Megszórják az országot az Elk*rtuk ingyen vetítéseivel

  • narancs.hu
  • 2021. október 20.

Mikrofilm

Számos vidéki városban rendeznek ingyen vetítést a filmből október 23-a környékén. 

Október 23-a apropóján országszerte is több helyen ingyen vetítést rendeznek a NER kurzusfilmjéből, az Elk*rtukból. 

A film a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó "politikai krimi", Kálomista Gábor, a film producere pedig korábban azt sérelmezte, hogy a mozik nem tűzik eleget műsorra az akkor még be sem mutatott filmet, ezért a főváros vezetését tette felelőssé, bár a városháza később közölte, hogy nincs beleszólása a Budapest Film műsorszerkesztési elveibe.

A film nemrég művészfilmi besorolást is kapott, hogy az artmozik is vetíthessék, de úgy tűnik, ez sem elég, és most ingyen vetítésekkel próbálnak minél több embert elvinni a mozikba a filmre. 

A Facebookon ugyanis több ilyen eseményt is találtunk. Vetítést tartanak többek között Hajdúnánáson,

Dunakeszin,

Fóton,

Szarvason, ahol a vetítést maga Dankó Béla helyi fideszes képviselő jelentette be,

Kiskőrösön, itt is Font Sándor helyi fideszes képviselő jelentette be az ingyenes vetítést.

A hvg.hu szúrta ki, hogy Kistarcsán nem egyszerűen ingyenes vetítés lesz, hanem Vécsey László helyi fideszes képviselő szervezésében a békemenetre különbusszal utazókat fogják még a moziba is elvinni, hogy a filmet megnézzék. 

Korábbi hírek szerint mintegy 800 millió forintból forgatták a filmet. 

A filmnek májusban már egy előzetese is kijött, amelyből sok ugyan nem derült ki, de sokan néztek benne nagyon drámaian, és néhány tüntetős akciójelenet is látható volt. Júniusban egy rövid werkfilmet is közzétettek, amelyből arra lehetett következtetni, hogy lesz több tüntetést és rendőri erőszakot bemutató jelenet, köztük a tévészékház ostroma, és hogy a filmkészítők forgattak a parlament épületében is. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk