Még egy SZFE/freeszfe film a bezártságról a Verzión

  • -ts-
  • 2021. november 13.

Mikrofilm

Megnéztük a Szuterént, s bejött. Kivált a hősei miatt.

Van egy rendezői attitűd, mely elmesélve nyilván vegyes érzelmeket generál, de van olyan eset, amikor mégis működik. Odamegyek – számomra – furcsáékhoz, csodálkozom egy nagyot, majd belevilágítok képükbe, s azt mondom, csináljatok úgy, ahogy szoktatok, mert forog a kamera. Ilyenkor minden furcsáék beleegyezésén múlik, már nem azon, hogy hivatalosan hozzájárulnak-e, hogy a nyilvánosság ezúton (is) belekovászkodjék az életükbe, hanem azon, hogy van-e közlendőjük a nyilvánosságnak, akár csak önkéntelenül is, még inkább akarnak-e, s tudnak-e példát mutatni, úgyszólván teljesen függetlenül a filmalkotói jelenléttől.

A dokumentarista ilyen esetben a jó szemében és a szerencséjében bízhat, s ha szemlélőként mi is ezeket a szempontokat vesszük számításba, nem rugaszkodunk messze a valós esélyektől, ha azt mondjuk, hogy a Szuterénnel vizsgázó Kádár Hanna Sárára ígéretes filmkészítői jövő vár.

Filmjének – távolról sem egyedüliként az idei Verzió (free)SZFE-s felhozatalából – hősei, mert azok, egyértelműen hősök, többszörös bezártságban, fogságban élnek: a hőstetteik pedig abban állnak, hogy zúzzák nap mint nap meglehetős eltökéltséggel (ami lehet nyugodtan beletörődés is, az sem alávalóbb). Bezárva a szuterénba, bezárva egymás társaságába (anya és fia), bezárva önön testükbe, szellemükbe, tisztes szegénységükbe. De megvan mindegyüknek a maga világa, a maga jobbára nyilván belső kiútja, még ha ezt adott esetben egy fülhallgató, fejre húzott párna vagy egy török tévésorozat jelenti is. S abban repked szabadon, mint a madár: megbámulja a fiúkat, vagy ténylegesen muzsikál. Kádár tart annyi távolságot, hogy az tiszteletnek lássék, s ettől már lehet ez akár a szabadság filmje is: a bezártság szabadságának filmje persze – de mindig ez a tét. Sós kútban, kerék alatt, az SZFE-n vagy éppenséggel egy szuterénban, ahová csak vendégségbe jön a fény.

Aki beleborzong mindennek látásába, ne hibáztassa se magát, se a filmkészítőt, bár a végén az önvizsgálatot így sem, úgy sem tudja elkerülni, de ha túl van rajta, tegye már mérlegre a filmkészítői teljesítményt is. Meglehet, elégedett lesz.

A Szuterént vasárnap délután öttől lehet megnézni a Kino nagytermében.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.