Én például egyáltalán nem tudom már elképzelni azt a helyzetet, hogy fáradságot nem kímélve presszóztatok bármi nőt - kiver a víz, ha elgondolom, hogy valakivel az ügy érdekében szántszándékkal, rávezetve mintegy, beszélgetni kell. Nem izgat föl a bambuszrügy, hidegen hagynak a kínai konyha rejtelmei, nem fut össze a szájamban egy sosem kóstolt, hamvas cápauszonytól a nyál. Ami viszont egyáltalán nem egyenlő avval, hogy mindent megeszek: a babgulyásból legyen kihozva a maximum. Ezen a lelki bázison örömmel konstatáltam, hogy a két hónapon át tartó Debreceni Õszi Fesztivál és Gasztronómiai Parádé egyik programját végre nekem találták ki. A vélhetően jól sikerült szüreti bál, a fagylaltbúcsúztató, a zavart fejű tömegeket megmozgató nemzetközi ufókongresszus, a nótaszínház, az Erzsébet-napi divatbemutató s a Hortobágy mellyéki táncok estje után, de még a sajthétvége, az Óbester pipaszívó verseny, a Tücsök koma-játszóház, valamint az autókiállítás előtt ugyanis a Grand Hotel Aranybika erre a napra dicséretes módon debreceni töltöttkáposzta-főzési és pulykasütőversenyt hirdetett a Hajdúsági Ízek Parádéjának keretén belül, melynek majd még egy Márton-napi lúdvacsora s a "Régi pásztorételek terítéken" elnevezésű program is része lesz. Na, gondoltam, ott a helyem, ha már, ugye, a tájjellegű borászati napokkal egybekötött borkóstoló versenyben objektív okokból sajnos nem vagyok érdekelt: parádézzunk akkor egyet káposztában, nézzük meg, eredetit létrehozni abban hogy lehet.
Hogy ne csak a felszín legyen
megragadva, már tíz óra nulla-nulla perckor a konyhán talált rám a reggel: mint vadászeb, figyeltem az önök tájékoztatása végett, de nem láttam semmi érdekest. Meg is kért egy nagyon kedves néni, jöjjek vissza egy óra múlva inkább, úgyse látok semmit, ne ácsorogjak ott. Nem hazudott, tizenegykor tényleg többet láttam, az Üvegteremben mintegy tíz csapat sorakozott már fegyelmezetten a kihelyezett lángokon rotyogó kondérok mögött. Drimba Sándor, az Aranybika igazgatója elmondta, hogy evvel a versennyel -melyben a Cívis Rt. étterem- és szállodalánc konyhái vesznek részt, önkéntes alapon - hagyományt kívánnak teremteni, megtesztelve egyben, hogy haladnak a tudományban a folytonosságot jelentő tanulók. A Bika hírnevét megalapozó és továbbörökítő régi királyok - szakácsok és világhírű séfek - mára ugyanis, ahogy az lenni szokott, mind meghaltak, sajnos, hasonlóan az ördöngös prímásokhoz, akik Latinovits s más kisebb kaliberű bohémek fülébe húzták a falak közt egykor a dallamot. De hogy a dolog érdekesebb, s főképp, gondolom, hogy visszhangosabb legyen, a versenybe a sajtó is benevezhetett, s ahogy az a kondérok előtti táblákon olvasható volt, két lelkes team erejéig, melyből az egyik az MTI helyi tudósítójának egyszemélyes, hősi vállalkozását hirdette, meg is tette azt. Vallató Pétertől, a Cívis Rt. alapítványi intézményeként működő Aranybika Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola gyakorlati oktatási igazgatójától megtudtam, hogy diákjaik roppant keresettek, gyakorlati képzésük mindennapi végterméke számos debreceni étteremben megkóstolható. Oda is mentem gyorsan egy keresett kislányhoz, aki ettől erősen megriadt - igaz, az imént húztak rá egy ménkűtelen szakácssapkát, ne álljon ott csupasz fejjel, nézzen ki úgy, mint a többiek. Megpróbáltam kivallatni a titokról, hogy egy töltött káposzta mitől lesz, úgymond, debreceni, de nem tudta, vagy ijedtében nem árulta el.
