Film

Milliárdos fiúk klubja

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 20.

Mikrofilm

Vannak filmek, amelyek egyszerűen rossz csillagzat alatt születtek. Erre például úgy fogunk emlékezni, mint Kevin Spacey bukása előtti utolsó befejezett filmjére, pedig még csak nem is ő a legrosszabb benne: a darabjaira hulló forgatókönyvtől kezdve az elképzeléstelen rendezésig és a Spacey ripacskodásához asszisztáló fiatalok seszínű játékáig sok mindenért utálhatnánk a filmet. Mégis úgy alakult, hogy a forgalmazó mindettől függetlenül igyekezett a lehető legmélyebbre elsüllyeszteni a filmet. Eldugott mozikban, lehetetlen időpontokban végül egy mandzsettagomb árát sem hozta be az Egyesült Államokban – de hozzánk azért eljutott. Valószínűleg kereslet is lesz rá: szeretjük nézni, ahogy a hanyatló Nyugatot saját fiai fosztják ki, mert addig sem kell abba belegondolni, mennyivel nagyobb volumenben folyik mindez itthon, a fejünk felett.

A sztori egy klasszikus felemelkedés- és bukástörténet néhány wannabe-milliomos srácról, akik uralmuk alá akarják hajtani Los Angelest. Az egyiknek esze van, a másiknak kiállása – egyiküknek sincs viszont pénze. Gazdagnak lenni pedig egyet jelent a tisztelettel – hangzik el a filmben. Az egész sztori hasonló bonmot-k körül bonyolódik: a narrátor egy-egy drámainak szánt fordulópont környékén előbújik, hogy szánkba rágja a látottakat, vagy épp elmagyarázza, hogy néha az igazság a legjobb hazugság. Mindez nemcsak közhelyesnek és műanyagnak tűnik, az is. A Milliárdos fiúk klubja olyan, mintha az alkotók A Wall Street farkasából csak a DiCaprio-mémeket látták volna.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.