Mélységes mély a múltnak kútja, ez eddig oké, de hogy ennyi nyúl van ebben a kútban, az újdonság – ezt a tudást mindenképp magunkkal vihetjük Atom Egoyan új filmjéről hazatérve, bár nem biztos, hogy ez volt az Exotica és az Eljövendő szép napok rendezőjének célja. David Thewlis például múltba révedő mosollyal, egy régi családi idill emlékeként simogatja az ölében pihenő házi kedvencet – a thewlisi mosoly azért nagyon hátul áll a mosolyok sorában, technikai értelemben inkább csak egy arcrezdülés. Egoyan filmjében sokszor sokatmondóan nem történik semmi, ám az legalább szépen, artisztikusan történik: Thewlis étteremről étteremre bolyong a traumákat cipelő bús minőségellenőr-járásával, szomorkás kísérőzenére nyers húsokat vizsgál, alakja pedig olyan érdekesen torzan tükröződik vissza a hentesüzlet faláról, hogy az több mint jelentőségteljes. Nem látjuk, de érezzük, hogy az ősz bevégzi munkáját, valahol valaki finoman lenyom egy billentyűt a zongorán, és egymáshoz ér két lehulló, megsárgult falevél. E pattanásig őszies hangulatban a szomorú étteremellenőr szép és börtönviselt lánya visszaemlékezik az immár halott étteremellenőrre, aki maga sem rest emlékezni, mindenki kap egy lakájos, másfél szobás idősíkot. Emberéletek és nyulak kerülnek terítékre, utóbbiak szó szerint is, az ő nézőpontjukat ugyan nem vizsgálja senki, de odacsinálhatnak a padlóra. Ennek is lesz még jelentősége e költői, a vékony falú üvegpoharakból kicsiholható dallamokra és a melegkonyhát üzemeltető helyek falitükreire egyaránt érzékeny filmben.
Forgalmazza a Cirko Film
