A 100 éves, filmes karrierjét több mint 90 éve lezárt, ám elégedetten megöregedett néni, illetve az éppen csak 20, felnőtt karrierjének beindulása idején elhunyt fiatalember sorsa köré megrajzolható volna nem csupán kizsákmányolt ifjú életek szinte törvényszerű sorstragédiája, de alighanem magának a filmgyártásnak a ragadozó, mindent felemésztő természete. Alex Winter kamerája előtt egykori gyerekszínészek vallanak arról, mivé formálta őket a korán elért, soha fel nem dolgozott siker. Kár, hogy a film az elszalasztott lehetőségek miatt marad emlékezetes. Visszafogott panaszkodás van őrjöngő számonkérés helyett. Még a gyerekszínészi pályafutást legérettebben látó Evan Rachel Wood és Milla Jovovich sem igen jut túl a könnyen befogadható közhelyeken. Hiányoznak azok (pl. Leonardo DiCaprio vagy Scarlett Johansson), akik egyáltalán nem mentek tönkre. Nagyon érintőlegesen esik csak szó a lányokat és fiúkat is érintő abúzus más forrásokból tudhatóan mindennapos gyakorlatáról, a pedofíliáról. Továbbá hiányoznak a gyerekeiknek totálisan hamis célképzeteket sugalmazó, betegesen becsvágyó szülők (itt egy még éppen szalonképes anyukát látunk kislánya vélt tehetségével házalni), s hiányoznak az álomgyár „felhajtói”, akik a castingokon tízezerszámra nézik, hallgatják, mustrálják az aspiránsokat, s ítélnek képességeik használhatósága felől. Végül pedig hiányzik a kontextus: annak kimondása, hogy a sikert a piedesztálra emelő vallás szolgálatába állított embertelen, mégis világképformáló gépezet működésének nem valamilyen anomáliája mindez, hanem maga a rendszer.
Elérhető az HBO-n
