Digitálisan megfiatalított Harrison Ford hasít majd az új Indiana Jonesban

  • narancs.hu
  • 2022. november 23.

Mikrofilm

A színész most 80 éves, az első Indy-kaland idején még 40 sem volt.

Jövő júniusban érkezik az Indiana Jones legújabb, immár ötödik epizódja. A világ legismertebb régészprofesszorát alakító Harrison Ford pedig már a nyolcadik X-et ünnepelte idén. A színész persze ezzel együtt is remek formában van, a rendező James Mangold és a Disney stúdió viszont azt szerették volna, hogy úgy találkozzunk ismét Indyvel, ahogy emlékszünk rá. Épp ezért digitálisan fiatalították meg Fordot.

Szerencsére csak a nyitójelenetről van szó, amely a hírek szerint 1944-ben játszódik, a harmadik (Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag) és a negyedik (Indiana Jones és a kristálykoponya királysága) epizód közötti időben. Mint Mangold egy interjúban elmagyarázta, azt szerette volna, hogy már a nyitóképeken elkapjon minket az eredeti, George Lucas-Steven Spielberg-féle trilógia nosztalgiahangulata. A film ezután ugrik a sztori jelenébe, 1969-be, a nézők tehát nem egyből az idősebb Indyvel találkoznak, így a rendező szerint még érzékelhetőbbé válik a korábbi idők kalandos hangulata. Fordot az első jelenet kedvéért körülbelül fele olyan idősnek fiatalították, a film többi részében pedig a 60-as éveiben járó Indy lesz a főszereplő, így „csak” 15-20 évet kell letagadnia a vásznon valódi korából. A digitális fiatalítást a Lucas által alapított Industrial Light & Magic cég végezte egy speciális szoftverrel, amely a forgatott anyagot a korábbi filmek felvételeivel montázsolta össze. Sikerült előbányászni Indy eredeti bőrdzsekijét is az új mozi kedvéért.

A film producere és a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy nagyon bizakodóan nyilatkozott a digitális fiatalítótechnikáról. Mint elmondta, olyannyira élethű lesz a látvány, hogy a nézők azt fogják hinni, a jeleneteket valójában 40 évvel ezelőtt forgatták. Ma már egyáltalán nem számítanak ritkának az ilyen számítógépes manipulációk, a különböző Star Wars-filmekben és sorozatokban például rendszeresen fiatalítanak meg, vagy idéznek meg korábbi karaktereket. Ezeknél azonban legtöbbször nagyon is kilóg a lóláb – csakúgy, mint Scorsese 160 millió dollárba kerülő gengszterfilmjénél, Az írnél, ahol a számítógéppel megfiatalított Robert De Niro borzolta a kedélyeket. „Ez az első alkalom amikor láttam és el is hittem” – erősködött Ford, aki szerint kicsit ijesztő volt az ifjú képmásával szembesülni. Mint elmondta, nem tudja, hogy működik a technika, de működik.

Az ötödik Indiana Jonesnak egyelőre még nincs hivatalos címe, az azonban tudható, hogy Ford mellett olyan színészek láthatóak majd benne, mint a Fleabaggel csúcsra jutó Phoebe Waller-Bridge, John Rhys-Davies, Mads Mikkelsen, Boyd Holbrook, Thomas Kretschmann, Toby Jones és Antonio Banderas. Az eredeti trilógiát rendező Steven Spielberg ezúttal producerként tér vissza; a helyét átvevő, és a forgatókönyvet Jez és John-Henry Butterworth társaságába jegyző James Mangold olyan sikerekkel vált ismertté, mint a Börtönvonat Yumába, a Logan – Farkas és Az aszfalt királyai. Visszatér azonban a mozi legendás dallamait jegyző John Willliams. A filmet a tervek szerint jövő júniusban mutatják be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.