Ha a karantén és a Zoom-uralta világ önmagában nem lenne elég borzalmas
host1-videoSixteenByNineJumbo1600_top_story_lead.jpg
Host

Ha a karantén és a Zoom-uralta világ önmagában nem lenne elég borzalmas

Mikrofilm

A Host nemcsak az egyik első karantén-horror, de az év egyik legkreatívabb filmje is.

A koronavírus-járvány egyik hozadéka, hogy az életünk jelentős része az online platformokra került át: a munka, az iskola, sokaknál pedig a baráti és szabadidős összejövetelek is az internetre költöztek. Bár az elején több szoftver is harcba szállt, a pandémia egyértelmű nyertese a Zoom lett. Az elmúlt hónapokban épp elég bizarr (szexen kapott Fülöp-szigeteki önkormányzati képviselő; maszturbálás miatt kirúgott szakértő), vicces (zuhanyból kilépő anyuka), vagy kevésbé szórakoztató (online óra közben betörő bűnözők), a programhoz köthető incidens történt. A Host című film ebben a Zoom-uralta világban játszódik, remekül keverve a talált szalagos filmek hagyományait a platform jellemzőivel.

A történet szerint hat barát a karantén ideje alatt Zoom-ös összejövetelt szervez, amit azzal tesznek izgalmassá, hogy egy médiumot is meghívnak rá - az eseményeket mi is a szoftver képernyőjét bámulva követhetjük. A szereplők tipikus milleniál-generációs fiatalok, akikről pont annyi életszagú apróság derül ki, hogy megkülönböztessük őket, és az apró, osztott képernyő ellenére is karaktert kapjanak. Egyikük az izoláció miatt kényszerült egy lakásba barátjával, ám a helyzet rádöbbentette őket, hogy kicsit elhamarkodták az összeköltözést; más az apjával osztozik a házon és olyan is akad, aki gazdag barátnője medencés házában kénytelen átvészelni a vírust. A felvezető annyira remek, hogy egy ponton olyan érzése van az embernek, mint aki véletlenül keveredett bele egy baráti társaság összejövetelébe: cukkolások, inside joke-ok, a késők kibeszélése. Pont, mint a való életben.

Aztán megérkezik egy médium, akinek segítségével igyekeznek kapcsolatot teremteni a túlvilággal.

Van, aki hisz a dologban, mások azzal viccelik el a helyzetet, hogy az asztrális szó minden kiejtésekor lehajtanak egy felest. Az ártatlan hecc egy pontján azonban egyre furcsább dolgok kezdenek történni.

A talált szalagos filmeknek jellemzően a formátumból adódik erősségük mellett legfőbb gyengeségük is: a jó ötlet ugyanis csak egy bizonyos pontig szolgál hajtóerőként; a legtöbb mozi pedig ilyen-olyan módon kénytelen megküzdeni azzal, hogy a dramaturgiát ezek a "véletlenül felvett" képek nem tudják végig lekövetni. Ahogy azonban az elmúlt években életünk egyre nagyobb szelete vándorolt az online térre, megjelent a hasonszőrű filmek egy új változata: azok a mozik, melyek részben vagy teljes egészében a számítógép vagy telefon képernyőjén peregnek. Ilyen a 2014-es Ismerős törlése; a talán legtöbbet méltatott két évvel ezelőtti Keresés; vagy a 2018-ban készült de a tengerentúlon idén bemutatott Followed. A Host talán Aneesh Chaganty Kereséséhez hasonlít leginkább - ahhoz hasonlóan limitációiból képes ugyanis előnyt kovácsolni.

A filmben ugyanis megjelenik szinte minden, amiért utáljuk, vagy épp szeretjük a Zoomot: a jófejeskedésből machinált háttér; a szaggatás, szétkapcsolás és újrakapcsolódás; az arc digitális, vicceskedő maszkolása, vagy épp az 50 perces limit utáni megszakítás. Mindezeket ráadásul sikerült hátborzongató, a horrorhatást fokozó elemekké varázsolni. Persze alapvetően a mozi nem váltja meg a világot, ugyanazokkal a szellem-filmekből ismert klisékből építkezik, amelyeket mindannyian betéve tudunk: mozgó tárgyak, hirtelen hanghatások vagy épp a semmiből feltűnő démoni jelek, amelyeknek egy szempillantással később nyomuk sincs. Mindezeket azonban sikerült kreatív módon úgy használni, hogy hiába tudjuk, mi következik a következő pillanatban, a hatás nem, vagy alig csorbul. Ez pedig elsősorban a hangulatteremtésnek köszönhető: a Host nézése közben nem lehet eltekinteni magától attól a helyzettől, amelyben hónapokig voltunk kénytelenek élni.

A film író-rendezője, Rob Savage az ötletet saját Zoomon elkövetett viccéből merítette: egy közös beszélgetés során eljátszotta, hogy fura hangokat hall a padlásról, ezzel pedig a frászt hozta barátaira.

 

A videó hamar virálissá vált az interneten, Savage pedig szintén filmes ismerőseivel a karantén kellős közepén elkezdtek azon gondolkodni, hogy lehetne mindebből egy játékfilmet készíteni. A teljes mozi végül 12 hét alatt készült el, amiből két hét volt a forgatókönyv megírása, két hét a forgatás, a többi pedig az utómunka. A filmben Savage barátai játszanak, akik saját nevükön szerepelnek; külön felkészítést tartott számukra, hogyan valósíthatják meg ők maguk a filmben látott trükköket. A Host végül az amerikai, horrorokra spacializálódott Shudder nevű oldalon debütált.

Magyar felirat: hostfelirat (opensubtitles.org)

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.