Az nem lehet, hogy annyi szív

szerző
Nádori Péter
publikálva
1998/43. (10. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

De hát lehet. A magyar (meg a nem magyar, ez azonban nem különösebben vigasztaló) médiatörténet tele van ilyen sztorikkal: van egy lap, fontos sok mindenkinek, csak nem elég sok mindenkinek, aztán egyszer csak kiesik alóla a padló. Hogy a Magyar Naranccsal megtörténhetett az, ami történik vele, nyilvánvalóan a "mi" hibánk (személy szerint az enyém is), részben viszont, amennyire meg tudom ítélni, valódi lehetősége soha nem volt a lap nevében döntéseket hozóknak arra, hogy jelentősen más irányba tereljék a mostan kulmináló folyamatokat.

De hát lehet. A magyar (meg a nem magyar, ez azonban nem különösebben vigasztaló) médiatörténet tele van ilyen sztorikkal: van egy lap, fontos sok mindenkinek, csak nem elég sok mindenkinek, aztán egyszer csak kiesik alóla a padló. Hogy a Magyar Naranccsal megtörténhetett az, ami történik vele, nyilvánvalóan a "mi" hibánk (személy szerint az enyém is), részben viszont, amennyire meg tudom ítélni, valódi lehetősége soha nem volt a lap nevében döntéseket hozóknak arra, hogy jelentősen más irányba tereljék a mostan kulmináló folyamatokat.

Ebből a helyzetből törvényszerűen következett, hogy a szerkesztőség/olvasótábor és a bank érdekei előbb-utóbb nyílt konfliktusba kerüljenek, s törvényszerűen következett az is - mivel a médiatámogatások kiterjedt hálója vált a Postabank Princz Gábor-féle vezetésfilozófiájának egyik emblémájává -, hogy az állami beavatkozás és menedzsmentváltás után plasztikus nemet mondanak a Narancsra. Lehetett volna mondjuk elegánsabban és civilizáltabban is csinálni: a támogatás megszüntetése racionális döntés (gazdaságilag, mármint), a szerkesztőség fizikai kereteinek felmondási idő nélküli megszüntetése és a lap kiadói jogáról való le nem mondás azonban kivégzési szándékra utal.

Ez nem racionális, de mindegy; arról most már le lehet mondani, hogy a hazai politikai elit tagjai még ebben az évezredben megértsék: a szabad sajtó nem a mindenkori ellenzék szekértolója, kritikája nem bomlasztás és destrukció és a nyomozás érdekeinek veszélyeztetése, hanem a demokratikus működésnek a szuverén kormányzással egyenértékű garanciája. Ez a kormány ezt csinálja (aztán faarccal nyilatkozza, hogy a Narancs torkára zongorahúrt tekerni éppúgy a teljesen önálló új bankvezetés teljesen önálló monetáris döntése volt, mint a Magyar Nemzet összehasonlíthatatlanul drágább működésének további pénzelése), ez is törvényszerű, éppen ezért tulajdonképpen érdektelen.

A Magyar Nemzet sajtótörténetünk egyik legfontosabb orgánuma (annál nagyobb szégyen, ami az utóbbi években történik vele), nyilván nem kéne egyik napról a másikra megszüntetni. Ugyanezt gondolom azonban a Magyar Narancsról is: akármennyi bajom volt/van vele szerkesztőként/olvasóként, a magyar nyilvánosság jelentős intézményének tartom, nyugodtabb az álmom, ha tudom: megjelenik csütörtökön (vagy legalább pénteken). Ebből viszont az következik, hogy nekem és a hozzám hasonlóan gondolkodó polgároknak kéne tenni valamit. Ha az ország vezetése nem gondolja, hogy érdeke a magyar kritikai sajtó legsajátosabb képződményének akár átmeneti támogatása, túlélése minimális esélyének biztosítása, az plusz egy ok arra, hogy magunkra vegyük a feladatot, feladjuk a "te vagy, aki csinálhat valamit, és nem én" kényelmes, szentségelő passzivitását.

Ehhez persze mindenféle feltételeknek teljesedniük kéne, konkrét ötletekkel meg amúgy sem akarok fárasztani senkit. Mondjátok, hogy naivitás, mondjátok, hogy irrealitás, csak azt ne mondjátok, hogy úgyis minden mindegy, és mostantól így élünk tovább.

Nádori Péter

szerző
Nádori Péter
publikálva
1998/43. (10. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...