Idén szilveszterkor az erkélyen sem lehet tűzijátékozni

  • MTI
  • 2020. december 30.

Lokál

A járvány elleni védekezés miatt az idei szilveszteren tilos a közterületi tűzijáték és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1-es és 2-es kategóriába tartozó eszközök használhatók – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán. 

Mukics Dániel szerint ez azt is jelenti, hogy a megszokott szilveszteri pirotechnikai termékek nem is érhetők el a kereskedelemben. A tűzijátékokat négy osztályba sorolják.

  • Az elsőbe tartozók olyan, akár lakáson belül is használható játékos eszközök, mint például a tortatűzijáték, amelyek nem jelentenek nagyobb veszélyt. Ezeket a mennyiségi korlát betartásával a 14 évesnél idősebbek egész évben megvásárolhatják.
  • A második osztályba olyan alacsony kockázatú kis tűzijátékok tartoznak, amelyeket a szabadban kell felhasználni. Ezeket, ugyancsak a mennyiségi korlát betartásával, a 16 évesnél idősebbek egész évben megvásárolhatják.
  • A harmadik osztályba a közepes, szabadtéri használatra szánt tűzijátékok tartoznak. A járvány előtt ezeket lehetett december 28. és 31. között megvásárolni és szilveszterkor felhasználni, ám idén tilos az árusításuk és a felhasználásuk is.
  • A negyedik osztályba sorolják azokat a nagy tűzijátékokokat, amelyeket kizárólag pirotechnikus szakember használhat fel; ilyenekkel például augusztus 20-án találkozhat a közönség.

Az idén tehát csak az első két kategóriába tartozó tűzijátékokat lehet megvásárolni és felhasználni, ám közterületen ezeket is tilos működtetni. Ez azt jelenti, hogy csak kertes házak udvarán van lehetőség a működtetésükre, a társasházak erkélye például nem minősül szabadtérnek, ott a balesetvédelmi utasításában szereplő védőtávolságot nem is lehet betartani.

Mukics hangsúlyozta, ha valaki a társasház közös udvarán szeretne tűzijátékot működtetni, csak akkor teheti ezt meg, ha a társasház házirendje megengedi, és az adott tűzijáték használati utasításában szereplő előírásokat be lehet tartani az udvaron. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tűzijátékokat ne tárolják sugárzó hő mellett, más tűzveszélyes anyaggal egy helyen, tetőtérben, alagsorban vagy pincében, és zárják el a gyerekek elől. Használat előtt olvassák el a használati utasítást, az elnedvesedett és utána kiszáradt vagy sérült burkolatú termékeket ne használják fel, ne irányítsuk emberre, állatra, az elhasznált, de még forró tűzijátékot pedig ne dobják a kukába, mert ki fog gyulladni.  A tűzijátékok megriasztják az állatokat, ezért arra kért mindenkit, ha lehet, a kutyát, a macskát ilyenkor engedjék be a házba.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.