Egyre gyakrabban olvashatunk a rovarevés jelentőségéről, ennek ellenére a témát lakossági, de kormányzati szinten is undor, gúnyolódás és megvetés kíséri. „A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei (…) mind a hagyományos, mind az internetes kereskedelem szigorú ellenőrzésével felkészültek azoknak a kockázatoknak a kezelésére, amit a szárított lisztkukac esetleges hazai megjelenése jelenthet” – mondta két évvel ezelőtt az agrárminiszter, aki ha látja mindazt, ami a Keltető című film főszereplőjének légyfarmján történik, vélhetően azonnal kihívja a tisztiorvost, de talán a rendőrséget is. Mariann azonban nemcsak meggyőződéses vállalkozó. Az autizmussal élő fiatal nő már-már rajongással kezeli „haszonállatait”, a katonalegyeket, amelyeknek lárvája valóságos fehérjeraktár, s állati takarmányba keverve, a kutyatáptól a moslékig felhasználható, sőt emberi táplálék-kiegészítőként is elképzelhető.
Egy efféle vállalkozás a takarmányiparban talán még Magyarországon is sikertörténet lehetne, csakhogy Mariann nem dörzsölt üzletember, és legfeljebb saját magát képes meggyőzni. Viselkedése különös, minden mozdulatával azt sugallja, hogy nem lehet komolyan venni. A Keltető rendezője, Fuchs Máté azonban komolyan vette őt, és öt éven át kísérte sokszor kilátástalannak tűnő harcát nem is elsősorban a kételkedők, sokkal inkább az előítéletek ellen. Így a másfél órás dokumentumfilm valójában meneküléstörténet, amelyben a főszereplőnek a valóság elől kellene menekülnie, ám éppen ellenkező irányba indul.
Vetítik: 29-én, 18.30, Toldi – Kisterem
