Interjú

„Bántott, hogy a bőröm színe miatt nem lehetek Superman”

Louis Gossett Jr. színész

Mikrofilm

Van egy Oscarja, számos emlékezetes filmes alakítása és egy fontos sorozatszerepe az HBO Watchmenjében. Ennek apropóján beszélgettünk a 83 éves legendával.

Magyar Narancs: A hatvanas években kapta az első filmszerepeit. Volt része rasszizmusban Hollywoodban?

Louis Gossett Jr.: Jó néhány órát tudnék mesélni erről. Csak ön és én, négyszemközt.

MN: Ön volt Fiddler a Gyökerekben és a kőkemény kiképzőtiszt a Garni-zónában. A rabszolgákról szóló tévésorozat révén ismerte meg a világ, és a Richard Gere-t meggyötrő katona hozta meg az Oscar-díjat.

LGJ: Ez a kettő valóban sorsfordító munka volt a számomra, de ebből a szempontból ide kívánkozik a Sadat című minisorozat (LGJ játszotta a címszerepet – a szerk.) és a Kedves ellenségem című sci-fi is. Vannak olyan filmszerepek, amelyeket úgy kaptam meg, hogy előttem mások sorban lepasszolták, ilyenkor ágaskodni kell, hogy neked adják.

Louis Gossett Jr.

Louis Gossett Jr.

Fotó: HBO

 

MN: Mondana példát is?

LGJ: A Kedves ellenségemet például mindenki visszadobta.

MN: Híresen problémás forgatás volt.

LGJ: Az még csak hagyján, de mit csinál a színész egy olyan maszkban (LGJ egy Dennis Quaiddel megbarátkozó űrlényt alakított – a szerk.), amelyben nem láthatod se a szemét, se a száját, tulajdonképpen az arcából semmi sem látszik. Engem ez nem zavart, mondtam, adják csak ide, megcsinálom.

MN: Amikor magára húzta az űrlénymaszkot, már Oscar-díjas színész volt. Az ember azt gondolná, az Oscar után elárasztják a szerepek.

LGJ: Sok ajtó megnyílt, de ezek nem mozis, inkább tévés felkérések voltak. Az Oscar után egy évet várnom kellett, hogy újból mozifilmben dolgozhassak.

MN: Miért?

LGJ: Azt hiszem, senki sem volt felkészülve, hogy egy fekete színésznek főszerepet adjon. Én közvetlenül Sidney Poitier után, a következő generációban léptem pályára. Stanley Kramer fel volt készülve Sidney Poitier-re (ő rendezte Poitier-t a Megbilincseltekben – a szerk.), de nem hiszem, hogy bárki is fel lett volna készülve rám. Meglepetésgyőztes voltam, James Masontól vagy Robert Prestontól várta mindenki, hogy elviszi a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart. De én nyertem.

MN: A pályája elején a Ku Klux Klan még igencsak tevékeny volt. Érzett ebből a veszélyből valamit?

LGJ: Természetesen, hiszen a Sidney Poitier utáni generáció tagja vagyok. Ez egyszerűen része volt az akkori életnek, benne volt a levegőben.

MN: Említette, hogy az Oscar után főleg tévés munkákat kapott. A nyolcvanas években a tévéfilmek és sorozatok még távolról sem élvezték azt a megbecsülést, mint manapság. Lenézett, „futottak még” iparágnak számított.

LGJ: Akkor születtem, amikor a tévézés is, csak én New Yorkban. Benne voltam az első tévéfilmben, amit Lew Wasserman (hosszú ideig Hollywood egyik legbefolyásosabb ura – a szerk.) csinált, ezeket a filmeket akkoriban úgy hívták, movie of the week. Szerepeltem az Alias Smith and Jones című westernsorozatban, a McCloud című krimiben és rengeteg mindenben még. Sokakat ismertem is régről, akik később Kaliforniában, a tévéiparban keresték a szerencséjüket. Időbe telt, míg Hollywood, a mozifilmek is megnyíltak előttem.

MN: Mivel győzték meg, hogy szerepeljen a Watchmenben?

LGJ: Azt mondták, HBO-s sorozat, és ez fog a Trónok harca helyébe lépni. Folytassam? Oké, ott van Bass Reeves alakja is, lefogadom, nem tudja, ki ő.

MN: Tényleg nem.

LGJ: Nos, Bass Reeves volt a vadnyugat egyik legsikeresebb rendőrbírója. És nem mellesleg fekete volt. Mindenkit elkapott, akinek a nyomába eredt. Kreatív ember volt. Mindig is el akartam játszani Bass Reevest, de sosem adatott meg. Egészen mostanáig, mert most egy Bass Reeveshez nagyon hasonló alakot játszom.

MN: Milyen képregényhősökön nőtt fel?

LGJ: A nagy gazdasági világválságot követő korszak gyermeke vagyok, a mi hőseink Superman és Batman voltak. Meg a Zöld Darázs és a Lone Ranger. És Hopalong Cassidy. Alig volt pénzünk, seprűnyelekkel baseballoztunk, a lányok ugróiskoláztak, ehhez csak kréta és kötél kellett. Két olasz fiúval nőttem fel, az egyikből rendőrfőnök, a másikból maffiavezér lett. Ilyen környék volt, nem csak feketék lakták. Közel álltunk egymáshoz.

De hogy mit is jelentettek a hősök! 12–13 lehettem, bántott, hogy a bőröm színe miatt nem lehetek Superman. Erre azt mondta egy jó barátom: már hogyne lehetnél, ma te vagy Superman! Nem is tudta, milyen sokat jelentettek a szavai. Akkor én is lehetek Superman! Persze Hollywoodba érve azért belefutottam ilyen-olyan problémákba. Először nem is értettem, mi a gyökerük. Van egy alapítványom, azért hoztam létre, hogy leszámoljunk ezzel a méreggel. Ami majdnem megölt engem.

MN: Majdnem megölte?

LGJ: A bőröm színe miatt ért visszautasítások, az az érzés, hogy egy fához vagyok bilincselve, önpusztító dolgokra késztetett. Nagyon mérges voltam. Mint aki azt mondja, nesze nektek, majd én megmutatom! De már felhagytam ezzel. A színészet jobb út, tényleg az, ha úgy játszol, ahogy szeretnél.

(Interjúnk eredetileg a Magyar Narancs 2020. január 16-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.