Még egy SZFE/freeszfe film a bezártságról a Verzión

  • -ts-
  • 2021. november 13.

Mikrofilm

Megnéztük a Szuterént, s bejött. Kivált a hősei miatt.

Van egy rendezői attitűd, mely elmesélve nyilván vegyes érzelmeket generál, de van olyan eset, amikor mégis működik. Odamegyek – számomra – furcsáékhoz, csodálkozom egy nagyot, majd belevilágítok képükbe, s azt mondom, csináljatok úgy, ahogy szoktatok, mert forog a kamera. Ilyenkor minden furcsáék beleegyezésén múlik, már nem azon, hogy hivatalosan hozzájárulnak-e, hogy a nyilvánosság ezúton (is) belekovászkodjék az életükbe, hanem azon, hogy van-e közlendőjük a nyilvánosságnak, akár csak önkéntelenül is, még inkább akarnak-e, s tudnak-e példát mutatni, úgyszólván teljesen függetlenül a filmalkotói jelenléttől.

A dokumentarista ilyen esetben a jó szemében és a szerencséjében bízhat, s ha szemlélőként mi is ezeket a szempontokat vesszük számításba, nem rugaszkodunk messze a valós esélyektől, ha azt mondjuk, hogy a Szuterénnel vizsgázó Kádár Hanna Sárára ígéretes filmkészítői jövő vár.

Filmjének – távolról sem egyedüliként az idei Verzió (free)SZFE-s felhozatalából – hősei, mert azok, egyértelműen hősök, többszörös bezártságban, fogságban élnek: a hőstetteik pedig abban állnak, hogy zúzzák nap mint nap meglehetős eltökéltséggel (ami lehet nyugodtan beletörődés is, az sem alávalóbb). Bezárva a szuterénba, bezárva egymás társaságába (anya és fia), bezárva önön testükbe, szellemükbe, tisztes szegénységükbe. De megvan mindegyüknek a maga világa, a maga jobbára nyilván belső kiútja, még ha ezt adott esetben egy fülhallgató, fejre húzott párna vagy egy török tévésorozat jelenti is. S abban repked szabadon, mint a madár: megbámulja a fiúkat, vagy ténylegesen muzsikál. Kádár tart annyi távolságot, hogy az tiszteletnek lássék, s ettől már lehet ez akár a szabadság filmje is: a bezártság szabadságának filmje persze – de mindig ez a tét. Sós kútban, kerék alatt, az SZFE-n vagy éppenséggel egy szuterénban, ahová csak vendégségbe jön a fény.

Aki beleborzong mindennek látásába, ne hibáztassa se magát, se a filmkészítőt, bár a végén az önvizsgálatot így sem, úgy sem tudja elkerülni, de ha túl van rajta, tegye már mérlegre a filmkészítői teljesítményt is. Meglehet, elégedett lesz.

A Szuterént vasárnap délután öttől lehet megnézni a Kino nagytermében.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.