Még egy SZFE/freeszfe film a bezártságról a Verzión

  • -ts-
  • 2021. november 13.

Mikrofilm

Megnéztük a Szuterént, s bejött. Kivált a hősei miatt.

Van egy rendezői attitűd, mely elmesélve nyilván vegyes érzelmeket generál, de van olyan eset, amikor mégis működik. Odamegyek – számomra – furcsáékhoz, csodálkozom egy nagyot, majd belevilágítok képükbe, s azt mondom, csináljatok úgy, ahogy szoktatok, mert forog a kamera. Ilyenkor minden furcsáék beleegyezésén múlik, már nem azon, hogy hivatalosan hozzájárulnak-e, hogy a nyilvánosság ezúton (is) belekovászkodjék az életükbe, hanem azon, hogy van-e közlendőjük a nyilvánosságnak, akár csak önkéntelenül is, még inkább akarnak-e, s tudnak-e példát mutatni, úgyszólván teljesen függetlenül a filmalkotói jelenléttől.

A dokumentarista ilyen esetben a jó szemében és a szerencséjében bízhat, s ha szemlélőként mi is ezeket a szempontokat vesszük számításba, nem rugaszkodunk messze a valós esélyektől, ha azt mondjuk, hogy a Szuterénnel vizsgázó Kádár Hanna Sárára ígéretes filmkészítői jövő vár.

Filmjének – távolról sem egyedüliként az idei Verzió (free)SZFE-s felhozatalából – hősei, mert azok, egyértelműen hősök, többszörös bezártságban, fogságban élnek: a hőstetteik pedig abban állnak, hogy zúzzák nap mint nap meglehetős eltökéltséggel (ami lehet nyugodtan beletörődés is, az sem alávalóbb). Bezárva a szuterénba, bezárva egymás társaságába (anya és fia), bezárva önön testükbe, szellemükbe, tisztes szegénységükbe. De megvan mindegyüknek a maga világa, a maga jobbára nyilván belső kiútja, még ha ezt adott esetben egy fülhallgató, fejre húzott párna vagy egy török tévésorozat jelenti is. S abban repked szabadon, mint a madár: megbámulja a fiúkat, vagy ténylegesen muzsikál. Kádár tart annyi távolságot, hogy az tiszteletnek lássék, s ettől már lehet ez akár a szabadság filmje is: a bezártság szabadságának filmje persze – de mindig ez a tét. Sós kútban, kerék alatt, az SZFE-n vagy éppenséggel egy szuterénban, ahová csak vendégségbe jön a fény.

Aki beleborzong mindennek látásába, ne hibáztassa se magát, se a filmkészítőt, bár a végén az önvizsgálatot így sem, úgy sem tudja elkerülni, de ha túl van rajta, tegye már mérlegre a filmkészítői teljesítményt is. Meglehet, elégedett lesz.

A Szuterént vasárnap délután öttől lehet megnézni a Kino nagytermében.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.