Történetünk 1974-ben kezdődött, vág bele szolid, ám a műegészre különösen jellemző - ásópengést, hanthullást idéző - akusztikai hangulatfestés után a kiállítás géperejű narrátora. De van egy másik történet is, amely kihat a mai műélvezetünkre, az pedig 1988-ban kezdődött, és húsz év múlva folytatódott, s vett döntő fordulatot, mint Dumas-nál.
1974-ben egy paraszt, egy teremmel arrábbi forrásunk szerint parasztok egy csoportja Hszijangban, Senhszi tartományban nekifogott kutat ásni, minek során - úgy négy méternél - mindenféle cserepekre bukkant, majd megrémülvén az egyre több lelettől, a hatóságokhoz fordult, így lett a kútásásból kutatás, a megjelentekből meg koruk legnagyobb régészeti szenzációjának elindítói, az időszámításunk előtti második évszázadból származó agyaghadsereg becsületes megtalálói. Nevezett cseréphadtest - csupa derűs, ám mégis elszánt óriás - i. e. 210-ben, a Kínát először egyesítő Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) császár halála alkalmából foglalta el harcálláspontját, mintegy védelmezvén elöljárója sírját. Erről persze léteznek más vélelmek is, miszerint a nevezett uralkodó holtában is újabb területek megszerzésén szándékozott ügyködni, s erre szolgált a félelmetes armada - a máig sem teljesen feltárt leletegyüttest nyolcezer (8000) katonára, vagy ötszáz (500) csatalóra és úgy százharminc harci szekérre becsülik (130, még ez is mekkora szám!). "riásokról beszéltünk, a szobrok testmagassága mai mércével is mindenképpen átlagon felüli, 168-tól 202 centiméterig tart a szórás, érdekesség, hogy a lovak viszont a valósnál alacsonyabbnak tűnnek, amikor a ló fejénél áll egy katona, szinte egymagasak.
E röpke létszámellenőrzés (melynek kiállítási szempontú jelentőségét nyilván nem kell külön magyarázni) és az ő történetük kezdete után nézzük a magunkét, milyen jó is, hogy van: kétségkívül nem az első alkalommal hozott össze a jó szerencsénk kínai terrakotta katonákkal, de még csak a másolataikkal sem. De nagy szó volt, amikor 1988. március 8-án (valamiért pont nőnapon) Köpeczi Béla kultuszminiszter és Zhu Ankang, a Kínai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete megnyitotta a Nemzeti Múzeumban a "kínai agyaghadsereg" kiállítását, melyen 33 eredeti műtárgy szerepelt, többségükben eszközök, de eljött kilenc (9) katona és két (2) ló is. Korábban alig is hallottunk felőlük, úgyhogy minden szempontból szenzáció lett a vendégjáték, éljenezve fogadta a sajtó, és dőlt a közönség, aki nem is távozott kielégületlenül - tanúsíthatom, hogy a kilenc katona és a lópár is képes volt megéreztetni nézőjével a monumentalitást, az erőt, egy másik világ eltérő dimenzióit.
Mely dimenziókat aztán 2008 őszén újabb nézőpontból tanulmányozhattuk. Az Ázsia Center nevű - dettó piramidális - bevásárlóközpont udvarán egyszer csak megjelent szépen hadrendbe állva kétszáz (200) koma, a komplexum második emeletén pedig tartalmas és informatív kiállítás nyílt a feltárás mindenkori állásáról. Itt merült fel és oldódott meg egy füst alatt az eredeti/nem eredeti kérdése. Laikusnak őszintén szólva nem sokat számít, de még az sem, hogy a mindenkori másolatkiállítások szervezői mennyire sietnek leszögezni, hogy az eredetivel mennyire egyező anyagból csinálták, és a műtárgyak kísérőszövege - mely jelen esetben is felettébb informatívnak mondható - mennyire az eredeti tárgyakról szól (még szép: teljesen). A maximum szakértőknek föltűnő különbségek mellett itt azonban már döntő szerepet játszott a kiállított sokaság is, egyszerűen könnyebb dolguk volt - amit még tucatnyi reklámhordozó óriásplakáttal a háttérben is híven teljesítettek egy áruházudvaron. A katona, ha agyag is, már csak ilyen, ott szolgál, ahova állítják. Mindazonáltal ez az alkalom sem volt akármilyen, korabeli információk szerint csak Moszkvában volt hasonló sokadalom 2006-ban, ahol nyolcvan katona lépett fel - ők persze eredetiek voltak. Azóta a lelet gondozói csak a legvégső esetben engedik haknizni az originál sereget.
A VAM Design Center e mostani kiállítása - nem csekély - lehetőségeihez mérten remekül egyesíti e két korábbi kiállítás erényeit. Egyfelől képes arra, amit az Ázsia Center nyújtott, azaz híven prezentálja a tömeg lenyűgöző erejét, s módot nyújt - mint anno a Nemzeti - az egyes elemek gondos tanulmányozására is. Az csak hab a tortán, hogy minden fázis ugyanoda vezet: létezhetetlennek hitt dimenziók ájult csodálatához. A pincekiállítás bevezető szakasza tipikus előjáték, egy vetítőterembe terelik a nézőt, ahol a leletről, a feltárásról szóló - angol feliratos - film igyekszik tudatosítani a műélvezethez feltétlenül szükséges információkat; tényleg olyan ez, mint a szex, az ember nyilván nem csinálja rendesen végig, mert már menne rá a nagy egészre. S vad szomja hamar enyhül, a következő lépés már maga a fő szám. Az első feltárási munkagödör pontos, mérethelyes rekonstrukciója - az egész ásatást érzékeltető képes háttér előtt - száz (100) katonával és pár lóval. Állnak némán a porban (az a pár láthatóan mai cipőnyom körülöttük egyáltalán nem zavaró), arcukon a mondott derű és elszánás, felszerelésük hibátlan. Várjuk, hogy valamiféle kontaktusba léphessünk velük. Akár székre telepedve is bámulhatjuk őket és a fények játékát, zöldben, lilában, vörösben kiemelt alakokat és a mélyt megidézendő tök sötétet, hallgathatjuk a cikk tetején szóba hozott narrátort, egyszóval műsort kapunk, tizenkét (12) perceset. A kísérőszöveg persze informatív, jól artikulált, teljesen rendben van, de azért megnéztem volna, mire megyünk ketten, a sereg meg én, világosban. Ezzel együtt nehéz mozdulni, nem pár percet, de a komplett nyitvatartási időt le lehetne csak itt húzni. Na, hallod, ennyi pénzért! Felnőtteknek hétvégén háromezer-ötszáz (3500) HUF a belépő.
Nyitva egész héten 9-19 óráig, szeptember 18-ig
