Rosszul lettek a Mátrai Erőmű dolgozói a szúrós szagú gázoktól

  • narancs.hu
  • 2019. november 19.

Lokál

A szálak egy víztározóhoz és Mészáros Lőrinchez vezetnek.

Múlt héten írta meg a sajtó, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mátrai Erőmű visonati telephelyén felszabadult gázoktól többen rosszul lettek. Kedden a 444 arról írt, hogy a helyzet tovább romlott, többen mentek haza rosszullétre, fejfájásra, hasmenésre, hányingerre panaszkodva.

Az Átlátszó és a 444 is egy birtokukba jutott belső közleményről ír, eszerint a problémát már napokkal korábban észlelték, és a  szennyezés forrása az Őzse-völgyi viztározó technológiai vize.  A munkásoknak további védőfelszerelés viselését írták elő.

Visonta polgármestere, Szarvas László állítása szerint nem kapott hivatalos tájékoztatást az esetről. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság november 16-án végzett méréseket Visonta öt pontján, arra jutottak, hogy a levegőben nincs káros anyag.

Az Erőműben ugyanakkor kimutatták kénhidrogén és nitrogén-monoxid egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációját, valamint foszfor-hidrogént. Mindehárom rendkívül mérgezőnek számít, magas koncentrációban súlyos egészségkárosodást, halált is okozhatnak.

Az Átlátszó egy név nélkül nyilatkozó helyi informátorra hivatkozva azt írja, a szennyeződés nem a Mátrai Erőműből került a technológiai víztározóba. Sokkal valószínűbb, hogy az idén februárban működését megkezdő, szintén Mészáros tulajdonában lévő búzafeldolgozó és keményítőgyár a felelős. Ezt az állam 6,2 milliárd forinttal támogatta, Orbán Viktor kormányfő személyesen avatta fel.

A mátrai erőmű

A mátrai erőmű

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.