Lokál

Amiként a nemi, akképpen a kulináris élvezetek frontján is vannak az életnek olyan periódusai, amikor az élénk agyat a békacomb uralja, az áfonyás vaddisznó, meg a rákleves. Ebben a szakaszban a teljesen evidens szomszédasszony helyett húsos ajkú, akrobata végzettségű polinéz táncosnők körül forog a gondolat, bolhás házőrzők falnak undorral félretolt pörköltöket. Aztán idővel megkopik a kuriozitás hívogató fénye, és vele az az észveszejtő, habzsoló kíváncsiság: leül a paraszt, s amit elé tesznek, azt eszi.

Miközben az új magyar drogtörvény-tervezet börtönnel fenyegeti az alkalmi kenderfüstölőket, Európa egyre közelebb kerül a marihuána - és nem csupán a szintetikus THC - gyógyszerként, gyógyszeralapanyagként történő elismeréséhez: idén júniusban a brit belügyminisztérium engedélyezte, hogy egy gyógyszergyár évente húszezer tő hasiskendert termesszen orvosi kísérletek céljára. A marihuána gyógyszerként történő elismerése polgárosult országokban a kemény és könnyű drogok jogi megítélésének szétválasztásához, a könnyű drogok dekriminalizációjához vezet.

MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.

1989 novemberének egyik esős estéjén bizonyos Tirts Tamás nevű férfival sétáltam a belvárosi Molnár utcában, aki egy hirtelen jött ötlettől vezérelve arra kért, hadd legyen már az akkorra néhány számot megélt Magyar Narancs nyomán a narancs a Fidesz kampányszimbóluma az éppen aktuális népszavazási küzdelemben. Tirts kampányfőnök volt egy akkori önmeghatározása szerint radikális-liberális-alternatív szervezetnél, a Narancs hasonló eszményekben hívő orgánum volt, nem tűnt fájdalmasnak a kis szívesség. (Az oké, hogy hibázik olykor az ember, de ekkorát?) A szimbólumazonosság később mindkét fél számára kellemetlenné vált: a Fidesz számára, mert úgy érezte, a Narancs szabadossága rossz fényt vet rá a jobboldalon, amit olyan jól kinézett magának hódítandó terrénumként; az önazonosság problémájával nem birkózó Narancsnak meg kínos volt, hogy még évekkel a szakítás után is összefüggésbe hozzák egy elveit fehérneműként cserélgető politikai szervezettel. A kellemetlenkedés konfliktussá terebélyesedett. Az emlékezet frissítésére álljon itt egy dokumentum:

De hát lehet. A magyar (meg a nem magyar, ez azonban nem különösebben vigasztaló) médiatörténet tele van ilyen sztorikkal: van egy lap, fontos sok mindenkinek, csak nem elég sok mindenkinek, aztán egyszer csak kiesik alóla a padló. Hogy a Magyar Naranccsal megtörténhetett az, ami történik vele, nyilvánvalóan a "mi" hibánk (személy szerint az enyém is), részben viszont, amennyire meg tudom ítélni, valódi lehetősége soha nem volt a lap nevében döntéseket hozóknak arra, hogy jelentősen más irányba tereljék a mostan kulmináló folyamatokat.

Kedves Olvasóink!

Kedves Olvasóink!

Van úgy, hogy az embernek nyaralni kell. Innentől kezdve azonban számos kérdés tolakszik előtérbe. Mert mehetne ugyanis Németországba például, ahol még a kerítés is kolbászból van, meg a benzinkútnál is korrekt a WC, hogy a sörökről ne is beszéljek. A másik alternáció a szép Erdélyország, ahol szintén barátok várják az érkezésünket, nem beszélve a kis növésű rokonok hazafias neveléséről.

I. Olvasási szokások

A lidérces sátorverésekre emlékszem leginkább éjnek éjjelén a végre megtalált kempingben, sosem állt jó szögben vagy elhajlott az istenverte görög földben a karó. Kezdd újra, fiam, elviszi a szél - s akkor még az árokkal nem voltam sehol. A Nyugatban a hazaérés, de addig is főképpen az volt a jó, amikor lefekhettem végre lábtól a lyukas gumimatracomra, amit arra az öt percre minden infernális estén szájjal fújtattam fel. A piacgazdaság a többféle dobozos kóla volt, az ajándék egy Tom és Jerry-s újság a kukából, ha a szégyennél nagyobb volt a mersz. Az jutott eszembe, próbáljuk meg most máshogyan.

Festeticséktől Rákosiig szinte mindenki le akarta csapolni, hiába, van valami mélységesen férfias a lecsapolásban. Akaratunknak enged az anyag, a víz nem erre, hanem arra, kész csoda, hogy a Kis-Balatonban még van víz.

Csukás István lebukott: végre megvan, honnan veszi azokat a megfejthetetlen kóbormacska-neveket. Oriza Triznyák például évtizedek óta nyugtalanít, a dalai viceláma, Õszentsége Szakja Trizin magyarországi látogatása óta azonban homlokomon kisimultak a ráncok.

Tibet évtizedek óta vívja kilátástalan harcát egy böhöm nagy ország ellen, ami egyszerűen rátelepült, és gátlástalanul gyilkolt, telepített és épített a saját értékei szerint. Tibet egy független, erős és csodálatos ország, ami (ha nem most, hát holnap) leválik erről a béna sárkányról, és önálló lesz. Ennek az országnak egyik képviselője válaszol most a MaNcs kérdéseire.

A svéd főváros, melynek porfészek- és nímandtanya-voltáról épp e lap hasábjain értesülhetett az olvasó alig egy éve se, még közép-európai szemmel nézve is elsöprő horderejű változásokon ment át a közelmúltban. Jobb hely lett. Sőt. Jó. (Élni persze ott sem lehet.)