Hát ilyen, amikor Magyarország jobban teljesít

Lokál

A Rákosi-korszak tárgykultúráját, gazdasági baklövéseit ismerhetjük meg a Műszaki Tanulmánytár kiállításán.

A Műszaki Tanulmánytárat inkább raktárnak mondanánk, mint múzeumnak, de nem kell fogékonynak lenni az ipartörténetre, hogy varázslatosnak tűnjön az egész. A kül-budai depó tulajdonképpen a mennyiség diadala, immár tíz éve sorakoznak itt Dexion-Salgó polcokon az elmúlt száz év ipari-háztartási relikviái, legyen szó villanyborotváról vagy zsebszámológépről, fényképezőgépről vagy éppen traktorról. Kedvcsinálónak ezt a korábbi cikkünket ajánlanánk, aktuálisan viszont a január 31-ig látható kiállítást, ami elsősorban a Rákosi-korszak műszaki tárgykultúráját mutatja be.

Kávéfőző, kávédaráló

Kávéfőző, kávédaráló

Fotó: A szerző felvétele

Az „Ipari forradalom? Irányított iparfejlesztés 1946–1956” című kiállítás nemcsak a különös helyszín miatt rendhagyó. Rendhagyó azért is, mert

nem a szokásos sablonokkal, fekete autóval, ávós bőrkabáttal,

mosolygó munkásokkal idézi meg a borzalmas korszakot, hanem a kiállított tárgyak mellett infografikákkal, keserű és leleplező statisztikákkal mutatja be, hogy milyen árat kellett fizetnünk azért, mert pár őrült „a vas és acél országát” képzelte ide. Ahogy az ismertetőben olvashatjuk: „Előbb az újjáépítés és a lakosság ellátásának biztosítása, majd a kommunista hatalomátvétel utáni államosítás és tervgazdaság szabályozta, hogy mit és mennyit termel az ország. A mennyiség fontosabb volt a minőségnél, a nehézipar és a fegyverkezés igényei pedig a lakossági fogyasztásnál”, bár rögtön ott van az is, hogy „ebben a környezetben is születtek meghatározó magyar ipari fejlesztések, amelyek közül van ami sikeres lett, másokat a gazdaság irányítói nem engedtek kiteljesedni”.

Tizenegy év és tizenegy vitrin – így foglalhatjuk össze a kamaratárlat lényegét, vagyis ne számítsunk látványos installációkra, múzeumi revüre. A tárlókban 1946–56-ig, egy-egy évre jellemző tárgyak sorakoznak, körötte az említett infografikák, de ezzel párhuzamosan egy online-bemutatót is létrehoztak. E virtuális tárlat itt tekinthető meg, de a helyszínen is hasznát vehetjük: okostelefonnal, QR-kód segítségével korabeli híradórészleteket, fotókat nézegethetünk, sőt vicceket olvashatunk.

Például ezt: „Az ötvenes évek elején egy kisváros órásboltja előtt hosszú sor kígyózik. Az arra haladó öregasszony megkérdi a hátul állók egyikét, mire várnak. – Órákat hoztak a Szovjetunióból. – A néni izgatottan felkiált: – Engedjenek előre! Én ezer közül is megismerem a miénket.”

Persze így is a tárgyakon van a hangsúly. Van közöttük olyan, amelyik megelőzte a korát, és olyan is, amelyik már akkor elavult volt.

Pente motor 500 köbcenti

Pente motor 500 köbcenti

Fotó: A szerző felvétele

Itt van mindjárt a Pente autó – ennek a motorját állították ki. 1946-ban a Weiss Manfréd Művekben dolgozó Pentelényi János tervei alapján készült farmotoros kétütemű kiskocsi – jobb csillagállás alatt –

simán lehetett volna a magyar népautó.

Feleannyiba vagy még kevesebbe került volna, mint a hasonló karakterű Fiat Topolino, és amikor bemutatták, a sajtó, de még a minisztériumi szakértők is el voltak ájulva tőle, sőt már az export gondolatával foglalkoztak. Aztán mégsem lett az egészből semmi, a Gazdasági Főtanács nem engedélyezte a Pente gyártását, pedig akkor még nem is tombolt annyira a tervgazdálkodás.

E heti lapszámunkból a Gamma Művek fantasztikus fényképezőgépének, az 1949–1950-ben gyártott Duflexnek a szomorú történetét ismerhetik meg, amelyről a korlátolt gazdaságpolitika következtében a nagyvilág egyáltalán nem szerezhetett tudomást a csodagépről. A kiállításon a Duflexet is megtekinthetjük, ami különösen azért érdekes, mert ott vannak azok a primitív masinák is – az Optifort, az Útitárs és a Pajtás –, amelyeket valóban nagy szériában gyártottak, de persze Magyarországon kívül senkinek nem kellettek.

A legendásnak mondott járművek

modelljeit is kiállították, egyebek mellett az1952-ben készült farmotoros Ikarust, illetve az 1956-os UV-villamost, ezek ma nagy kedvencek.

Faros

Faros

Fotó: A szerző felvétele

De tényleg akkora szám volt az amerikai fazonú busz, a több mint 50 évig csilingelő villamos? Legfeljebb idehaza. Mert ugyan lehet nosztalgiázni, ám a teljességhez tartozik, hogy a futurisztikus Ikarust sorozatgyártásban már „lebutították”, az UV-villamos pedig szinte változatlan műszaki tartalommal került ki a Ganz gyárból, mint prototípusa, amit viszont már 1947-ben elkészítettek. Noha néhány valóban nagyszerű dolog is készült nagyobb mennyiségben az ötvenes évek elején (például a Ganz hajódarui, vagy a Magyar Optikai Művek órái), különösen a hétköznapi holmik között szembetűnő, mekkora lemaradásban voltunk. A fából készült játékautók, az igénytelen kávédaráló vagy a korabeli diafilmvetítő sokkal inkább 19. század végét idézi és nem az 1950-es éveket.

Farost

Farost

Fotó: A szerző felvétele

Ha egy kiállításon az ötvenes évekre emlékeznek, általában a terror, a jogtiprás kerül előtérbe. A Műszaki Tanulmánytár teljesen más, mondhatni békés aspektusból mutatja be ennek a korszaknak a nyomorúságát. Azt láthatjuk, hogy hová vezet, amikor az állam a piaci igényekre fittyet hány, és az ország gazdaságát mindeféle politikai szempontoknak rendeli alá.

(Műszaki Tanulmánytár, Budapest XI., Prielle Kornélia u. 10. Nyitva: kedd–péntek, 10–16, hétvégén 10–17 óráig)

A Műszaki Tanulmánytár tervezett programjai 2017-ben.

Neked ajánljuk