A hétvégi Népszabadsággal hangolunk a hosszú sétára délelőtt, itt vonja le Németh Attila politológus az elmúlt években történtekből azt a tanulságot, mely szerint "nem biztos, hogy szerencsés egy az egyben átvenni a nyugat-európai melegfelvonulások mintáit... egy viszszafogottabb megemlékezés a meleg-egyenjogúságról, illetve a kulturális fesztivál hangsúlyozása megoldás lehetne a problémára". Vagyis Magyarországon a homofóbia Németh szerint a kulturális tradíciók része, amolyan népszokás, ezért talán jobb, ha az érintettek kicsit meghúzzák magukat, hátha ettől jobban megtűrik őket. Németh a Népszabadság tájékoztatása szerint az új alaptörvény ellen tiltakozó "melegtüntetés egyik vezérszónoka volt", és ez a legszomorúbb. Amikor a gyűlölet "érveit" már az áldozatok és a velük szolidárisak is belsővé teszik.
Fél három után, a Hősök terére sétálva álmos, sziesztába merült terézvárosi utcákon ballagunk, alig pár ember lézeng csak körülöttünk, mindössze a keresztutcákban kedélyesen évődő rohamrendőrök jelzik a készülődést. Érkezésünkkor még csak egy nagyobbacska házibuli közönsége toporog itt, és - mintha tényleg házibuliban volnánk - a német és osztrák vendégtüntetőkön kívül jóformán mindenki ismer mindenkit, a többség lelkesen készülődik vonulni, csak páran húzódnak az árnyékba, a rendőrök mellé. Borzasztó hosszan tart a gyülekezés, a beszédek előtt a szervezők egyike azt javasolja, hogy a szolidáris heteroszexuálisok, akik szintén nagy számban érkeztek, emeljék fel a kezüket, és a derűs közönség ezt az ízléstelen marhaságot is kedvesen fogadja. Stuart Milk, Harvey Milk amerikai politikus, melegjogi aktivista unokaöccse, a Harvey Milk Alapítvány elnöke beszél először bátorságról, elszánásról, a kihívásokról, melyekkel szembe kell néznünk, és a jogegyenlőségért vívott, előbb-utóbb diadalra vezető küzdelemről. Öntudatossága, önbizalma annyira imponálóan idegen a magyar fülnek, hogy a kliséhalmaz ellenére is megérdemeltnek érezzük sikerét. Beszédének legerősebb részében a tolerancia elégtelenségéről beszél, nem megtűrni kell az eltérő nemi identitásokat, hanem közösen örülnünk a sokszínűségnek. Szól még az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa június 17-i határozatáról, mely a melegek és leszbikusok diszkriminációját vizsgáló nemzetközi munkacsoport felállításáról rendelkezik. Nicolas Berger, akárcsak Milk előtte, bírálja az "alaptörvényt", amiért szentesíti a melegek diszkriminációját, mikor a házasságot férfi és nő kapcsolataként definiálja. Stágel Bence, a KDNP ifjúsági szervezetének elnöke ezzel kapcsolatban arról a veszélyről kívánta a nap folyamán tájékoztatni a közvéleményt, hogy a jogi emancipációért folytatott küzdelem eredményeként még a végén a macskáját vagy a cégét is feleségül veheti valaki. Az, hogy a keresztény és demokrata ifjú nem érzékeli a különbséget egy ember, egy macska és egy cég között, szemléletesen demonstrálja, hogy a kisebbik kormánypárt bármikor, álmából felkeltve is képes ugyanolyan korlátolt és aljas lenni, mint a Jobbik, és ráadásul kétszer olyan szemforgató. A beszédek után komótosan nekiindulunk az Andrássy útnak, meg-megállva ballagunk az Oktogon felé, az ezres létszámot inkább alulról közelítő tömegtől rossz néven is veszik a nemi erkölcs habzó szájjal buzizó-zsidózó őrállói, hogy ennyit várat magára, egy részük a rendőrök dobálásával vigasztalja magát, mint a hírekben később olvassuk, nekünk marad a napfény és az I will survive. A Terror Házánál fordulunk le az Aradi utcára, a Jókai térről kanyarodunk vissza, kikerülve az ellentüntetőket, így csak a Jókai téren látunk némi dulakodást a menetet kísérő biztonsági emberek és a legelszántabb buzizók kis csoportja közt, de érdekesebbek voltak a menetet már a Csengery utcától figyelő helyi nyugdíjasok, akik az erkélyeikről leintegettek nekünk. A buzivadász különítmény Oktogonnál létesített harcálláspontjait elhagyva már kizárólag az erkélyeken bulizó tinilányok és asszonyok kötötték le a tömeg figyelmét és arattak megérdemelt tapsokat, az Andrássyn és a Bajcsyn visszafelé sétálva pedig szinte fiesztahangulat uralkodott. Úgy tűnt, hogy ebben a jó okkal örökké rosszkedvű városban mégsem egyeduralkodó a ressentiment. Aztán újra találkoztunk a közszemérem önfelkent bajnokainak pár tucat főre zsugorodott kemény magjával (köztük, mint a hírekből értesülhetünk később, Kiss Róbert exgárdakapitánnyal), akik ezúttal is a szokásos, jól begyakorolt, zsidózással fűszerezett mocskos buzizással járulnak hozzá a hangulat emeléséhez, és akiknek túlkiabálását Göncz Kinga MSZP-s EP-képviselő a jogegyenlőségért folyó harc első szép sikerének nevezi. Beszél továbbá Sophie in't Veld, az Európai Unió LMBT Intergroupjának egyik alelnöke és mások, szimpatikus, univerzalista, jogvédő közhelyeket. A rendezvényt végtelenített, élő stáblista zárja, minden fontosabb szervezőt bemutatnak, miközben a résztvevők szállingóznak vissza rendőri utasításra a Bajcsy felé. Pár tucat ember marad csak a legvégéig, valamint a kordonon túl töretlen hévvel buzizó, csalódott moralisták. Fél perc múlva már nem is hallani őket. Béke, nyugalom, kora este.
