Kétéves kisfiú motorozott a forgalomban Szombathelyen

  • narancs.hu
  • 2024. április 21.

Lokál

Egy autós megállt mellette, de rákiabáltak: „mi a k*va anyádat csinálsz?” A kisgyerek megszökött otthonról.

Szombathelyen, a Zanati úton lévő aluljáróban szombaton egy autós felfigyelt egy lengén öltözött kisfiúra, aki az úton a külső sávban haladt műanyag motoron, a járművek kerülgették. Ő megállt mellette, később két másik autó is.  Értesítették a rendőrséget. 

 

A 112 Emergency Press nevű oldal beszélt azzal az autóssal, aki megállt mellette.

A szombathelyi Kaposvári Ákos a belváros felé tartott a Zanati úton, amikor észrevette a kisfiút. 

„Sok autó elhaladt a gyerek mellett, én pedig úgy ítéltem meg, hogy veszélyben volt. Kitettem a vészvillogót és megálltam, hogy megkérdezzem, mit csinál ott.  Több közlekedő dudált, amiért akadályoztam a forgalmat, egy férfi pedig kikiabált, hogy »Mi a k... anyádat csinálsz?« Szerintem láthatták, hogy egy gyerek is van az úttesten” – mondta.

Később egy barátja is megállt, és egy hölgy is, aki ráadta a kabátját a kisfiúra, mert vacogott: póló volt csak rajta és zoknicipő. Hiába kérdezték, nem tudta megmondani, kik a szülei, hol vannak, el is akart szökni tőlük, de nem engedték. A keresztnevét árulta csak el végül.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton este a Facebook segítségével is elkezdte keresni a kisfiú családját. Ahogy a nyugat.hu írja, egy hozzátartozó meglátta a közzétett fotót és jelentkezett a rendőrségen. Arról, hogy aki a gyermekre vigyázott, annak miért nem tűnt föl háromnegyed órán át, hogy a kisfiú nincs otthon, nem szól a fáma. A kisfiú egy mellékutcából több száz métert motorozott, mielőtt a főútra kanyarodott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.