Amire már olyan piszok régen várunk: tévésorozat készül az ikonikus videojátékból!

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 29.

Mikrofilm

Ha siker lesz, jöhet a többi is!

A 90-es évek ikonikus FPS-ének születése legalább olyan izgalmas, mint maga a játék volt annak idején – legalábbis ebben reménykedik az USA Network amerikai tévécsatorna, ezért gyorsan be is rendelt egy pilot-epizódot, azaz egy első teszt-részt erre a koncepcióra felhúzva.

A sorozat David Kushner magyarul is megjelent, A Doom legendája című könyvén alapul majd – az adaptációba az írón kívül a Franco-testvérek, James és Dave is beszálltak executive producerként. Szintén részt vesz a projektben Tom Bissell, aki olyan videojátékokon dolgozott korábban, mint az Uncharted vagy a Battlefield. A Doom legendája két komputerzseniről, John Carmackról és John Romerról szól, akik


egy csapat hasonló különc segítségével


megalkották minden idők egyik legnagyobb hatású játékát – hogy aztán legjobb barátokból ősellenségekké váljanak. Ha a széria bejön, a csatorna teljes antológia-sorozatot építene köré, melynek minden évadja más játék születéséről szólna.

A számítógépes játékok mozifilmes adaptációi legendásan rosszhírűek – elég csak a Warcraftra, vagy Uwe Boll szörnyűségeire gondolni –, épp ezért Hollywood mostanábaninkább játékfigurák történeteit vagy épp egy kártyajátékot igyekszik a vászonra álmodni.

De a Doom rajongói ezúttal bizakodhatnak: reményre adhatokot már maga a csatorna is, melynek


egyik legnagyobb dobása


a Mr. Robot volt, de az is jó jelnek tűnik, hogy ezúttal nem magát a játékot, hanem annak keletkezését állítja a show a középpontba. A színfalak mögötti betekintés pedig a Franco tesóknak nagyon megy: nevükhöz fűződik A katasztrófaművész című 2017-es mozi, mely minden idők legjobb legrosszabb-filmjének, Tommy Wiseau A szobájának születését meséli el.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.