Olaj és víz – Barátkozás Kínában

  • Kovács E. Málna
  • 2015. október 24.

Magyar Mandarin

Ekkor gondolkodtam el a helyiek és a nyugatiak közötti baráti kapcsolatokról: valóban úgy tűnhet, mintha ez a két „kaszt” csak varázserő segítségével keveredne?

Gyanakvón, kíváncsian vizslató tekintete hangjában őszinte meglepetéssel vegyült, mikor jóformán rákiabált a mellettem hangtalanul baktató fiúra:

„Egy külföldi barátot hoztál haza?”

Noha egy kínai társasház szűk folyosóján vezetett az utunk – olyan folyosón, ahol lábdobbantással kell fölkapcsolni a világítást –, a résnyire nyitott ajtó és a szomszédok utáni leskelődés az otthoni Mici néniket idézte, így mosolyogva nyugtáztam, hogy ha az ember házhoz megy angolt tanítani, akkor nemcsak jól megbámulják, de jól meg is jegyzik a nénik.

Lassan egy éve már, hogy egy iskolás srácot a barátja lakásában kellett korrepetálnom, mert egy olyan katonai lakótelepen lakott, ahová a külföldieknek tilos volt a bejárás. Az, hogy a srácnál mintegy húsz évvel idősebb nő vagyok, a kínai Mici néni szempontjából teljesen irreleváns, hiszen ő csak az ordító kontrasztot kommentálta: egy kínai és egy nyugati ember fel- és eltűnését a lépcsőfordulóban. A helyzet engem is meglepett, mert az ominózus kombináció – azaz, hogy egy kínai embertársammal közösen mutatkozom – azelőtt ilyen nagyon durván nem szúrt szemet senkinek. Ekkor gondolkodtam el a helyiek és a nyugatiak közötti baráti kapcsolatokról: valóban úgy tűnhet, mintha ez a két „kaszt” csak varázserő segítségével keveredne?

Egy Pekingben élő angol blogger szerint a kínaiak egyik legjellemzőbb szokása – ami akár egy gyönyörű barátság kezdete is lehetne, de rendszerint valahogy nem az – olyan érzést kelt benne, mintha meztelenül lépett volna ki az utcára. Ő minden külföldi barátra éhes helyinek nagyon melegen azt ajánlja, ne bámuljon ránk úgy, mintha legalábbis egy másik bolygóról érkeztünk volna, mert ez nemhogy nem kellemes, de nem is jövedelmező módja a kapcsolatteremtésnek, még akkor sem, ha ösztönösen, sőt tudattalanul történik. Hogy mi törheti meg a jeget, és hogy az őszinte érdeklődés hol kezdődik el, változó, az azonban biztos, hogy nem úgy működünk, mint az olaj és a víz: nagyon is keveredünk. A főváros bárjai hemzsegnek a vegyes baráti társaságok alkotta asztaloktól, hogy ha lehet, még jobban összezavarják az önjelölt antropológust, aki először is a közös nyelvet próbálja meg beazonosítani. A nyelvi akadály persze adódhat abból is, hogy a duó nem kínai fele nem beszéli elég jól a mandarint, valamennyire azonban muszáj, mert az sem ritka, hogy a barátság alapját éppen a kínai (és nem feltétlenül az angol) nyelv szeretete adja.

Az én tapasztalatom az, hogy a világot látott kínaiak jobb eséllyel lesznek vevők a külföldiek barátságára, és ennek nem csak nyelvi okai vannak. Aki járt, sőt esetleg élt is Kínától különböző országban, az eleve nem úgy tekint a hazájába tévedt külföldire, mint valami csodabogárra, hanem a kulturális különbségeket megpróbálja mindkettejük javára fordítani. Talán kissé etnocentrista, de igaz az a megközelítés, hogy egyes kulturális különbségeket elmosni is könnyebb, ha olyan kínai emberrel van dolgunk, aki járt már például Európában található étteremben. Ő valószínűleg egy pekingi asztalnál sem fog a gőzölgő étel mellől egy nagyot a földre köpni; cigarettáját a kacsasült meghagyott részén elnyomni, vagy szalvéta használata nélkül végigenni egy nyolcfogásos vacsorát. Érteni fogja, mit szeretnénk, ha koffeinmentes kávét kérünk, vagy a vacsora mellé a vodka és a szóda elegyéhez citromkarikára vágyunk, legfeljebb egy büszke mosollyal a szája szegletében cinkosan összekacsint majd az ekkorra teljesen megzavarodott pincérrel: mit tegyünk, ha ezek a marslakók másképp csinálják?

Azt persze, hogy meghitten ücsörögjünk a pekingi kacsa felett, hosszú és olykor végeláthatatlan bábeli nyelvzavar előzi meg, ami manapság leginkább egy okostelefon képernyőjén zajlik. Az első közös étkezés – egy nyelvóra, egy randi – megszervezéséhez elérhetőségcsere szükséges, és Pekingben ma már alig van olyan, aki ehhez az ember telefonszámát kéri el. Sokkal kevésbé komoly dolog a „kínai Facebook” néven is emlegetett WeChat-elérhetőség elkérése, hiszen az az iskolai csoportokban is megengedett: én magam is küldtem már körbe a gyerekeknek házi feladatot rajta. Nem ritka tehát, hogy pár perces ismeretség után egy kínai (avagy egy nyugati) idegen az ismerősünkké válik, de ez még semmire sem garancia.

A barátkozási szándéknak számos motivációja akad az üzlet- vagy házastárs keresésétől kezdve az őszinte érdeklődésig, a sorrend pedig nem véletlen: az utóbbi a ritkább. Az expatek és a kínaiak közötti szimbiózist csak éltetik a rendszer olyan elemei, mint hogy kínai állampolgárságú partner nélkül a társasági jog szinte semmit nem engedélyez a külföldieknek, vagy az, hogy a vegyes házasságokra rengetegen kitörési lehetőségként tekintenek. A szemfüles expat biztosan meg tudja különböztetni a hátsó szándék nélküli közeledést a burkolt üzleti ajánlattól, mint ahogyan a kínaiaknak is feltűnik, ha valaki pusztán érdekből keresi a társaságukat. Nem is olyan régen szárnyra kaptak ugyan olyan pletykák, melyek szerint vannak a városban kifejezetten a nyugatiakkal barátkozó kínaiakra (és egyben az expatekre) utazó bűnbandák, akik vegyes párokat vagy társaságokat követnek és támadnak meg, ez azonban reményeim szerint nem több városi legendánál.

A különbözőség félelmetesen hatványozódik ebben az országban, s talán ezért van az, hogy a fehér embert – ahogyan a feketét is – tudattalanul (is!) diszkriminálják, amely diszkriminációnak az emberi kapcsolatokban is mély nyoma van. Az íratlan párválasztási preferenciák – mint amilyen a magyarul borzasztóan csengő sárgaláz, avagy a „Yellow fever” fetish –, vagy az átlagtól nagyon különbözni akaró és kétségbeesésükben leszbikussá/biszexuálissá váló kínai nők motivációi is megérnek egy misét, de mindez már hadd legyen egy másik történet.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.