Film

A Mennyországnak kell lennie

  • Szabó Ádám
  • 2020. március 27.

Mikrofilm

Elia Suleiman palesztin filmrendező mi másról készíthetne filmet, mint a Szentföld sorsáról, az arab–izraeli konfliktusról, vagy épp a törékeny békéről.

Elia Suleiman palesztin filmrendező mi másról készíthetne filmet, mint a Szentföld sorsáról, az arab–izraeli konfliktusról, vagy épp a törékeny békéről. Legalábbis így gondolkoznak a producerek, akiknél a rendező kilincsel. Csakhogy Suleiman nem Palesztináról szeretne forgatni. Eddigi játékfilmjei mind ott játszódtak, igaz, azok sem tipikus patrióta mozik voltak.

Új filmje pedig éppolyan, mintha pályája esszenciája lenne, exportra készítve: megtalálható benne minden, a rendező sajátos humorától kezdve az epizodikus szerkesztésmódig – a hangvétel azonban sokkal könnyedebb, maga Suleiman nemcsak feltűnik, de egyenesen főszerepet játszik, ráadásul ezúttal három kontinenst is bejár.

Názáretben, az otthonában találkozunk vele először, majd követjük őt Párizsba, végül pedig New Yorkba. A kerettörténet szerint leg­újabb filmjét igyekszik elkészíteni – ez azonban csak apropó arra, hogy bemutassa a népek és kultúrák közötti különbséget. A szent Kelet és a profán Nyugat, az édes káosz és a hideg fegyelem: e kézenfekvő ellentétpárok is megjelennek, a lényeg mégsem a különbségek, hanem a hasonlóságok bemutatása. Suleiman némafilmes hősként bolyong mindenhol, egyetlen mondata („Palesztin vagyok”) épp a világ legnagyobb olvasztótégelyében, Amerikában hangzik el. Nem cselekszik, csak megfigyel: a parkokban a székekért folytatott harcot, a lincselésre készülő fiatalok hordáját, vagy épp a hajléktalant ellátó mentősöket. Ami pedig ezekből az esetlegesnek tűnő jelenetfüzérekből kirajzolódik, az olyan emberi, amennyire csak lehetséges.

Forgalmazza a Cinenuovo

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.