Az izgalom a tetőpontra
hágott közben, a zsűri megkezdte a módszeres zabát. Izzadt a homlokuk, ahogy gyűrték nagy felelősséggel a tízféle pulykát és káposztát, amiket 1-től 50-ig kellett valami homályos célzatú, ravasz terv szerint pontozniuk. Mivelhogy ráértem, magam is rákezdtem, csak az íze végett, elcsipegettem apróval meg lével vagy harminc darabot. Volt köztük akkora, mint egy közepes nokedli, de olyan is, amiből két napig jóllakna egy szerényebb étkű, négytagú család. A többségük, ahogyan megtudtam, háromféle húsból, sertésből, borjúból meg marhából készül, debreceni kolbásszal, a titok fellebbent nyitjával, természetesen - de ezen belül az egyik vászonnal letakart köcsögben főtt, kemencében, szalonnás alapon, a másik viszont savanyú helyett forrázott káposztával készült, de a pálmát nálam vitán felül az MTI vitte el. Tárkányi kolléga ugyanis füstölt csülökkel és oldalassal dolgozott, leírhatatlan eredményhez jutva el. Megkóstolván biztos voltam benne, a fődíjat a mai napon csakis ő kaphatja meg, s ekképp a sajtó legyőzi a vendéglátóipar megannyi csapatát. Már csak azért is, mert a telexgéppel nem törődve, már előző este bejött tölteni, hogy ma hajnalban már csak az érdemi résszel, az arányok, az ízárnyalatok mérnöki megkonstruálásával kelljen foglalkoznia. A leendő eredmény a szigorú zsűritagok arcán is pontosan megjósolható volt: a Béla standjánál emberről emberre hosszú percekre leállt az ügymenet, vizesebbek, merengőbbek lettek a tekintetek, felröppenő sóhajok közt az hallatszott, kurva jó.
A figyelmes szervezőknek hála
a felelősségteljes döntéshozatal feszült perceiben sem maradt program nélkül az ekkorra teljesen kifeküdt, fogat piszkáló, diszkréten büfögő protokoll. Kiültettek két jó kövér tanulót, hogy túrógombócban megmérkőzzenek: eléjük tettek tíz-tíz akkorát cukorral-tejföllel, mint egy tájjellegű, egyéves gyerekfej, oszt óra indul, dzsavesz. Infernális öt perc alatt Szűcs Dániel nyert hat és féllel és akkora szájjal, hogy újabb öt percbe telt, ameddig megrágta, ami a gongnál még benne volt. Mialatt a győztes félholtan emésztett, körbenéztem pulykafronton is - legalább megtekintve mindazt, ami az én gyomromnak - Stumpf István szavával - avantgarde-nak bizonyult: a borgőzben pácolt, szalonnával, fokhagymával tűzdelt, szezámmaggal töltött pulykacombot tárkonyos rosémártással, petrezselymes hordóburgonyával és mazsolás rizzsel töltött kelkáposztabatyuval a példának okáért kóstolja meg, gondoltam, az újra éhes, izgatott fiatal. Hasonlóképp nem merészkedtem az aszalt szilvával és dióval töltött pulykarolád kétes kalandjába sem feketeribiszke- és mazsolamártással, zöldségvariációval, kaporszósszal töltött cukkinivel, amit az egyik szép jövőjű tanuló szintén teljesen egyedül álmodott meg, nem lehet nyugdíjas állás a nőjének lenni, ha otthon is ilyen fantáziadús.
Mire a Lángoló kard cívis módra az egyik standon végleg kialudt, a Gál Sándor mesterszakács vezette zsűri meghozta a nehéz döntést, s a program legjobb része következett. Mivel a színvonal, kezdte el az elnök, mint látható volt, jó magas, "úgy határoztunk, hogy az olimpia szellemét fogjuk elővezetni", ahol, folytatta nyilvánvaló tévedésből, a részvétel a fontos, nem a győzelem. Az időközben öt főre olvadt, ám annál lelkesebb közönség ezek után nem titkolt jókedvvel hallgatta végig az élvezetes szakmai értékelést: "A két tanuló úr is szenzációs a Délibáb standjánál (ti. ahogyan kinéznek - K. T.), de az asztaluk még rajtuk is túltesz, csak gratulálhatok." A döntés eredményeképpen - konstatáltam megnyugvással - a Nagy Kukta Díjat Tárkányi Béla nyerte el, míg a Debreceni Extra című reklámújság párosa - a legapróbb káposzták előállítói - udvariasságból alternatív Kukta Nagydíjat kapott. Naprakész táplálkozástudományi ismereteket mozgósító zárszavában az elnök úr hamiskás mosollyal ismerte be végül, hogy "a töltött káposzta nem a korszerű táplálkozás csúcspontja, de azért jó", és ebben is milyen igaza volt. Mindenki kacagott boldogan, csak egy-két tanuló látszott csalódottnak, hogy a sajtó szó szerint lefőzte őket, de az év végi jegyekben, gondolom, a részvétel majd vigasztalásul visszaköszön. Kapott volna emlékül egy szakácskönyvet a túrógombócos Dani is, de ő már a budin ült akkor valahol, nem ért rá átvenni, örült, hogy megmaradt.
Keresztury Tibor
