A standupos és az operaénekes találkozása a művészmoziban

  • narancs.hu
  • 2021. november 12.

Mikrofilm

Az Anette csak egy film a sok közül, ami nézhető lesz az Európai Art Mozi Napon november 14-én.

Hatodik alkalommal rendezik meg a művészmozik ünnepét, az Európai Art Mozi Napot az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas égisze alatt. A 37 csatlakozó ország 600 filmszínháza között Magyarország is ott van 25 művészmozival, így itthon is díjnyertes filmek és premier előtti vetítések várják az érdeklődőket.

Ott van például A Pont-Neuf szerelmesei és a Holy Motors rendezőjének, a kultikus Leos Carax-nak az új mozija, amely pont olyan zavarba ejtő és vizuálisan letaglózó, mint eddigi filmjei. Az Annette című musical-dráma megkapta a legjobb rendezés és a legjobb filmzene díját is Cannes-ban. Utóbbiért a legendás Sparks együttes felelős, de a szereposztás sem semmi: Adam Driver játssza a stand-upban utazó főhőst, aki beleszeret a Marion Cotillard alakította operaénekesbe. Kislányuk születik, de mindez csak a kezdet – Carax-nál pedig még tippelni sem érdemes, mi lesz a film vége.

Szintén A kategóriás filmfesztiválról, egészen pontosan Velencéből érkezik Az örökbeadás című olasz film, aminek rendezője, Uberto Pasolini annak idején producerként egészen Oscar-jelölésig vitte az angol munkások mulatságos kálváriáját és vetkőzését bemutató Alul semmit. A téma, azaz a partvonalon kívülre sodródott munkások maradtak, ezúttal azonban szívbemarkoló drámát készített: a főhős, John egyedülálló apa, akinek betegsége miatt csak néhány hónapja van hátra, ezért nekiindul, hogy új szülőket keressen gyermekének a halála utáni időkre.

Szintén nézhető majd Jussi Adler-Olsen Q-ügysztályának ötödik felvonása, a Hajtóvadászat című krimi. Ha már a díjaknál jártunk, említsük meg, hogy a rendező, Martin Zandvliet ugyancsak Oscar-jelöléig jutott annak idején egy kiváló háborús drámával, A homok alattal. A Mese a barátságról című vígjátékban Vincent Cassel és Bérénice Bejo bolondoznak: a film két francia házaspárt mutat be, amelynek egyik tagjáról kiderül, hogy titokban regényeket ír, a legújabb könyve pedig a bestsellerlisták élére jut. A siker hatására elindul a törleszkedés, a féltékenykedés, és megkérdőjelezik a barátság is.

Az Én vagyok a te embered című német romantikus sci-fi Berlinben Ezüst Medvét nyert; a műfaj legnagyobbjaihoz hasonlóan olyan kérdésekkel foglalkozik, mint hogy mi tesz minket emberré, vagy épp honnan erednek érzelmeink. A film főhőse egy múzeumi kutató, aki sajátos kísérletre vállalkozik: egy sármos, brit akcentussal beszélő humanoid robottal költözik össze, akinek egyetlen célja, hogy boldoggá tegye őt.

Természetesen magyar filmekben sem lesz hiány: a Legjobb tudomásom szerint azt mutatja be, hogyan rombolja szét nemcsak egy házaspár kapcsolatát, de egész jövőképüket is a szexuális erőszak. A főbb szerepekben Bodolai Balázs, Hámori Gabriella, Fenyő Iván és Borbély Alexandra látható. Digitálisan felújították Szomjas György 1981-es klasszikusát, a Kopaszkutyát, így még jobb minőségben szólhat a Kőbánya blues és a Hosszúlábú asszony. Szintén visszatér a vászonra Jankovics Marcell János vitéze.

További részletek és vetítési időpontok ezen a linken.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.