Szerdán lejár a kilakoltatási moratórium, ezrek kerülhetnek utcára

  • narancs.hu
  • 2022. június 14.

Lokál

A civilek becslései szerint mintegy 3000 lakásban több ezer embert érinthet a kilakoltatási moratórium.

Június 15-én, szerdán véget ér a kilakoltatási moratórium, a jogvédő civilek arra számítanak, hogy jelentős kilakoltatási hullám kezdődik – írta neg a G7.

A portál felidézi, hogy 2020 tavaszán a kormány a koronavírus-világjárványra hivatkozva veszélyhelyzet hirdetett. A rendeleti kormányzás egyik intézkedéseképp moratóriumot vezettek be a lakóingatlanok árverezésére és kiürítésére.

A csaknem két éve tartó moratórium azonban június 15-én lejár. Ez azt is jelenti, hogy június 15-től automatikusan visszatérnek a végrehajtási törvény általános szabályai: árverezni bármikor lehet, kilakoltatni pedig a melegebb hónapokban, április 30. és november 15 között.

A civilek becslései szerint mintegy 3000 lakásban több ezer embert érinthet a kilakoltatási moratórium és a kilakoltatási cselekmények ismételt engedélyezése.

A várható tömeges megkeresésekre az Utcajogász Egyesület a Város Mindenkié csoporttal közösen maratoni ügyfélfogadásokkal, kilakoltatási ügyelettel, kibővített telefonos jogsegéllyel készül. A jogsegélyt és mindenféle támogatást nyújtó civilek szerint az igazi megoldás egy hosszút távú, átgondolt szociális bérlakásprogram lenne

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.