Magyar Narancs: David Thewlis rettegett étteremellenőrt alakít, akinek a legkisebb szabálysértés sem kerülheti el a figyelmét. Ön is megfordult a vendéglátásban.
Atom Egoyan: Volt egy bárom Torontóban, Camera volt a hely neve, egy mozi is tartozott hozzá.
MN: A filmtörténet ismer más bártulajdonos-rendezőket is: Aki Kaurismäki például több bárt és egy hozzájuk tartozó művészmozit üzemeltetett Helsinkiben.
AE: A Midnight Sun Festivalról személyesen is ismerem őt, és igen, voltam is a bárjában Helsinkiben, de mi sokkal szerényebb méretekben utaztunk, a miénk egy intim kis bár volt egy moziteremmel. Arra az üzletpolitikára alapoztunk, hogy az emberek itallal a kézben befáradnak a moziba, erre volt is engedélyünk, csakhogy a filmszerető közönség főleg kapucsínót és eszpresszót rendelt. Finnországban, ahol sokat isznak, talán jobban működik ez a modell. Élveztem, amíg tartott, jó dolog a barátoknak filmeket vetíteni és partikat adni, de csak viszi a pénzt, csőstül.
MN: A film egyik kulcsjelenete egy kanadai örmény étteremben játszódik. De nem csak Thewlis játszik nagyot, hanem a sült nyúlfül is.
AE: Mindig is voltak nyulaim, nagyon közel állnak hozzám, a szalagokat, amelyeket a filmben lát, az én nyulam nyerte a kisállat-bemutatókon. Képzelheti, hogyan érintett, amikor először találkoztam ezzel az abszurd fogással, amikor délen, az Egyesült Államokban forgattam. Étvágygerjesztőként adják, íze semmi. A filmemben házikedvencként és ételként is szerepel nyúl. Felháborodunk, ha embertársaink macskát vagy kutyát fogyasztanak, de a nyúllal szemben nincsenek efféle aggályaink.
MN: Olvastam olyan kritikát, amely a filmbeli buszsofőr alakjában egy incelt (involuntary celibate – kényszerű cölibátus) vélt felismerni. Talán azért is, mert Kanadában történt, hogy egy magát incelnek tartó férfi tíz embert gázolt halálra a furgonjával.
AE: Minket a kanadai örmény közösség tagjaiként különösen megrázott az eset, mert az elkövető örmény származású volt, szörnyű tettét pedig egy nappal az örmény népirtás évfordulója előtt követte el. Csak nem emiatt tette? – ez járt a fejünkben. Aztán kiderült, hogy ezt az antiszociális, incelszerű alakot egészen más harag vezérelte.
MN: Az örmények elleni népirtásról szól az Ararát című filmje. Charles Aznavourt is sikerült megnyernie hozzá – a közös származás győzte meg?
AE: Azért ez egy hosszú tánc volt. Az az érzésem, sosem élvezte túlságosan a színészi munkát, amikor az Ararát felmerült, már csak a dalaival akart foglalkozni, de én mindenképpen őt akartam. Sok sztárral dolgoztam, de Aznavour társaságában tényleg azt éreztem, hogy egy óriás mellett állok. A dalain nőttem fel, a szüleim őt hallgatták, igazi ikon volt az örmény közösségben. Ha egy színész előveszi a manírjait, megpróbálom lebeszélni róla, de Aznavournak hagytam mindent, használja csak a fellépésein használt fogásait.
MN: Az önnel dolgozó sztárok olyasmiket is csinálhatnak, amit Hollywoodban csak nagy ritkán. Testdublőr jár a szexjelenetekhez?
AE: Nem alkalmazok ilyeneket. Olyan beállításokat használok, amelyek a leginkább kihozzák a jelenetek erotikus energiáját. A legjobb erre nekem egy master shot. Mindvégig nyilvánvaló, hogy azok ott valóban a színészeink. Persze ennek is megvannak a buktatói, már leforgattam Az igazság fogságábant, amikor észrevettük, hogy az így felvett szexjelenetben láthatóvá válik egy pillanatra, hogy Kevin Bacon zoknit visel a péniszén. Egy testszínű darabot. Nem volt más választásunk, digitális technikával kellett Kevin Bacon péniszét rárajzolnunk a zoknijára. Persze ehhez el kellett képzelnem, hogy néz ki. Csak néhány képkocka, de messze ez volt filmes pályafutásom legfurcsább helyzete. Ha netán kikockázná, művészi tehetségem igazi megnyilvánulásával találja magát szemben.
MN: A díszvendég előtt egy nácivadász filmet csinált, a végén hatalmas csavarral.
AE: Tisztában voltam vele, hogy a végéhez közeledik az az idő, amikor még a jelenben játszódó történeteket lehet e sötét korszak szereplőiről készíteni. Mélyen érint az is, hogy a filmben szereplő Martin Landau és Bruno Ganz sincs már velünk.
MN: Ganz hatalmas életművet hagyott hátra, a legtöbben mégis a hitleres paródiavideókból ismerik.
AE: Kezdetben zokon vette, aztán ahogy egyre többen mentek oda hozzá a stábból ezekkel a videókkal, egyre inkább megenyhült, végül talán már élvezte is. Én is megmutattam neki jó néhány hitleres videót, még egy örmény változatot is, a fűszeres örmény kolbász, a sujuk receptjéről. Azt hiszem, megbékélt a jelenséggel. Ki tudja, mi lesz az örökségünk? Abszurd és szomorú, hogy e hatalmas színész, aki színházban és filmen is csodákat művelt, egy YouTube-paródiában él tovább sokak számára. Nem szabad túl komolyan vennünk magunkat!
A díszvendégről írott kritikánk a Visszhang rovatban olvasható.
