Az izraeli holokauszt-emléknapon, a Jom Hasoán bemutatták Tel-Avivban a zsidók életét mentő Ocskay Lászlóról készült dokumentumfilmet az alkotók jelenlétében. A vetítés a rangos Cinematheque művészmoziban telt házas rendezvény volt, amelyet a tel-avivi magyar nagykövetség és az Efraim Kishon Magyar Oktatási és Kulturális Központ szervezett.
A 2008-ban elkészített, Ocskay László százados, az elfelejtett hős című film izraeli bemutatkozásán jelen volt Elizabeth Ocskay, a második világháború utolsó hónapjaiban budapesti zsidók ezreinek életét megmentő katonatiszt unokája is.
A rendezvényt Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy az elfelejtett magyar hős, aki elnyerte a Jad Vasem holokauszt múzeum Világ Igaza címét, több mint 2000 zsidó honfitársa életét mentette meg saját életét veszélyeztetve.
Elmondta, hogy az akkori magyar államigazgatásnak menthetetlen felelőssége volt abban, hogy a háború végén rövid idő alatt közel félmillió zsidót ölhettek meg, akik az 1944-es német megszállásig viszonylagos biztonságban élhettek. „Az embermentő hősök nem néztek félre, hanem tudtak választani a jó és a rossz között” – emlékeztetett. A film vetítése utáni kerekasztal-beszélgetésen részt vett Dombi Gábor és Szita Szabolcs történész, valamint a film forgatókönyv-író producere, Kollarik Tamás, és producere, Novák Tamás. Az alkotók elmesélték, miként találtak rá a témára közel húsz évvel ezelőtt, és felidézték a forgatás megkezdése előtt Szita Szabolccsal közösen folytatott négy évi kutatómunkát.
„77 év után Ocskay tettei hazaértek” – mondták a film készítői, s kiemelték szerencséjüket a megmentett túlélők felkutatásában, és sajnálatukat fejezték ki, mert a 15 éve elkészült film szereplőinek többsége már nem él. Közölték, hogy a filmet felajánlották az izraeli oktatási minisztériumnak és a Kan közszolgálati médiának, s meséltek tervükről, a nagyszabású magyar embermentés játékfilmes feldolgozásáról is.
Az Amerikából Izraelbe érkezett Elizabeth Ocskay elmesélt egy családi anekdotát, amely szerint 12 évesen megkérdezte nagyapját, hogy mely országba szeretne elmenni, és ő Izraelt nevezte meg. „Ő nem jöhetett el, de én boldog vagyok, hogy elérkezhettem a nevében” – mondta.
„Otthon nem beszéltünk a második világháború idején Budapesten történtekről, de nagyapám lediktálta emlékiratait, emlékszem rá. Aztán a gyorsírással készült szöveget elküldte Chicagóba egy szerkesztőhöz, és ott nyoma veszett” – mesélte az MTI tudósítójának.
„Haláláról megjelent egy hír, mely után közeli és távoli helyekről is köszönő leveleket és pénzeket kaptunk, ami nagyon jól jött, mert nagyon szegények voltunk, és ebből tudtuk kifizetni a temetését” – emlékezett. Szita Szabolcs hangsúlyozta, hogy sok feladat van még az antiszemitizmus és az előítéletek elleni harcban, s hogy a múltról szólva igazat kell mondani, mert különben bűnösök vagyunk. Emlékeztetett rá, hogy nem szabad teljes népeket megbélyegezni, mert minden nép körében vannak hősök, és a bűnösökkel együttműködők is.
Leadkép: Ocskay László leszármazottai az emlékére állított kőpadon, a budapesti Városligetben, 2008 októberében. Fotó: MTI/Mohai Balázs
