Az nem lehet, hogy annyi szív

  • Nádori Péter
  • 1998. október 22.

Lokál

De hát lehet. A magyar (meg a nem magyar, ez azonban nem különösebben vigasztaló) médiatörténet tele van ilyen sztorikkal: van egy lap, fontos sok mindenkinek, csak nem elég sok mindenkinek, aztán egyszer csak kiesik alóla a padló. Hogy a Magyar Naranccsal megtörténhetett az, ami történik vele, nyilvánvalóan a "mi" hibánk (személy szerint az enyém is), részben viszont, amennyire meg tudom ítélni, valódi lehetősége soha nem volt a lap nevében döntéseket hozóknak arra, hogy jelentősen más irányba tereljék a mostan kulmináló folyamatokat.

De hát lehet. A magyar (meg a nem magyar, ez azonban nem különösebben vigasztaló) médiatörténet tele van ilyen sztorikkal: van egy lap, fontos sok mindenkinek, csak nem elég sok mindenkinek, aztán egyszer csak kiesik alóla a padló. Hogy a Magyar Naranccsal megtörténhetett az, ami történik vele, nyilvánvalóan a "mi" hibánk (személy szerint az enyém is), részben viszont, amennyire meg tudom ítélni, valódi lehetősége soha nem volt a lap nevében döntéseket hozóknak arra, hogy jelentősen más irányba tereljék a mostan kulmináló folyamatokat.

Ebből a helyzetből törvényszerűen következett, hogy a szerkesztőség/olvasótábor és a bank érdekei előbb-utóbb nyílt konfliktusba kerüljenek, s törvényszerűen következett az is - mivel a médiatámogatások kiterjedt hálója vált a Postabank Princz Gábor-féle vezetésfilozófiájának egyik emblémájává -, hogy az állami beavatkozás és menedzsmentváltás után plasztikus nemet mondanak a Narancsra. Lehetett volna mondjuk elegánsabban és civilizáltabban is csinálni: a támogatás megszüntetése racionális döntés (gazdaságilag, mármint), a szerkesztőség fizikai kereteinek felmondási idő nélküli megszüntetése és a lap kiadói jogáról való le nem mondás azonban kivégzési szándékra utal.

Ez nem racionális, de mindegy; arról most már le lehet mondani, hogy a hazai politikai elit tagjai még ebben az évezredben megértsék: a szabad sajtó nem a mindenkori ellenzék szekértolója, kritikája nem bomlasztás és destrukció és a nyomozás érdekeinek veszélyeztetése, hanem a demokratikus működésnek a szuverén kormányzással egyenértékű garanciája. Ez a kormány ezt csinálja (aztán faarccal nyilatkozza, hogy a Narancs torkára zongorahúrt tekerni éppúgy a teljesen önálló új bankvezetés teljesen önálló monetáris döntése volt, mint a Magyar Nemzet összehasonlíthatatlanul drágább működésének további pénzelése), ez is törvényszerű, éppen ezért tulajdonképpen érdektelen.

A Magyar Nemzet sajtótörténetünk egyik legfontosabb orgánuma (annál nagyobb szégyen, ami az utóbbi években történik vele), nyilván nem kéne egyik napról a másikra megszüntetni. Ugyanezt gondolom azonban a Magyar Narancsról is: akármennyi bajom volt/van vele szerkesztőként/olvasóként, a magyar nyilvánosság jelentős intézményének tartom, nyugodtabb az álmom, ha tudom: megjelenik csütörtökön (vagy legalább pénteken). Ebből viszont az következik, hogy nekem és a hozzám hasonlóan gondolkodó polgároknak kéne tenni valamit. Ha az ország vezetése nem gondolja, hogy érdeke a magyar kritikai sajtó legsajátosabb képződményének akár átmeneti támogatása, túlélése minimális esélyének biztosítása, az plusz egy ok arra, hogy magunkra vegyük a feladatot, feladjuk a "te vagy, aki csinálhat valamit, és nem én" kényelmes, szentségelő passzivitását.

Ehhez persze mindenféle feltételeknek teljesedniük kéne, konkrét ötletekkel meg amúgy sem akarok fárasztani senkit. Mondjátok, hogy naivitás, mondjátok, hogy irrealitás, csak azt ne mondjátok, hogy úgyis minden mindegy, és mostantól így élünk tovább.

Nádori Péter

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.

Ítélt az utókor

Szerették őket, így az államosításkor maradt 200-200 hold földjük. Később mégis ku­láknak minősültek az utolsó óföldeáki földes­urak, Návay László és testvére, Aranka. Egy cselédjük házában haltak meg. Kúriájukat most uniós pénzből felújítják. Bérelhető lesz, mint a közeli batidai vadászkastély.