„Ami a mostani filmekből hiányzik, az a szélfútta falevelek szépsége" — mondta Griffith 1944-ben, durván fél évszázaddal a mozgókép feltalálása, és 30 évvel egész estés játékfilmje, A nemzet születése után.
Hogy a mozgókép születése után bő 110 évvel is értsük, mire gondolt Grittith, a vizuális történetmesélés úttörője, vissza kell mennünk az ősforráshoz, a valaha készült összes mozgókép eredetéhez, a cinephilek zarándokhelyéhez: a Lumiére-fivérek egytekercseseihez.
Azon belül is A kisbaba reggelijéhez.
August Lumière és felesége félévesforma kislányukat eteti a kertben, az asztalon csésze, üveg konyak. Ennyi a film, és ez nem kevés. (Másik kedvencünk a kisgyerek és a macska esete.) A híradások és anekdoták szerint a nézőket mégis leginkább az nyűgözte le, hogy a bátor jelenet háttérében egyszer csak feltámad a szél és megrezgeti a fák levélzetét.
| ||
A kisbaba reggelije megrendezett jelenet, filmezésre szánt reggeli, a falevelek, a szél váratlan feltámadása és a falevelek mozgása viszont ellesett pillanat, a brutális valóság, ha tetszik, történelmi tény, amit a filmfelvevő rögzített és a celluloid végtelen idejébe zárt.
A korabeli nézőket nem véletlenül ragadta magával a két dimenzió együttes jelenléte, egy képen, előtér és háttér, mindkettő mozgásban.
Vagy ott van a fal lebontásáról szóló film, amit egyszer véletlenül levetítettek a közönségnek visszafelé is A kavargó por eltűnése, a fal gyors felépülése a frászt hozta a nézőkre, azt hitték, boszorkányság van a dologban.
A Lumiére! című dokumentumfilmben a világ első számú filmművészeti mustrája, a cannes-i filmfesztivál igazgatója, egyébként a Lumiére Intézetet irányító Thierry Frémaux a testvérpár 108 gyönyörűen restaurált egytekercsesét mutatja be és kommentálja utánozhatatlanul könnyed stílusban. Köztük A baba reggelijét is.
Egyszerűen a Lumiére-filmeket látjuk egymás után, sem vágás, sem beszélő fejek, sem okoskodó szakértők nem zavarják meg az élményt, vagyis szeánszot. Frémaux az összes Lumiére-film minden pillanatáért rajong, és azokban nem a feltálaló leleményességét, hanem a művész forradalmi kreativitását veszi észre.Rajongása gyorsan átragad a nézőre.
| ||
Frémaux interpretációjában a Lumiére-filmekben azt láthatjuk, ahogy először megnyilvánul a hetedik művészeti ág, a mozgás és idő rögzítésének művészete. Repkednek a művészettörténeti utalások, Turnertől Spielbergen át Ozuig, az idézetek a nagy — főleg francia — filmesektől.
A művészettörténeti kontextussal Frémaux csak a kinetikai momentumok sajátosságait definiálja — azokat a filmszerű pillanatokat emeli ki, amik a médium lényegét adják: a rezgő falevelek a reggeliző kisbaba mögött. A háttérben elsuhanó hatalmas hajó és a horgonytartó lánc drámai elszakadása. A Big Ben és a kamera között keresztben masírozó katonák, akik közül háromnak nincs bajusza. Az egymással szemben csendben fekvő ópiumszívók, amiről Frémaux ezt találja mondani: „ennek a filmnek az idő a témája". Az aranyhalas gömbakváriumon átsütő napfény. A földtől emelkedő rögzített léggömb belsejében lévő, zaklatottan remegő kép.
Igazi szerelmeslevél ez Frémaux-tól a mozihoz, s egyúttal szép deklarálása annak a szemléletnek, ami szerint a filmművészet lényege: az ember és a tér viszonyának, az idő titkának a rögzítése.
A Lumiére! a CirkoFilm online tékájában pár kattintás után megtekinthető, kevesebb, mint egy mozijegy áráért, magyar szinkronnal.
Lumiére! from Cirko Film on Vimeo.
