Kiszélesítené Egyiptom a Szuezi-csatorna déli részét, ahol beszorult a konténerszállító hajó

  • narancs.hu
  • 2021. április 6.

Gazdaság

Szükség esetén a 250 méter széles részt akár 400 méterre is kiszélesíthetik.

A Szuezi-csatorna déli részének kiszélesítését fontolgatja Egyiptom, ahol beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat - közölte kedden a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke.

A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Oszama Rabi elmondta, hogy különleges daruk beszerzését is tervezik, amelyekkel 52 méteres magasságból is le tudják emelni egy hajó rakományát. Mint mondta, szükség esetén a 250 méter széles részt akár 400 méterre is kiszélesíthetik.

A 400 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon. A kiszabadított hajót az SCA vizsgálatának idejére egy tóra vontatták, amely a csatorna két szegmensét választja el. Rabi szerint a hajó adatrögzítőit eltávolították és átadták egy szakértői vizsgálóbizottságnak. Mint mondta, a nyomozás két, talán három napot vehet még igénybe.

Rabi hangsúlyozta, hogy éjjel-nappal dolgoztak a konténerhajó kiszabadításán, amihez 15 vontatóhajót vetettek be. "A csatorna hat napig zárva volt. Ez önmagában hatalmas kárt okozott" - hangoztatta.

Elmondta, hogy továbbra is fogadnak az Ever Givenhez mérhető nagyságú hajókat. Rabi szerint az SCA most azon fáradozik, hogy megteremtse a szükséges képességeket a jövőben esetlegesen felmerülő hasonló problémák elhárítására. Hozzátette, ennek érdekében további két nagyteljesítményű vontatóhajó beszerzését tervezik.

Rabi arról is beszámolt, hogy a hatóságok peren kívüli kártérítés kialkudásán fáradoznak az Ever Given japán tulajdonosaival. Az SCA elnöke még a jövő héten közölte, hogy több mint egymilliárd dollár kompenzációt várnak, és nem engedik el a hajót, amennyiben a kérdés rendezése jogi útra terelődne. Mint mondta, ez az összeg magában foglalja a mentési művelet költségeit, illetve a forgalom leállásából eredő bevételkiesést és költségeket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.