Animációs sorozattal folytatódik az Alkonyattól pirkadatig

  • narancs.hu
  • 2021. január 22.

Mikrofilm

Pedig már így is két résszel és egy sorozattal több készült belőle, mint kellett volna.

1996-ban George Clooney még inkább a Vészhelyzet Ross dokija volt, nem a világ egyik legismertebb, kávészürcsölő sztárja (ekkor talán még ő sem gondolt rá, hogy évtizedekkel később Sorossal karöltve Magyarország megrontására tör); Tarantino pedig a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény sikere után, „a filmvilág fenegyereke” táblával a hóna alatt úgy gondolta, ideje egy nagyobb szerepben is kipróbálni magát barátja, Robert Rodriguez dirigálása alatt. Ez volt az Alkonyattól pirkadatig, amely a grindhouse-filmek előtti tisztelgés gyanánt gyakorlatilag két film az egyben: akció-thrillerként kezdődik, majd féltávnál kaszabolós vámpírhorrorba vált. 11 évvel később Rodriguez és Tarantino még tovább vitték az autósmozik B-filmjei előtti fejhajtást és leforgatták saját grindhouse-filmjüket is.

Maga az Alkonyattól pirkadatig két, direkt videóra érkező filmmel folytatódott: a Texasi vérdíj és A hóhér lánya is 1999-ben jött ki; producerként Tarantino és Rodriguez is maradt, ám a kultklasszikus első epizóddal ellentétben ezek már senkit nem érdekeltek. Nagyjából így járt a filmből készült sorozat is, ami 2014-16 között, 3 évadon és 30 részen keresztül futott, Clooney-ékat pedig D. J. Cotrona és Zane Holtz helyettesítette.

Rodriguez azonban nem tett le arról, hogy további fejezetekkel bővítse vámpírmeséjét. Az SFSX Magazine-nak adott interjújában viszont elég egyértelműen jelezte, nem épp a túlcsorduló kreatív energia vagy a megállíthatatlan ihlet tört utat: „Van egy tévécsatornám, és szükségem volt tartalomra. A jogokat pedig továbbra is Quentin [Tarantino] és én birtokoljuk” – magyarázta. Úgy döntött, kibővíti a sorozatban megismert Santánico Pandemonium, valamint az azték vámpírmitológia sztoriját, ráadásul animációs formában – hogy miért pont úgy, arról viszont nem beszélt. A csatornája egyébként nem más, mint az El Rey nevű angol nyelvű kábel, mely 10 milliónál is több háztartásban fogható a tengerentúlon.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.