Pulitzer-díjas író készíti az új Star Trek sorozatot, de szerencsére a legendás főszereplő is visszatér!

  • Szabó Ádám
  • 2019. június 29.

Mikrofilm

„A Star Trek 10 éves korom óta fontos része annak, ahogy a világról és magamról gondolkodom.”

Star Trek: Picard címen érkezik a Star Trek legújabb sorozataa CBS All Access nevű platformjára, élére pedig Michael Chabon írót nevezték ki – számolt be róla a Variety

 

Chabon 2001-ben kapott Pulitzer-díjat

 

a The Amazing Adventures of Kavalier & Clay című regényéért; nevéhez kötődnek még a Wonder Boys és a Moonglow című könyvek is. Magyarul a Jiddis rendőrök szövetsége és a Ragyog a hold jelentek meg tőle.

A Picard érkezését múlt évben jelentették be, Chabon azótat agja volt a show kreatív csapatának. Nem áll tőle távol a filmezés: felhasználták írását és ötleteit a Pókember 2 forgatókönyvéhez, valamint ő írta a minden idők egyik legnagyobb bukásának számító John Carter szkriptjét is; 1995-ös könyvéből pedig Wonder boys – Pokoli hétvége címmel készült film Michael Douglas főszereplésével. A StarTrek: Short Treks című rövidfilmes sorozat egyik része szintén a nevéhez fűződik.

„A Start Trek 10 éves korom óta fontos része annak, ahogy a világról, a jövőről, az emberi természetről, a történetmesélésről és magamról gondolkodom” – vallotta az író a sorozat iránti szerelméről. A Picard elsősorban a címbeli kapitányra fog koncentrálni,

 

akit hét évad és négy mozifilm után ismét Sir Patrick Stewart alakít majd.


A CBS célja a show-val, hogy tovább bővítse StarTrek-univerzumát: a Star Trek: Discovery második évadja áprilisban fejeződött be és már készítik is a folytatást, ráadásul egy spin-off is tervben van, amely a Michelle Yeoh megformálta alakról szól majd; de jön egy animációs komédia is Star Trek: Lower Decks címmel és a Nickelodeonra is érkezik majd egy hasonló műsor.


Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.