első terv, gyertek utánam”. Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel igyekezett elhárítani azt a vádat, hogy lépését az motiválta, hogy pályázat nélkül szerezze meg a Szent György beépítését. Ezt a vádat erősítette egyébként L. Simon Lászlónak, a Miniszterelnökség államtitkárának egy Narancs-interjújában elhangzott mondata is, miszerint a Szent György tér beépítésére „van egy kiváló koncepció az asztalomon, ami kicsit historizáló, ugyanakkor modern”. (Az interjú a Magyar Narancs április 9-i számában olvasható.) Látva az államtitkárral jó viszonyt ápoló Zobokinak a leginkább a harmincas évek Olasz- és Németországának birodalmi építészetét idéző klasszicizáló tervét, nem nagyon gondolhatunk másra, mint hogy ezekre az elképzelésekre utalt az államtitkár. Az építész egy interjúban viszont azt állította, hogy tervéről nem beszélt L. Simon Lászlóval korábban. L. Simon az interjúban egyébként megemlítette, hogy nem tartja rossz ötletnek a Nemzeti Galéria Budavári Palotába kerülését.
| ||
Zoboki a Liget Budapest projektet talán leghevesebben ellenző MUT konferenciáján a házigazdáknak is beszólt: „Nem lehet rendezési tervekkel várost fejleszteni”, úgy járunk, „mint Sándor György, amikor a Burda szabásmintáját használta térképnek”. Szerinte projekt alapon lehet várost építeni; de 25 év alatt az urbanistáknak nem sikerült programot adni Budapestnek, úgy véli, azért bukott meg a Liget Budapest tervpályázat is, és ezért nem lehet egyelőre a Várra sem kiírni pályázatot, mert hiányzik mögüle a program. Zoboki – aki nem rajong a nyilvános tervpályázatokért – azt mondta, érthető a szakma pályázatok iránti igénye, de ma 3-4 építészirodán kívül nincs több, amelyik a hauszmanni színvonalhoz legalább megközelítő módon képes hozzányúlni a Budavári Palotához. A Szent György tér a nemzet főtere, mondta, nem szent hely, de szentté kell tenni. Ide kell a legfontosabb államigazgatási szerveket és közgyűjteményeket hozni. Hiszen ez a magyar Akropolisz. Azon kijelentésével, hogy a Szent György tér urbanisztikai problémáját csak egy nagy közgyűjtemény elhelyezése tudja megoldani, nehéz vitatkozni. Az építész láthatóan nem lelkesedik a Lovarda és a Főőrség újrafölépítéséért, de ha már megtörténne, a Lovardában nem lovakat, hanem kiállításokat látna szívesen.
Le kell fektetni a várost Freud doktor heverőjére, és majd ő elmondja, mit akar – mondta. Nos, Zoboki doktornak a város azt mondta az analízisben, hogy nem akar Liget Budapest projektet. Mert van elég múzeuma az Andrássy út mentén, a Budai Várban, és az Iparművészeti Múzeum körül. Egyébként is, „a város maga a múzeum, városi terek és utcák sora, minek bezárni házakba”, jelentett ki muzeológiailag nehezen értelmezhetően. Zoboki az Iparművészetivel szembe, az egykori Kilián laktanyába helyezné a Néprajzi Múzeumot, szerinte nem kell épület a Magyar Zene Házának sem, mert „ott vannak a legnagyobb zeneszerzőink emlékmúzeumai és emlékszobái”. Egyébként meg eladó az Andrássy út húsz százaléka. Néhány további múzeummal fel lehetne dobni a környéket, míg a Liget Budapest múzeumai egyáltalán nem segítenek a kiürülő Andrássy úton – fejtegette az építész, hozzátéve, hogy „csak akkor szabad közpénzt elkölteni, ha az három-négyszeres magánfejlesztést hoz magával”. Megjegyzését bizonyos mértékben gyengíti, hogy Zoboki legismertebb épülete, a Műpa fordítva működött: a magánfejlesztő Demján Sándort juttatta hatalmas profithoz, s egyetlen fillér magántőkét sem mozgatott meg, semmilyen urbanisztikai fejlesztő hatása nem volt a környezetére, a Demján által felépített Soroksári úti házsor inkább elvágja a belvárostól, s az épület ma is egy rozsdaöveztet szélén áll.
Ötletekből nem volt hiány a konferencián. Ráday Mihály újságíró, a Szépművészeti egykori bővítésének és a Liget Budapestnek is ádáz ellenfele, többször hivatkozva saját cikkeire – egyiknek a fénymásolatát ki is osztotta – fölsorolta azokat az üres épületeket, foghíjakat, ahová a Liget Budapest múzeumait el lehetne helyezni. A Közlekedési Múzeum esetében felmerült a Millenáris, a Fotó Múzeumot egy Nagymező utcai foghíjtelekre képzeli, de beépítené az egykori Kultiplex helyén lévő parkot, sőt megszerezné a UPC székházat is egy az Iparművészeti körül kialakítandó múzeumi negyed számára.
Bugár-Mészáros Károly építészettörténész pedig helyiségről-helyiségre be is költöztette a Kilián laktanyába a Néprajzi Múzeumot. Részben az egykori helyiségkiosztásnak megfelelőn helyezné el a gyűjteményt, így az orvosi szobába kerülne a népi gyógyászat, a nyeregkamrába a nyereggyűjtemény, a pincében és földszinten a népi mesterségeket mutatnák be, és rekonstruálnák a parancsnok lakását is. Hogy utóbbinak mi köze a néprajzhoz, azt nem tudtuk meg.
Erő Zoltán építész viszont éles logikával vezette le, miért gáz az, ha a Közlekedési és Műszaki Múzeum esetében rekonstruálják az eredeti millenniumi pavilonépületet: nemcsak a 65 méteres (!) kupolával van baj, hanem azzal is, hogy a műszaki innovációt bemutató múzeumnál rossz üzenet, ha egy közepes épület replikájában adunk neki otthont. Számos olyan helyszínt ajánlott, ahol elférne a Közlekedési Múzeum anyaga, és a Műszaki Múzeumé is kiállíthatóvá válna. Ilyen lehetne egyebek mellett a nemrégiben az operaháznak adott MÁV Északi Járműjavítója, vagy a múzeum Tatai utcai raktára, fejlesztés után.
