Magyar Narancs: Hogyan lett ön az egyik legnagyobb tibeti buddhista rend vezetőjévé?
Õszentsége Szakja Trizin: Az én esetem eltér a többi rendfőnökétől, mivel a többi vezető láma túlnyomórészt reinkarnáció, akiket még kisgyermekkorukban fedeznek fel egy-egy elhunyt láma újratestesüléseként. A mi hagyományunk azonban ettől eltérően, családon belül öröklődik tovább. Amikor megszülettem, vallásos szertartást végeztek, majd ezt követően vallási környezetben és légkörben nőttem fel. Kiskoromtól kezdve kaptam tanításokat, áldásokat, beavatásokat a hagyományos módon.
MN: Tehát filozófiai tanulmányokat is folytatott és meditációs gyakorlatokat is végzett.
SZT: A tibeti kolostori képzésben első az írás, olvasás és nyelvtan elsajátítása, majd a szertartásokat kezdjük tanulmányozni, ami elsősorban a liturgikus szövegek memorizálását jelenti. Később aztán filozófiai tanulmányokba kezdtem, amelyekhez kapcsolódva tantrikus beavatásokat kaptam, gyakoroltam a meditációs technikákat, és elvonulásokon is részt kellett vennem. De persze Buddha tana határtalan, így a tanulásnak sosincs vége, még mindig tanuló vagyok.
MN: Hány éves volt, amikor el kellett menekülnie Tibetből?
SZT: 1945-ben születtem, és ´59-ben menekültünk el, tehát tizennégy éves voltam.
MN: Milyen érzés volt kiszakadni abból a kolostori légkörből, és idegen országban folytatni az életét?
SZT: Tulajdonképpen egész vallásunk és kultúránk Indiából származik, ezért ez számunkra nem annyira idegen ország, inkább visszatérés a gyökerekhez. Ráadásul az én otthonom, a Szakja kolostor igen közel fekszik Indiához, a határ lóháton csupán három napra van.
MN: De a többi menekülttel együtt újra kellett alapítania a kolostort és a kulturális környezetet.
SZT: Ez talán nehezebb volt, mint a többi rendnek, hiszen nekik voltak kolostoraik Bhutánban, Szikkimben és India északi részén. Azonban Õszentsége a dalai láma, emellett India kormánya és népe, valamint külföldi barátaink segítségével sikerült felépítenünk központi kolostorunkat és a Szakja kollégiumot, ahol a filozófiai tárgyakat oktatjuk.
MN: Gondolja, hogy ez biztosítja a tibeti kultúra fennmaradását még akkor is, ha nem sikerül visszatérniük hazájukba?
SZT: Egy ilyen nagy hagyomány és vallás fennmaradását nehéz biztosítani a modern világban, hiszen rengeteg külső hatás ér bennünket. Nem tudom, meddig tarthatjuk fenn a tibeti örökséget, ha nem térhetünk vissza. Ez mindenképpen csak átmeneti megoldás.
MN: Mit tanácsolna azoknak a kívülállóknak, akik most kezdik a tan tanulmányozását?
SZT: Azt tanácsolom nekik, hogy inkább a filozófiai szövegeket tanulmányozzák, mint a vallási tanításokat. Ez utóbbiak ugyanis inkább a gyakorlati dolgokban kínálnak kész megoldásokat. A filozófiai szövegek azonban, mint Sántidéva Bodhicsárja avatárája a buddhista tanításokat logikailag fejtik ki, érvekkel támasztják alá, és nem pusztán a hitre alapoznak. Ezek a szövegek alkalmasabbak arra, hogy a nyugatiak tudatát megfelelő mederbe tereljék, és rávezessék őket a tan lényegére.
MN: A tibeti hagyományban a legmagasabbrendű és legtitkosabb tanításokat mindig személyesen adták át a mesterek tanítványaiknak. Ön szerint folytatható-e ez a hagyomány Nyugaton?
SZT: Igen. Tapasztaltam már ilyet, hogy egyes lámák átadták nyugatiaknak a legmagasabbrendű tanításokat, sőt magas tisztségeket is adtak nekik.
MN: A titkos szóbeli hagyomány is folytatódhat Nyugaton?
SZT: Szigorú értelemben véve a tantrikus tanításokban hangsúlyozzák, hogy ezeket titokban kell tartani. Hiszen ha felfedik ezek tartalmát, akkor a tanítás veszít értékéből és hatékonyságából. De másrészről ma már igen sokan ismerik ezeket.
MN: Ön szerint milyen változáson kell keresztülmennie a tibeti buddhizmusnak ahhoz, hogy a nyugati emberek számára megközelíthető legyen?
SZT: A tibeti hagyományban rengeteg szertartás van, és ezek többsége a tibeti kultúra sajátja. Ezeken a kulturális sajátosságokon lehet változtatni, egyszerűsíteni. Keleten általában túl nagy hangsúlyt fektettek a rituáléra, a vallási szertartásokra, és emiatt néha elsikkadt a mondanivaló.
MN: A buddhizmus egyik alapvető tanítása a világi életről való lemondás. Nyugaton azonban erre nagyon kevesen készek. Sokkal többen vannak azok, akik világi emberként szeretnék gyakorolni a buddhizmust, anélkül hogy le kellene mondaniuk a családalapításról. Vegyük az ön személyes példáját. Ön egy szerzetesrend vezetője, de ennek ellenére van családja. Meg tudja magyarázni ezt a látszólagos ellentmondást?
SZT: A buddhizmusban kezdettől fogva kétféle követőt különböztettek meg: szerzeteseket és világiakat. Indiában sok nagy filozófus, mahásziddha és Dharma-király világi ember volt. A régi tibeti mesterek között is sok volt a világi ember. Az, hogy az ember szerzetes vagy világi követő, egyéni választásán múlik. Lehet valaki világi ember és komoly Dharma-gyakorló is egyben. Az ember komoly tantrikus gyakorlatokat is végezhet, miközben világi feladatokat is teljesít.
MN: Milyen lehetősége van a nőknek a világi gyakorlásra?
SZT: A buddhizmusban nincs különbség ilyen tekintetben férfi és nő között, a nők is gyakorolhatnak, lehetnek apácák vagy világi követők, még tantrikus mesterek is. Csak társadalmi okai vannak annak, hogy kevesebb a női gyakorló. Sok női mester van a tibeti hagyományban jelenleg is, példaként idézhetem a nővéremet is, aki Kanadában él, ugyanazokat a tanításokat kapta, ugyanazokat a gyakorlatokat tanulta, mint én, és ő is utazik szerte a világban, beavatásokat és igen magasrendű tanításokat ad.
Agócs Tamás
Gelle Zsóka
Hendrey Tibor
